A Lady Bird kínai-amerikai párfilmje, A búcsú (The Farewell) humorosan és kedvesen mesél a generációs és kulturális szakadék, illetve az önkeresés okozta nehézségekről. Lulu Wang valószínűleg az év legkedvesebb filmjét készítette el.
Lulu Wang, Pekingből származó amerikai rendezőnő második nagyjátékfilmje, A búcsú rendkívül őszinte alkotás. A történet központjában Billi áll, akit a Kőgazdag ázsiaiak című filmből ismert Awkwafina alakít. Billi szüleivel költözött New Yorkba még kisgyerekként, így ő maga már inkább amerikai, míg szülei sokkal inkább kínaiak maradtak, Kínában élő nagymamája pedig teljes mértékben a hagyományos kínai értékrendek szerint él.
A családtagok között lévő különbségek akkor domborulnak ki igazán, amikor a nagyi beteg lesz, s az egész család Kínába utazik, hogy még egyszer utoljára időt töltsenek vele. Csakhogy az ottani szokásoknak megfelelően nem mondják el a nagyinak, hogy haldoklik, nehogy megijesszék. Meg amúgy a nagyi is folyton hárítja, hogy komolyan beteg lenne. S ebben a hazugság-sorozatban addig elmennek, hogy egy ál-esküvőt is összehoznak a látogatás apropója gyanánt.
Billi története attól igazán értékes, hogy rendkívül személyes.
Lulu Wang szintén kisgyerekként került Amerikába, a film számos motívumát a saját életéből vette. Például ő maga is zongorázni tanult, sőt, a nagymamája betegsége és annak elhallgatása is a saját élményeiből származik. A film kínai címét egyébként erre hegyezték ki, szó szerint azt jelenti: „Ne mondjátok el neki!” (Bie gaosu ta 别告诉她). További érdekesség, hogy Lulu Wang nagymamája végül a diagnózis ellenére megélte a film bemutatóját is!
A rendezőnőnek saját története filmre viteléért meg kellett harcolnia. Egy interjúban beszélt arról, hogy amikor támogatókat keresett, a terve az amerikaiaknak túl kínai volt, a kínaiaknak túl amerikai. Tulajdonképpen mindkét oldal szeretett volna egy fehér szereplőt is a filmbe. De Lulu Wang úgy döntött, nem hajol meg a piaci érdekek diktálta whitewashing trendnek, ahogy például Zhang Yimou tette A Nagy Fal című filmjében.
A másik dolog, ami miatt pozitív értelemben kilóg a sorból a The Farewell, az a nőies női jelenlét.
A korszellemnek megfelelően a rivaldafénybe kerülő nőknek ma egytől egyig erős nőknek kell lenniük. Erre a trendre a legfrissebb példa a Terminátor: Sötét végzet, de érdemes felidézni a férfias műfajok olyan női verzióit is, mint a Szellemirtók vagy az Ocean’s 8. Ám az erő és határozottság felszíne – leszámítva egyes sorozatok komplex figuráit – gyakran csak sablonos nőalakokat takar.
Erre jön Lulu Wang, és eldönti, hogy megmutatja a saját és családja történetét. Vagyis egy fiatal lányról mesél, aki azon van, hogy magára találjon az életben, hogy valamiképpen definiálja létezését és kitalálja saját céljait, s akinek ebben mások folyton megmondó attitűdje egyáltalán nem segít. Ebből a szempontból Billi egészen hasonló karakter Greta Gerwig Lady Birdjéhez. A különbség a kínai közeg, ugyanis A búcsú nagy része Kínában játszódik.
A kínai és az amerikai kulturális különbségek miatt egymást érik az érdekesek jelenetek, illetve azok, amik az őrült shakespeare-i megtévesztések miatt viccesek. Bár megtévesztések, hazugságok itt nem csak a kamuesküvő és a betegség miatt történnek: Kínában az arc-kultúra diktál, vagyis fontosabb azt mondani, ami mindenkinek jó, mint ami van. A első jelenet telefonbeszélgetésében például egyből elhangzik egy halom hazugság. Kezdve a kisebbekkel: „Hideg lehet, van rajtad sapka? Persze!” Majd ugyanígy a komolyabb dolgokkal kapcsolatban, vagyis hogy a nagyi éppen kórházban van, Billit pedig nem vették fel.
Lulu Wang úgy tudott egy rendkívül kedves, szeretetteljes és emberi filmet készíteni az élet nehézségeiről, hogy közben a saját közegéről, kultúrájáról mesél. A búcsú amolyan kínai-kézikönyvként is működik, ugyanis a szokásokat rendre elmagyarázza a nézőnek – jellemzően a családtagok Billinek.
Tulajdonképpen nem vállal nagyot a film, de amennyit el akar mondani, azt rendkívül ügyesen el is mondja.
Jól bánik a zenével, a ritmussal és a szereplőkkel. Billi mellett a háromgenerációs család minden tagja életszerű. Nem kap mindenki sorsa nagy hangsúlyt, de mindenkinél érezni, hogy nem afféle egydimenziós, odarakott bábu – talán mert az élet ihlette őket.
Lulu Wangnak személyes mondanivalója van, nem hajlik egyik ország felé sem, de mesél mindkettőről. Erről szól az a jelenet, amikor a családi asztal körül a Kínában maradt rokonok az Amerikába vándorolt rokonokat csesztetik, azok meg persze nem félnek visszavágni. Csakhogy a csatából egyikőjük sem kerül ki győztesen. Mint ahogy Billi is csak annyit tud mondani a portásnak, aki mindenképp meg akarja tudni, melyik ország a jobb, hogy „különböznek.”
Épp a kulturális különbségek miatt fordulhat elő, hogy Lulu Wang filmje valakinek talán majd túl kínainak tűnik, de ez ne tántorítson el senkit, mert egy kellemes és empatikus alkotást hagyna ki. A búcsú csendes, lassú folyású, de szórakoztató és fontos film. Még az is lehet, hogy az idei díjszezon egyik kiemelt darabja lesz.
