Kritika

Schrödinger szerelme – The Greatest Hits

The Greatest Hits

Mindenki átélte már, hogy egy kapcsolat végeztével megannyi apró dolog emlékeztet a másikra. Egy kocsma, egy utca, egy híd; egy étel, egy film vagy egy dal. De mi van akkor, ha a pillanatnyi emlékezés hozta keserédes melankóliát vagy esetleg még friss szívszorítást felváltja valami sokkal kézzelfoghatóbb és valósabb dolog? A The Greatest Hits ötletesen viszonyul a szerelem elvesztéséhez és a gyászhoz a zenére és egy csipet filozófiára támaszkodva, de saját magát zavarja össze a végén.

Képzeld el, hogy éppen gyászolsz egy kapcsolatot, amikor minden olyan zeneszámtól, amit közösen hallottatok hirtelen visszarepülsz a múltba és ismét átéled a szám hosszát lefedő együtt töltött pár percet. Harriet (Lucy Boynton) ezzel a már-már traumatikus képességgel küzd két éve: amióta autóbalesetben elveszítette szerelmét, Maxet (David Corenswet). A romantikus film ugyan túlságosan hosszúra nyújtja a helyzet felvázolását – sokáig nem értjük, hogyan is fér össze az időutazás, a zene és az epileptikus epizódokra hasonlító állapot –, amikor összeáll a kép, egészen nagy erővel hat a párhuzam felismerése.

A The Greatest Hits, ha túl komor felállásból is indulva ugyan, de gyönyörűen leképezi azt, amikor az embert egy emlék visszarántja a múltba.

A zene egyébként is az egyik legerősebb médium, amely hat az érzésekre és az emlékezetre, de a The Greatest Hits még jobban működik, ha a zenét hátrahagyva általánosítva tekintünk a romantikus dráma központi elemére. A filmet író és rendező Ned Benson (Egy szerelem története-trilógia) eltúlozva ugyan, de ünnepelendő pontossággal ábrázolja az állapotot, amikor egy kapcsolat végeztével az ember sehol és semmikor nincs biztonságban a saját emlékeitől. Ahogy Harrieten sem tud az orvostudomány segíteni, úgy a való életben sincs ez ellen orvosság vagy gyógyír. A legváratlanabb pillanatokban törhet az emberre valakinek a hiánya és a legjelentéktelenebb vagy legátlagosabb dolgok is azonnal visszahozhatnak egy-egy közös pillanatot a múltból.

The Greatest Hits

A gyász tagadásos időszakát mi sem mutatja be jobban, mint hogy Harriet is azon igyekszik, hogy megakadályozza az autóbalesetet. Az éjszakáit – ugyan csak néhány perc erejéig – a múltban töltő lányt azonban utoléri a jelene: felbukkan egy új férfi az életében (Justin H. Min), aki a hiány és a tehetetlenség mellett a lelkiismeret-furdalást is elhozza a főszereplőnek. Kettősség társul persze minden ilyen helyzethez, hiszen amennyire bonyolítja David megjelenése a dolgokat, annyira pozitív is az új esélyt és a továbblépést jelentő figura megjelenése.

A The Greatest Hits azonban nem találja a hangját: egyszerűen nem dönti el, mennyire is volt komoly Harriet és Max kapcsolata, ezzel pedig ide-oda ugrál és húzza a nézőt is az érzelmi azonosulás síkján.

Egy kétéves kapcsolatról van szó a 20-as éveik végén. Ugyan éppen az összeköltözés kapujában áll a pár, mind a múlt, mind a jelen beszélgetései arra utalnak, hogy korántsem volt ez egy életre szóló szerelem. Nem mintha ez automatikusan el kéne hogy vegyen a gyász mélységéből vagy éléből, de a film végi nagy döntés és jóindulattal fordulatnak hívható cselekménylezárás is zavarossá válik ennek tükrében.

A film sokszor bájossága ellenére is bárgyúan felszínes, rosszabb pillanatiban pedig dühítően döntésképtelen. Ez pedig sajnos a főszereplő sablonos karaktere és az ezzel nem sokat kezdő Lucy Boynton hibája is. Míg a mellékszereplők tökéletesen beleillenek egy minőségibb romantikus film felhozatalába, addig Harriet a tipikus kicsit különc, mégis menő, átlagosnak beállított, de annál jóval attraktívabb szerepet hozza. Lényegében nem is nagyon ismerjük őt meg, mert szinte minden cselekedete valakivel kapcsolatban történik. Mintha a másokhoz kötődő viszonyai, illetve a szemébe mondott dolgok adnák a lány személyiségét.

The Greatest Hits

David karaktere például sokkal emberibb, sokkal igazabb – még ha eredetiségről itt sem beszélhetünk. A szüleit gyászoló fiú, aki testvérével el kell, hogy döntse, eladja-e az örökségként rájuk maradt antik boltot egy kedvesen sármos figura, aki türelemmel fordul Harriethez és akit simán elnéznénk bármilyen romkomban a következő években. A csendes gyászt hozza el a karaktere, amely a lány nagyon is aktív és mindent felőrlő gyásza mellett valahogy felerősödik és megtelik értékkel.

Főleg miatta vannak aranyos részek az alkotásban, ráadásul drukkolni is lehet valahol a párnak,

már amikor félre tudjuk tenni, hogy a lány rohan haza, hogy visszahozza volt szerelmét az életbe. A már említett „nagy” fordulat pedig egy nem várt filozófiai kérdést is felvet, amely leginkább Schrödinger macskájának elméletét hozza el. Megtörtént-e egy kapcsolat, ha arra a felek nem emlékeznek? Sajnos ez sokkal inkább kellemes hozadéka a film döntéseinek, mintsem egy tudatos eleme, mégis el lehet rajta tűnődni egy ideig.

Hiába azonban a kellemes mellékszereplői gárda, a véletlen filozofálás, a hangulatos zene és az eredeti ötlet, súlytalanná válik a másfél óra, amint lepereg a stáblista. Az alapvetően elgondolkodtató és helyenként egészen szépen működő drámai vonulata a filmnek, amely egy szerelem vége és a szerelem lezárása közti sokszor borzalmasan nehéz időszakot ülteti a képernyőre egyszerűen nem elég ahhoz, hogy a The Greatest Hits maradandót alkosson. Talán ha nem rakja a főszereplőt olyan helyzetbe, amelyben hol régi szerelméért küzd, hol pedig egy újat próbál felépíteni, egyenletesebb és mélyebb lehetett volna az alkotás. Annyira nem könnyed és humoros, hogy minőségi romkom legyen, annyira azonban közelről sem komor és komoly, hogy igazán mélyre ásson a gyász, a fájdalom és a sokáig lehetetlennek tűnő felejtés bugyraiban.

Mond ugyan olyan közhelyesre hajazó, de lényegében igaz állításokat, miszerint az emberek egyik legnagyobb képessége a továbblépés, ezt egészen aláássa a másfél órás játékidő javát kitevő kapálózás éppen ez ellen. Mintha kicsit mindenből kapnánk, hogy aztán egy reményteljes zárójelenettel ismét a könnyedebb műfaji példák felé nyisson a film, ezzel bizonyos mértékig elvéve a korábbiak súlyából.

A The Greatest Hits a Disney+ kínálatában látható

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com