Kritika

Levillanyozó – The Current War

Még Benedict Cumberbatch excentrikus Edisonja sem elég ahhoz, hogy ezt az amúgy gyönyörűen fényképezett tudománytörténeti drámát elárassza fénnyel: a The Current War túl szürke film.

Cudar nehéz tudománytörténetet vászonra vinni; mostanában se a Hawking életét feldolgozó A mindenség elmélete, se a Turinget bemutató Kódjátszma, se a Ramanujan tragédiájáról szóló Az ember, aki ismerte a végtelent sem sikerült igazán átütőre. A próbálkozás újra és újra lesújtó átka az, hogy a széles közönségtől nem várható el, hogy érzelmileg lelkesedjen a fekete lyukak teóriájáért, a kódelméletért, a tudás iránti önfeláldozásért – vagy ha The Current War: a korai kapitalizmusban túlélni próbáló fenegyerek feltalálók teoretikus ellentéteiért.

Nem; vászonra sajnos intellektuális helyett érzelmi dráma kell (mármint így vélik a kockázatot kerülő stúdiók), tehát

Edison és Westinghouse és Tesla története érzelmi csúcspontokra van felhúzva és ha azok nem működnek, oda a film.

Nem működnek. A The Current Wart a kritika és a közönség sem szerette. Még csekély 30 millió dolláros költségvetésének harmadát is alig hozta vissza; és ami az eredeti alkotók, a Weinstein-csapat díjszezon-álmait illeti – azok elszálltak a füstbe.

Szegény Current War eleve hányattatott sorssal indult. Annak a Harvey Weinsteinnek volt egyik, díjakra kiszemelt projektje, akinek a szexuális visszaéléseiről kirobbanó botrány elindította a #metoo mozgalmat. Még épp bemutatták a 2017 őszi torontói nemzetközi filmfesztiválon – senki sem rajongott érte, terjengősnek tartották –, de a mozikba már nem jutott el. Weinstein bukása után a nevéhez kötődő film elárvult és a következő két év alatt sorra két másik stúdió is megvásárolta a jogait, mielőtt lekerülhetett a polcról.

Ezalatt a rendező, Alfonso Gomez-Rejon felfedezte a másik producer, Martin Scorsese szerződésében, hogy véletlenül az övé (Scorsese-é) lett a végső vágás joga,

és meggyőzte, hogy engedélyezzen egy napnyi utóforgatást és némi utóvágást számára; a film így egy pár percnyi karakterformáló jelenettel  kiegészített, ám összességében tíz perccel mégis rövidebb, feszesebb rendezői változatban került idén, 2019 ősszel végre mozikba.

A Current War számos szempontból remekül megalkotott mű. A vizualitása például útmutató. Nem csak az egész mozivásznat befestő, nagyszerű képeken mutatja be

a 19. század végi ipari Amerika fenségét, az éledező villanyvilágítás és a történelem során megszokott sötétség vadonatúj kontrasztját, a gyárak és gőzmozdonyok és laborok és világkiállítások erejét;

pedig már ez is elég szép teljesítmény. Hanem mindezt merész kameramozgásokkal, izgalmas vágásokkal, kreatív képi megoldásokkal tálalja. Olyan (mostanában a kegyből kiesett) vizuális megoldásokat, mint a belassítás vagy az osztott képmező is alkalmazásba vesz; eszközként, a helyükön, józan visszafogottsággal.

A Current War így vállalja a maga konstruált-film létét és több lesz általa, mint pusztán (fiktív) ablak a múltra: a vizualitással nem csak „bemutat”, hanem „értelmez” is. Egy elsuhanó vonatablakból kitekintő Cumberbatch lassított bevágásával megágyaz a Westinghouse-zal felépülő sértődéseknek; egy film eleji, hosszú, több tengelyen elforduló kameraállásból bemutatott panorámával pedig párhuzamba állítja az ég csillagait a városok fényével, és így a csillagok közötti sötétet a történelem villanyvilágítás előtti sötétségével. („The world is lit by fire”, azaz „a világot a tűz világítja meg” – ez a felvezető szöveg első sora, ami alaposan érzékelteti is Edison és Westinghouse jelentőségét.)

Kiválóak aztán a színészek.

Benedict Cumberbatch valósággal újraértelmezi játékával a legendává merevedett Edison alakját;

Michael Shannon figurájából pedig sugárzik az az erő, ravaszság és erkölcsi tartás, ami Westinghouse-t a valóságban is naggyá tette. Nicholas Houltnak látszólag nincs nehéz dolga Teslával, mert Tesla hálás szerep – az excentrikus őrült zseni mindig az –, de ahhoz bizony tudatos visszafogottságra volt szükség, hogy ne játssza túl a manírokat, és ezt valóban szépen oldotta meg.

A hölgy szereplőkről sajnos nincs mit mondani. Ahogy a 19. század végi rablókapitalizmus, úgy a film is a kőkemény férfidominanciára épít. Az egyetlen jelentősebb nőalak, Edison felesége mindössze a sztori egy érzelmi eszközeként szerepel és így Tuppence Middletonnak nincs tere a csillogásra.

Hogy mindezek mellett miért nem működik a film? Állítólag azért nem, mert nem érezni benne a tétet; nem teremt izgalmat a közönség számára – ami valójában ennek az állításnak felel meg: „elmulasztja a közönség érzelmi bevonását”. Elhiszem ezt a kritikai közmegállapodást, de akkor azt is hozzá kell tenni: akit tényleg érdekel maga a sztori – Edison és Westinghouse és Tesla küzdelme, az egyenáram és a váltott áram közötti döntés történelmi időszaka –, az bizony nagyon is képes lesz belemerülni az olyan jelentekbe, mint amikor egy nevesincs bizottság épp megtárgyalja, hogy vajon költségvetési szempontokat vagy marketingszempontokat vegyen-e figyelembe az Edison és Westinghouse közötti, mindent eldöntő versengés elbírálásához.

Mert aki tudja, hogy mit jelent a döntés (és tévedés ne essék, ezt csak a jövőből figyelő néző tudhatja, még maguk a tekintélyes úriemberek sem), az nem bír nem elcsodálkozni a történelem szeszélyességén, a sors játékán, az apró döntések beláthatatlan következményein.

Erről szól igazán a The Current War: hogy akik a történelem jelenében élnek, azoknak fogalmuk sincs a jövőre tett hatásukról.

Intellektuálisan izgalmas, de az érzelmekre tett hangsúlyok miatt túl sekély; ám érzelmileg mégsem működő film a The Currrent War; kiváló színészeivel és bátor vizualitásával azonban fölé nő a hibáinak – mindazok szemében, akiket érdekel a korszak, a tudománytörténet vagy Cumberbatch, mint Edison.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com