Fókuszban Kritika

Semmi, amit tudni akartál a párkapcsolatokról – The Escape

Dominic Savage The Escape című filmje egy kiüresedett párkapcsolatból való menekülést mutat be, azonban felszínes ábrázolásmódja és a kortárs társadalmi trendeknek való megfelelési kényszere miatt sokkal inkább a nézőt sarkallja menekülésre.

Önmagunk megtalálása, vakvágányra futott életünk revitalizálása rendre visszatérő téma a filmkészítőknél. Évről-évre jelennek meg alkotások, melyek jóllehet eltérő módon, de ezt a problematikát járják körbe (Harcosok klubja, Bakancslista, Walter Mitty titkos élete, Vadon). Dominic Savage The Escape című munkája már címválasztásában megidézi a fenti filmek alapvetését: menekülés a jelentéktelenségből, a fásult hétköznapokból vagy éppen a kiüresedett párkapcsolatokból.

A film napjaink Londonjának egyik jól szituált kertvárosában játszódik, ahol egy négytagú család (anya, apa, gyerekek) mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. A középpontban az anyuka, Tara (Gemma Arterton) áll, akinek látszólag minden összejött az életében. Sikeres, jóképű férj (Dominic Cooper), gyönyörű lurkók, takaros ház, két szép autó.

Tara egy nap – hosszas önmarcangolás után – mégis üveges tekintettel jelenti be férjének: „Nem vagyok boldog”.

Az igazi bonyodalom itt veszi kezdetét. Főhősnőnk megelégelte a makulátlan kertvárosi életét, hogy házastársi, anyai és háztartásbeli kötelezettségein túl nincs lehetősége saját maga kibontakoztatására. Lassan csordogáló mindennapjait felemésztik a családja iránti kötelékek. Környezete, élén fehérgalléros férjével nem érti kifakadásának okát, és a nő viselkedését átmeneti hisztériaként könyveli el.

Leírva egy teljesen releváns konfliktus képe rajzolódhat ki előttünk, a megvalósítás azonban több mint elkeserítő. A The Escape számos sebből vérzik, de végül az elképesztő felszínessége okán válik igazán bosszantó alkotássá. Mielőtt azonban ezt alaposabban kiveséznénk, érdemes a bevezetésben említett menekülés tematikát megvizsgálnunk.

A The Escape két, látszólag egymástól távol eső, ám rokonvonásokat mutató ihletforrást; az ötvenes években indult angol új filmet (kitchen sink cinema) és a női road movie-kat igyekszik összeboronálni. Az angol új filmből részben annak hősképét és szemléletmódját menti át.

Az angol újhullámos film hősei rendszerint az életkörülményekből kiábrándult, a szellemi és lelki tompultságból menekülni vágyó, lázadó fiatalok. Ebben a tekintetben pedig hasonlóak Tarához, aki kitörési vágyával szintén rossz közérzetén kíván csillapítani. Szemléletmód tekintetében a The Escape szintén a new cinema hagyományát kívánja követni. Realista/dokumentarista igénnyel készült életképeket látunk, az otthoni miliő (különösen a konyha), illetve az eseménytelen hétköznapok pedig fontos szerepet kapnak a történet során. A gerilla módon leforgatott jelenetek szintén a realizmusra való törekvést, az esetlenséget hangsúlyozzák.

A női road movie műfajával, kiváltképp a Thelma és Louise-zal pedig konfliktuskészlete teszi rokonná Savage munkáját. Ridley Scott hősnői az erősen patriarchális közeggel kerültek összetűzésbe és abból igyekeztek kiszakadni, míg Tara karaktere szintén a domináns férfiakarat elszenvedőjévé válik, s egy ponton ettől próbál kétségbeesetten elszakadni. Vagyis alapvetően egy nemi-párkapcsolati ellentét képezi a film gerincét.

Ezen a ponton pedig vissza is térhetünk a film legfőbb hibájának taglalásához.

Hiába ugyanis az igényes ihletforrások, ha a rendező egyiket sem képes kellő mélységgel felhasználni saját filmjéhez.

Dominic Savage alkotása nem hordozza magában sem az angol új mozi érzékeny, cizellált látásmódját, sem a Thelma és Louise okosan kifejtett nemi ellentéteit. Valójában mindenben felszínes marad, s ez leginkább a sematikus karakter- és kapcsolatábrázolásban érhető tetten.

Egy párkapcsolati válságot bemutató filmtől az ember joggal várja el, hogy valamelyest mindkét fél nézőpontja megjelenjen benne. A The Escape-ben azonban kizárólag Tara szemszögével kell beérnünk, mindent az ő szubjektív nézőpontjából követünk végig. Férje, Mark teljesen háttérbe szorul, jóformán azt sem tudjuk meg róla, miféle-kiféle. Pontosabban kapunk egy felületes és sematikus karakterrajzot, ami kimerül abban: ez a férfi a farkával gondolkodik, érzelmi intelligenciája pedig a nullához konvergál. A házasságból egyáltalán nem veszi ki a részét. A házimunkát és a gyereknevelést hírből sem ismeri, miközben feleségétől elvárja, hogy minden alkalommal, mikor kedve szottyan egy menethez, készséggel tegye szét a lábait.  Mindemellett még azt sem engedi Tarának, hogy az bármiféle hobbit, ne adj Isten képzési lehetőséget találjon magának. Egyszóval a nő szigorúan csak az ősi női princípiumok szerint (tűzhely őrzése, élelem gyűjtése, utódok nevelése) élheti mindennapjait.

Ezzel az egésszel pusztán egyetlen probléma van.

Ez egy íróasztal mögül elképzelt párkapcsolat, ami köszönőviszonyban nincs a valósággal.

Az ilyen szélsőségesen domesztikált életmód szerencsére már jó pár éve leáldozott a nyugati országokban, pláne egy olyan fejlett, polgári társadalomban, mint az angoloké. Dominic Savage filmje mégis olyan világot tár elénk, mely pusztán külsőségeiben modern, felfogásában több száz éves, rég meghaladott hagyományokat idéz. Egy olyan letűnt kort, ahol a nők nem artikulálhatták megfelelően saját nézeteiket, ahol el volt előlük zárva a fejlődés, az edukálódás lehetősége, tevékenységüket pedig háztáji feladatokra korlátozták. Manapság azonban nem ez a jellemző.

Egy 2017-es felmérés szerint a fiatal angol lányok 37,1%-a, míg a fiúknak csupán 27,3%-a csatlakozik a felsőoktatásba. A kimutatás szerint Angliában a nők 36%-kal nagyobb valószínűséggel mennek egyetemre, mint a férfiak, ami rekordmagasságú számnak tekinthető. Ez a tendencia nemcsak Angliában, hanem Európaszerte és az USA-ban is megfigyelhető. Philip Zimbardo Nincs kapcsolat című 2015-ös könyvében számos felméréssel támasztja alá, hogy az élet különböző területein mennyit mérséklődött a nemek közti egyenlőtlenség az elmúlt évek, évtizedek során. Például kitér arra is, hogy mára már a hagyományosan férfiakhoz társított területeken is kitartóan növekszik a női munkavállalók aránya, míg a férfiaké évek óta stagnál.

Minderre nem azért térek ki, hogy bagatellizáljam a nemek közti egyenlőtlenségekből származó problémákat (főként, hogy a fenti is értelmezhető annak, csak éppen a férfiak kárára), csupán arra akarok rávilágítani, hogy a nyugati társadalomban az emancipációs törekvések igenis hatékonynak bizonyulnak, nap mint nap a szemünk előtt zajlanak a változások. Éppen ezért meglehetősen visszatetsző a fenti tényeket megcáfolva olyan filmet készíteni, mely a fent felsorolt tényeket rendre elvitatja, meg nem történtté teszi. Ezzel a gesztussal ugyanis a női emancipációs megmozdulások sikereit is degradáljuk, leértékeljük.

A számtalan társadalmi megmozdulás (#metoo, inclusion rider stb.) korában persze baromi vonzó minden filmesnek a kortárs trendekhez kapcsolódni, sokszor még annak árán is, hogy semmi újat nem képesek hozzátoldani az adott témához. Azonban ezek mellett a jelenségek mellett ideje lenne a kortárs párkapcsolatokat érintő valóban releváns és sürgető problémákra is reflektálni, mivel a nagyarányú társadalmi változások közepette a hagyományos értelemben vett párkapcsolatok komoly válságba kerültek.

Milliószor tárgyalt problémák helyett olyan progresszív és vitaindító témákban kéne filmet készíteni, mint például, hogy a két fél az évezredekig fennálló status quo (a patriarchális társadalom) felbomlása után milyen újfajta, modernizált szerepet tölthet be.

Milyen az az új női és férfi (!) szerep, mellyel rohamosan változó korunkban  is egy működőképes, fenntartható kapcsolatot lehet kiépíteni?

De ne kívánjunk ekkorát. Már azzal is beértem volna, ha Savage olyan máig vita tárgyát képező kérdésekre kitért volna, mint hogy ki mekkora részt vállaljon a házimunkából, ki mekkora privát szférát hagyjon a másiknak, vagy akár azt, hogy milyen kompromisszumokat kell kötnie a nőknek a szülés/gyereknevelés és a munkavállalás együttese miatt. Nem várom el sem a The Escape-től, sem a hasonszőrű alkotásoktól, hogy egyértelmű választ adjanak dilemmákra, de egy provokatív kérdésfelvetésig minimum jussanak el.Dominic Savage filmjéről a legnagyobb jóindulattal sem lehet jót mondani. A sematikus karakter- és párkapcsolatábrázolás mellett stilisztikailag sem képes újat vagy meglepőt mutatni. Sőt, motívumkészlete fájóan konvencionális: Tara meghasonulását a homályos tükörképek, a szabadságvágyát a természetbe való vágyódás, gondolataiba való belemerülését pedig a lelassult idő jelképezi. Ezeket az eszközöket lehet érdekesen is használni, itt azonban ez sem sikerült. Amennyiben hasonló témában keresünk filmet, a novemberben megjelenő Egy nap című alkotást tudom ajánlani, melyről már az első visszajelzések alapján sejteni lehet, hogy sokkal hatásosabban reflektál azokra a problémákra, melyekre a The Escape képtelen volt.

Énekes Gábor

Énekes Gábor

Énekes Gábor a Filmtekercs gyakornoki programjában vesz részt. Ha te is jelentkeznél, kattints ide!

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..