Kritika

Liam Neeson, a gyermekmegőrző – Az oltalmazó

Vajon Liam Neeson végképp megrekedt a marcona akcióhős szerepében, vagy képes még a drámai oldalát is megvillantani? Az oltalmazó (The Marksman) című film cselekménye nem tartogat nagy meglepetéseket, az észak-ír színészlegenda viszont néha még visszatalál gyökereihez.

Robert Lorenz eddig jobbára second-unit direktorként működött Clint Eastwood oldalán és Az utolsó csavar című film óta (melyben éppen Eastwoodot dirigálta) nem próbálta ki magát „főrendezőként”. Az oltalmazó munkálatai során azonban a második-unit munkájának felügyeletén túl ismét egy komplett produkció kreatív folyamatait irányította. A forgatókönyv azonban, melyet Chris Charles-szal és Danny Kravitzzel együtt jegyeznek, nem akar eltávolodni a beváltnak hitt sablonoktól.

Adott a Liam Neeson által megformált Vietnámot megjárt egykori tengerészgyalogos mesterlövész, Jim, aki egy határmenti rancson farmerkedik. A határ túloldalán egy mexikói anyuka és kisfia, Miguel menekülésre kényszerül, miután egy kegyetlen drogkartell üldözőbe vette őket. Útjuk éppen Jim birtokán vezet keresztül, aki akaratán kívül sodródik bele a drogháborúba és megígéri a fiú édesanyjának, hogy eljuttatja fiát Chicagóban élő rokonaikhoz.

A recept ismerős: egy mogorva, harcedzett, az élettől megundorodott férfi és egy ártatlan gyermek találnak egymásra veszedelmekkel teli utazásuk során. Legutóbb Tom Hanks főszereplésével láthattunk hasonlót, A kapitány küldetése című Paul Greengrass westernben, de a felállás végigvonul az amerikai filmművészeten.

És rögtön érdemes leszögezni, hogy Az oltalmazó nem akciófilm, hanem akcióelemekkel tarkított road movie, mely helyenként drámai kikacsintásoktól sem riad vissza.

Ez pedig kifejezetten jól állna a filmnek, mivel Liam Neeson végre nem az egyszemélyes hadsereg szerepében tetszeleg, hanem képességei meglehetősen földhöz ragadtak az Elrabolva-széria Brian Millséhez képest.

Félteni persze nem kell, a film végén olyan lövéseket láthatunk tőle, amit a világ legjobb mesterlövészei is csak laboratóriumi körülmények között tudnának végrehajtani. A néző akár azt is mondhatná, hogy Neesont már láttam így valahol, azonban a Baljós árnyakban nyújtott maníros mesterfigura képe most kimarad. Az idén 68 esztendős ír legenda alakításában próbál visszanyúlni drámai múltjához, azonban erre a forgatókönyv nem sok lehetőséget enged.

A szkript ugyanis szinte minden ziccert kihagy a karakterépítés terén. Jim igazi sztereotip vietnámi veterán, aki irtózik a modern infokommunikációs technológiáktól (még telefonja sincsen), vezetés közben is hajlamos inni, de sebészi pontossággal kezeli puskáját, ha a helyzet úgy kívánja. A film nem mélyíti el, milyen hatással volt rá a háború, miért kapott Becsület Érdemérem kitüntetést és milyen volt a viszonya rákban elhunyt feleségével. Nevelt lányával való kapcsolatának bemutatása igazi kitörési lehetőség lett volna.

Jim rendőrnőnek állt mostohagyermekét Katheryn Winnick alakítja, akit a legtöbben a Vikingek-sorozat Lagerthajaként ismerhetnek, karaktere viszont semmi lényegeset nem ad hozzá hőseink küzdelméhez, így végig súlytalan marad. Itt érkezünk el a legnagyobb problémához.

Bár Neeson alakításával próbálja ugyan alátámasztani ifjú partnere, Jacob Perez játékát, a fiú szemmel láthatóan még nem elég érett ahhoz, hogy felnőjön Neeson mellé, amin karakterének kidolgozatlansága sem segít.

Sajnos a közöttük lévő kémia sem működik, tulajdonképpen két rideg és távolságtartó embert látunk egymás társaságában, akik a film végéig sem kerülnek valódi közelségbe egymással. A fentebb említett A kapitány küldetése legalább igyekezett velünk megkedveltetni az indiánok közt nevelkedett, az angol nyelvet nem beszélő német kislányt (amihez természetesen Helena Zengel és Tom Hanks párosa nagyon sokat tesz hozzá).

Az oltalmazó azonban politikai nézőpontból is állatorvosi lónak tekinthető. Azt már jó ideje tudjuk, hogy az Egyesült Államokban az illegális bevándorlás kérdése ingatag talajnak számít. A film igyekszik ugyan egyfajta ellenretorikát megfogalmazni a Trump-féle kirekesztő szemlélettel szemben, ezzel egyidejűleg viszont a jobboldalon gyakori előítéletes ábrázolást követi a mexikóiakkal szemben. Ez elsősorban a drogkartell tagjaira érvényes, akik már-már rajzfilmszerűen jelenítik meg azt a képet, ami egy konzervatív amerikaiban él déli szomszédaikról.

Az oltalmazó tulajdonképpen a Gran Torino sokkal-sokkal bugyutább ikertestvére,

melyben az előítéleteket nem felülírják, hanem megerősítik, a főhős pedig nem jellemfejlődésének okán cselekszik, hanem a fehér megmentő sablonjába illeszkedik. Bár az amerikai fehér bűntudat erős, a többi etnikum és nemzetiség csak fehér segítséggel képes kilábalni a bajból.

A dolog végkimenetele pedig már a film első perceiben borítékolható, az üzenet pedig egyértelmű: csak a fehér Amerika képes orvosolni a szegény bevándorlók gondjait.

Gueth Ádám

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés