A zöld lovag (The Green Knight) előzetese misztikummal és izgalmakkal teli, látványos dark fantasy-t ígér. Aki viszont ismeri a filmet forgalmazó A24 stúdiót vagy David Lowery rendező korábbi munkáit már sejtheti, hogy itt a szokásostól merőben eltérő élményben lesz része.
Egy filmről alkotott véleményünket könnyen megpecsételheti a kedvcsináló videók hatására kialakult előzetes elvárásunk. Ha a vásznon látott film nem egyezik az előzetes igényeinkkel, azt csalódásként könyveljük el. Fontos ezért már most leszögezni: A zöld lovag nem azt nyújtja, amit sokan elvárnának egy Arthur-mondakört feldolgozó alkotástól. Ez a film nem a fizikai akcióban rejlő izgalmakra, nem a fordulatokban gazdag, epikus történetre és nem is a szemet leigázó látványorgiára helyezi a hangsúlyt. A fantasy-milliők többségére jellemző archetipikus mesefiguráknak és konfliktusoknak is búcsút inthetünk.
A mágia ezúttal nem a mitológiaépítés, hanem a korokon átívelő metafizikai dilemmák szolgálatába lett állítva.
Lowery alkotását nézve a fantasy-rajongókon túl a kelta mitológia szerelmesei is felszisszenhetnének. A film alapjául szolgáló verses lovagregény (Sir Gawain és a Zöld Lovag) cselekményelemeit, szimbolikáját és főként karakterábrázolását alaposan megbolygatta az angol rendező. A kollektív emlékezetben a lovagok (főleg a Kerekasztal lovagjai) általában az erény legfőbb megtestesítői, Lowery világában azonban ez a felfogás alapos revízión megy keresztül. Sir Gawaint az irodalmi források Arthur király legnagyobb lovagjai közt tartják számon, a „hajadonok bajnokaként” is ismert, aki emberfeletti erővel bír, bátor, önzetlen és holmi női csábításnak sem esik áldozatául.
Ezzel szemben A zöld lovagban egy teljesen más olvasatot kapunk. Főhősünk, Sir Gawain (Dev Patel) karácsony reggelén még egy szajha (Alicia Vikander) ágyában ébred, hogy pár perccel később már a királyi palota tróntermében hajtson fejet Artúr királynak (Sean Harris). A híres cameloti lovagoktól eltérően – részben ifjú kora miatt – hősi tetteket még nem hajtott végre, így a Kerekasztal dicső kompániájához inkább csak az uralkodóhoz fűződő rokoni viszonya, semmint rátermettsége miatt tudott csatlakozni.
Ekkor azonban feltűnik egy misztikus lény, a zseniálisan nyugtalanító külsejű Zöld Lovag, aki egy „karácsonyi játékra” invitálja a bátor lovagok egyikét.
A szabály egyszerű: egy önként jelentkező kardjával egyetlen csapást mérhet rá, amelyet a Zöld Lovag egy évvel és egy nappal később, egy pontosan ugyanakkora csapással viszonozhat. Gawain – a könnyen jött siker reményében és kissé meggondolatlanul – elvállalja a szabályokat és egyetlen suhintással lefejezi a furcsa idegent. A Zöld Lovag azonban feláll (immár fej nélkül) és emlékezteti az ifjú Gawaint: egy év múlva a Zöld Kápolnában viszonozza a csapását.
A nézői elvárás innentől azt diktálná, hogy főhősünk aktívan felkészítse magát lelkileg az egy év múlva esedékes találkozóra. Ám a rendező meghökkentő fricskákkal írja felül a hős lovag archetípusát. A Zöld Lovaggal való incidens után Gawain népszerű, messze földön híres lovaggá válik, akinek portréját a legnagyobb műgonddal festik meg, de hősünk ugyanolyan léha, céltalan életet él, mint azelőtt. Halogatja az előtte álló és vészesen közeledő feladattal való szembenézést. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Gawain hitelből vette dicsőségét, az egyéves futamidő végén azonban nem akarja törleszteni az adósságát.
A főhősről alkotott kép ugyan alaposan felülírja a lovagokról alkotott általános meggyőződést, de mégsem blaszfemizálja őket.
Gawaint egy gyenge, de nem taszító figurának ábrázolja, ami valamelyest az azonosulást is elősegíti. Ebben az is sokat segít, hogy Dev Patel remekül kelti életre a laza erkölcsű, de éppen ezért nyugtalan lelkivilágú főhőst. Úgy tűnik, karaktere nem is a lustaság vagy érdektelenség, sokkal inkább a komolyabb kihívásoktól való félelem miatt hárítja el magáról a mindennemű felelősséget. Éhezik a lovagi címmel járó dicsőségre, de képtelen betartani az ezzel járó szigorú erkölcsi kódex elvárásait. Ezt remekül érzékelteti Gawain viszonya a gyakorta látogatott prostituálthoz. A fiatalok közt ugyan szerelmi viszony alakul ki, de a férfi a társadalmi normák és a saját vágyai közt feszülő ellentét miatt se felvállalni, se lemondani nem tud a kapcsolatról.
A rendező nem a lovagkultúra szubverzív olvasatát kívánta elénk tárni, inkább a közösségi szerepvállalásra, a kötelességtudatra és általánosságban a hasznosan töltött ÉLETre rátelepedő emberi gyarlóságot kívánta ábrázolni. Azt a velünk/bennünk élő gyengeséget, mely ellen küzdenünk kell, ha a társadalom megbecsült, de legalábbis hasznos, tevékeny tagjaként akarjuk élni az életünket. Mindez már önmagában is remek üzenet, de A zöld lovag ennél is tovább megy. A 14. századból származó eredeti mű központi kérdése az volt; vajon meg tud-e felelni a főhős a lovagi erény próbájának? Lowery ugyanezt a kérdést teszi fel, ám a rá adott választ kissé módosítja, egyszersmind teret hagy a különböző interpretációknak is.
Az értelmezési keretet egyébként a film szimbolikus-meseszerű (varázslatos) motívumainak és realisztikus világábrázolásának összjátéka is tágítja.
Az ábrázolt világ igényesen kidolgozott díszletei egyértelműen a realizmus jegyében fogantak, a high fantasy-kra jellemző fantasztikus közegábrázolásnak nyomát se látjuk. Itt minden mocskos-szürke és sötét. A komótosan pásztázó kamera, mely Andrew Droz Palermo munkáját dicséri, mindent (legyen az egy nyirkos, huzatos kastély vagy a végtelennek tűnő angol vidék) a maga egyszerűségében mutat meg. Már-már komikus azt nézni, ahogy egy legendákból ismert lovag útja milyen hétköznapinak, egyszersmind eseménytelennek tűnhet. S amikor végre történik valami, a dolgok akkor sem úgy sülnek el, ahogy az várható lenne. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a film egy ponton valóban eseménytelenné, de legalábbis érezhetően lassúvá válik, mintha az alkotók kicsit kifogytak volna az ötletekből és csak húzni szeretnék az időt a végkifejlet előtt.
Gawain útja a Zöld Kápolnába korántsem a lovagregények lapjaira, inkább egy Fellini vagy még inkább A hetedik pecsét című Bergman-film forgatókönyvébe illik. A külső akció helyett a metafizikai síkon történő utazásra helyezi a hangsúlyt. Ebben az értelemben hasonlóan megosztó, a szokásos műfaji kereteket újraértelmező és a nézői elvárásokat felülíró alkotás, mint a rendező korábbi Kísértettörténet című filmje. A különbség éppen csak annyi, hogy az egzisztenciális drámát ott egy kísértetlepel, itt pedig egy lovagköpeny alá bújtatta. De miért van szükség az arturiánus-kor ködbe vesző misztikumára?
Lowery rendezői munkásságának kiemelt eleme a létről-halálról folytatott merengés.
A téma univerzális mivolta révén történeti kortól és műfajtól függetlenül megjeleníthető. A korai keresztény értékrend mintapéldányaként számon tartott lovagi kultúra pedig különösen gazdag táptalajt nyújt az egzisztenciális dilemmák szétszálazásához, a jelen kor társadalmát különösen jellemző értékválság bemutatásához és a korokon átívelő toposzok átértelmezéséhez.
Ilyen toposzként tűnnek fel a mitikus ereklyék, melyek mind az Artúr-mondakörben, mind egyéb nemzetek folklórjában különleges képességekkel ruházzák fel az azt viselő hősöket. Nem véletlen, hogy ezen tárgyak legtöbbször hőn áhított zsákmányként (Szent Grál, Excalibur stb.), sőt, egyenesen célként tűnnek fel. A zöld lovagban mindez fordított értelmet nyer. A természetfeletti erővel bíró ereklye nem csak célként nem értelmezhető, de az utolsó próbatétel végrehajtását is meggátolja. Remek példa erre Gawain zöld öve, mely sebezhetetlenséggel ruházza fel viselőjét, ám használatával éppen az elvárt lovagi erények (bátorság, őszinteség, a halandóság elfogadása) válnak kétségessé.
A természetfeletti erővel rendelkező ereklye ezúttal nem egy hasznos eszközként, sokkal inkább a biztonsághoz, az anyagi léthez való görcsös ragaszkodás és a lelket maró félelem szimbólumaként jelenik meg.
Hiába a középkori miliő, A zöld lovagot nézve akaratlanul is felsejlik bennünk a jelenkor értékválsága, a fiatal generációk zavart útkeresése. A kortárs filozófiai trendek fényében az erény anakronisztikusnak, gyanúsnak hat. A modern morális relativizmus áldozatává vált, ami azt mondja ki, hogy nincs igazi jó és igazi rossz, hiszen minden relatív. Erkölcsi iránytű és eszmék hiányában egyre inkább teret hódít a nihilizmus és a materializmus, ez pedig tovább erősíti az erkölcsi normák lebomlását. Nem könnyű egy ilyen világban hősnek vagy erényesnek maradni.
A tipikus középkori kísértésmesében próbatételek egész során át kell megmutatni az erényességet, hogy a hős méltóvá váljon az utolsó megmérettetéshez. Lowery annyiban módosít a formulán, hogy egy, az erényességnek a nulladik fokán álló lovagot, átlagembert helyez a középpontba. Egy férfit, aki elsősorban gyarló (csakúgy, mint mindnyájunk) és csak ezt követően lovag. Akinek életében először fel kell nőnie egy rátestált kihíváshoz. Akinek fel kell ismernie, hogy egy félelemben vagy érdektelenségben töltött élet lassú, a fizikai halál előtti szellemi és lelki enyészethez vezet. Akinek a halogatást félretéve önként magára kell vállalnia az élet szörnyű felelősségét. Vállalni a tudatos sebezhetőség terhét és elfogadni a halandóság örök érvényét.
