Kritika

A kapitány megőrült – The Caine Mutiny Court-Martial

William Friedkin utolsó filmje tragikomikus portré egy kapitányról, akinek nem engedelmeskedik a legénysége. A The Caine Mutiny Court-Martial feszült tárgyalótermi dráma, amely az ítélet után szolgáltatja az igazi izgalmakat.

Egy amerikai hadihajó kapitányát leváltják a tisztjei, amikor a hajó súlyos viharba kerül, és úgy tűnik, Queeg sorhajóhadnagy (Kiefer Sutherland) parancsai veszélyeztetik a hajó és a legénység épségét. Az eset viszont zendülésnek számít, így a parancsnokságot átvevő Maryk hadnagyot (Jake Lacy) hadbíróság elé állítják. Vajon jogos volt a hatalomátvétel, vagy csupán a tapasztalatlanabb tisztek ijedtek meg egy kis hullámzástól?

Herman Wouk Pulitzer-díjas regényének, illetve az abból készült színdarabnak az újabb feldolgozása akár egy erősebb J.A.G.epizódnak is minősülhetne, ha a kapitánya nem William Friedkin lenne. A rendezőfenegyerek utolsó filmje azonban látványos önreflexív gesztus, amellyel emlékezetes búcsút intett nemcsak pályájának, hanem egy rendezőgeneráció művészetének is.

Ahogyan az egyik főszerepet alakító Lance Reddick, úgy ő sem élte meg a Velencei Filmfesztivál díszbemutatóját, így már csak a filmje beszélhet helyette.

A történet regénybeli és színpadi feldolgozása között akad egy jelentős különbség. A regény részletesen ábrázolja a Caine hadihajó életét, bemutatja az egymást váltó két kapitányát, majd jön az incidens és a tárgyalás. Ezt dolgozza fel az 1954-es Zendülés a Caine hadihajón című film Humphrey Bogart főszereplésével, amelyben a bírósági epizód csupán az utolsó fél órát tölti ki. Friedkin filmje azonban a színdarabot adaptálja, amely kizárólag a tárgyalást foglalja magába. (Ugyanezt tette Robert Altman is egy 1988-as tévéfilmben.) Így a The Caine Mutiny Court-Martial egy szigorúan vett tárgyalótermi dráma, amely egyetlen helyszínen játszódik, kizárólag párbeszédekből épül fel közel két órán keresztül – mégis bravúros módon képes végig fenntartani a feszültséget.

the caine mutiny court-martial

Friedkin narratívájában az a felvillanyozó, hogy csak a szikár vallomásokat halljuk, ezek alapján kell döntenünk, pont úgy, ahogy a bíróságnak is. Pontosabban mégsem – a szereplők egyénisége és a konkrét eset leírásán kívül felszínre kerülő információk akaratlanul is befolyásolják a véleményünket. Mégsem az a helyzet, mint például Friedkin korábbi hadbíróságos tárgyalótermi drámájában, A bevetés szabályaiban, ahol hosszú késleltetés után egy flashback-ből megtudtuk, mi történt valójában. Ott a per kimenetelétől függetlenül eldönthető volt, a civil áldozatokat követelő bevetés vezetője szörnyeteg vagy sem –

a The Caine Mutiny Court-Martial viszont nem ad hasonló objektív fogódzót.

Friedkintől nem álltak távol a remake-ek, újrafeldolgozások, egyik leghíresebb filmje A félelem bérét újragondoló A félelem ára, de készített új változatot a szintén tárgyalótermi etalonnak számító 12 dühös emberből is. Felmerül a kérdés, hogy mit látott meg egy hetven éves alapanyagban, amiért érdemesnek tartotta újra elővenni azt? A The Caine Mutiny Court-Martial 2022-re aktualizálta az eredetileg második világháborús történetet, de fontosabbak a hangsúlyeltolások: Maryk védőügyvédje, Greenwald hadnagy (Jason Clarke) úgy húzza elő az őrült-kártyát, mintha tetszőlegesen bárkire rá lehetne bizonyítani, hogy elmebeteg, ha megfelelően irányított kérdéseket kap. Kiefer Sutherland a nagyjelenetében leleplezi önmagát, s mivel – az 1954-es változattal ellentétben – nem látjuk, mi történt valójában, szánalmas, gyáva, idegbeteg bohócnak mutatkozik a tárgyalóteremben. Nincs olyan bíró, aki ez alapján ne ítélné jogosnak Marykék zendülését.

Csakhogy a The Caine Mutiny Court-Martial tétje valójában nem ez. Sokkal inkább arról szól, hogy ha a kapitány őrültkén viselkedik (tehát a per alapján: őrült), akkor valóban el kell-e tőle venni az irányítást? A film epilógusa, Greenwald kifakadása azért is üt nagyobbat, mert rámutat: Marykék tette nem volt más, mint a mai puhapöcs generáció szembefordulása egy tapasztalt, de öntörvényű és vitathatatlanul mániákus jegyeket mutató vezetővel. Maryk és társai, élükön a legbűnösebb „civillel”, a regényírással kacérkodó Keeferrel (Lewis Pullman) megalázták és parkolópályára kényszerítették a vezetőjüket, aki tőlük eltérő vezetési stílust használt. Hogy valóban gyáván viselkedett-e és mi lett volna a helyes döntés a viharba került hajó – erősen szimbolikus jelentőségű – irányítása során, nem derül ki.

A bíróság döntése és az erkölcsileg helyes viszont egyértelműen elválik egymástól.

William Friedkin legendásan lobbanékony, nagyszájú, balhés rendező volt, amelynek ártalmatlanabb lenyomatait a szórakoztatóan provokatív interjúi, erősebbeket a forgatási sztorijai őrzik. A The Caine Mutiny Court-Martialt értelmezhetjük szembenézésként önmagával, gáláns önkritikaként (a filmtől nem idegen a humor sem!) és a staféta átadásaként is a fiataloknak. Új-Hollywood egyik elindítójaként Friedkin így búcsúzik a filmezéstől és az élettől egy olyan korszakban, amely fájóan messzire került a hatvanas-hetvenes évek fordulóján lefektetett művészeti irányelvektől. Más filmekre és másfajta alkotókra van szükség – legalábbis ezek kerülnek előtérbe, ezek jutnak lehetőséghez. A nehéz eseteket eltüntetik, nyilván okkal. Friedkint 87 évesen csak úgy engedte a stúdió dolgozni, ha maga mellé vesz egy beugrós rendezőt (Guillermo Del Torót választotta, aki minden nap megjelent a forgatáson, de végül nem kellett átvennie a munkát). Ő azonban végigcsinálta a feladatát. William Friedkin állva halt meg.

A filmet a Velencei Filmfesztiválon láttuk. További cikkeink az eseményről itt. A The Caine Mutiny Court-Martial nem kap mozis forgalmazást, várhatóan a SkyShowtime kínálatában lesz elérhető.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!