David Fincher újabb halálos fegyverrel támad, A gyilkos (The Killer) című thrillerrel, a pisztolyt ezúttal Michael Fassbender tartja biztos kézzel. Mondanánk, hogy közösen szedik áldozataikat, de ennek a filmnek érdemes volt „áldozatául esni” a Velencei Filmfesztiválon.
Mi zajlik vajon egy bérgyilkos agyában a sokadik merénylete előtt? Vajon ugyanolyan ideges, mint amikor először húzta meg a ravaszt? Szimplán csak élvezi a gyilkolást és azt tervezgeti, milyen elvetemült módon szabadul majd meg a hullától? Esetleg azon gondolkodik, miért kell meghalnia az áldozatának? David Fincher A gyilkosa szerint inkább olyan kérdések foglalkoztatják a szakmabelit, minthogy: „Mikor volt az utolsó, nyugodt vízbe fojtásom?” Ha pedig kizárná a gondolatait a bérgyilkos, a The Smith-t hallgatja, de egyébként érdekes tényekkel (hogy dolgozott a Green River Killer nevű sorozatgyilkos), a szakma fortélyairól szóló tippekkel (Airbnb-ben nem jó lakni, tele van rejtett kamerákkal) és száraz humorérzékével szórakoztatja magát. És ami a legfontosabb: minden meló előtt újra és újra elismétli magában a saját szabályait egyfajta mantraként. „Készülj fel, ne improvizálj. Ne mutass empátiát, az empátia gyengeség. Csak azt a csatát vívd meg, amiért megfizetnek. Tartsd magad a tervhez.”
Precíz, pontos, hidegvérű. Egy névtelen szociopata, aki sosem hibázik, hiszen olyan fegyelmezett. Volt mostanáig. A Gyilkossal (akit néha vágásról vágásra máshogy szólítanak, éppen ezért sosem ismerjük meg a valódi kilétét) akkor találkozunk, amikor éppen felkészül a legújabb munkájára. Egy gazdag, befolyásos férfit kell megölnie – ennél többet azonban sem ő, sem mi nem tudunk meg a célpontról. Nem is érdekes. Sokkal fontosabb, mi zajlik le a Michael Fassbender által megformált férfiban, aki kínosan ügyel arra, hogy minden tökéletesen működjön.
Felkészül, türelmesen vár („Ha nem vagy türelmes, ez a meló nem neked való” – figyelmeztet), közben monoton hangon monologizál.
Ám az ő figyelmét is el lehet terelni: elég hozzá a kvázi femme fatale szerepbe helyezett domina, aki az utca túloldalán lévő penthouse-ban a célpont szórakoztatására érkezett. Miatta nem figyel eléggé a Gyilkos és véti el a merényletet – ezzel pedig életében először hibázik. Ebben a szakmában a botlás nem megengedett, megtorlás nélkül nem maradhat, csakhogy nem a Gyilkos, hanem a barátnője kerül a célkeresztbe. Nem meglepő módon a bérgyilkos ezt A játéknak vége Walkeréhez hasonlóan meglehetősen zokon veszi. A reakciója pedig egy olyan lavinát indít el, melynek következtében minden szabályát egymás után fel kell rúgnia.
A hosszúra nyúlt nyitójelenet nem csupán a címszereplőt mutatja be hibátlanul, de ennél jobban nem is lehetett volna megalapozni a filmet magát. Hiszen a The Killer antihősének maximalizmusa Fincher saját perfekcionizmusát tükrözi. Ugyan a bűnügyi filmek egyfajta komfortzónaként szolgálnak a rendező számára, ilyen minimalista, lineáris, lényegre törő thrillert még nem készített:
Fincher olyan fegyelmezetten rendezi A gyilkost, mint ahogy a Gyilkos készül a merényletre.
Letisztultan meséli el a bosszúhadjáratra induló – ezzel a „Csak azt a csatát vívd meg, amiért megfizetnek”-szabályt kapásból áthágó – bérgyilkos történetét, melyhez Michael Fassbender fantasztikus partner. Szótlan (nagyrészt csak narrációja során halljuk hangját), szinte rezzenéstelen arccal szánt végig a kontinenseken Párizsból a Dominikai Köztársaságig. Egészen átlagos külseje (A szamurájban Alain Delon karakterének védjegyévé vált ballonkabátot és széles karimájú kalapot visel gyakran) felejthetővé teszi Fassbender egyébként meglehetősen jellegzetes arcát.
Ennek hatására pedig felmerül bennünk: vajon hány sorozatgyilkos horkolt mellettünk a repülőn? A Gyilkos ugyanis képtelen a repülőn kívül máshol is aludni, annyira ébernek kell lennie, bárhol is száll meg a világon. Megtévesztő technikái, álruhái és millió hamis útlevele, valamint rendszámtáblája egy egész raktárt kitesznek; mind az elvegyülés eszközei.
A gyilkos éppolyan karaktertanulmány, mint a már emlegetett A szamuráj.
Fincher csupán modernizálta és amerikanizálta az olasz-francia alkotást. Megmutatja, milyen nehezített pályán mozog az a bérgyilkos, aki 2023-ban rontja el végzetesen a feladatát.
Ez alapján azt gondolhatánk, Fincher – Jim Jarmusch 1999-es Szellemkutyája után – A szamuráj remake-jét hozta el nekünk A gyilkossal. Ám ez hatalmas tévedés: a filmet valójában egy rejtett gyöngyszemnek tartott francia képregényből adaptálta a Fincherrel a Hetediken is együtt dolgozó Andrew Kevin Walker. És amikor azt mondjuk, megcsömörlöttünk a képregényfilmektől, egészen biztosan nem Matz és Luc Jacamon azonos című művének izgalmas megfilmesítésére gondolunk. Ugyan Fincher egyedül a fejezetek reptéri járatinformációra hajazó jelöléseivel utal az adaptáció tényére, ha a képregény-feldolgozás az ilyen típusú, Hollywoodban hiánycikknek számító bűnfilmet jelenti, még bármennyit szívesen megnézünk.
A gyilkos egy olyan thrillerbe oltott neo-noir, melyben a hard-boiled antihősnek közvetetten két nő miatt omlik össze szépen lassan a szigorúan rendezett élete. A kezdeti hibája ellenére a Gyilkos egyértelműen jó abban, amit csinál (ezt bizonyítja a szemmel látható vagyona, valamint a további kísérletei). Ahogy Fincher is. Bár A gyilkos nyitójelenete annyira egyben van, hogy azt a hangulatot nehéz végig fenntartani, a rendező ezúttal sem vaktölténnyel lő. Ellenkezőleg: minden lövése célba talál, még ha néha újra is kell töltenie a fegyverét.
A filmet a Velencei Filmfesztiválon láttuk. További cikkeink az eseményről itt.
A gyilkos november 10-én érkezik a Netflix kínálatába.
