Kritika

A próféta újra börtönben – The Mauritanian

Tahar Rahim a The Mauritanian című filmben

Az utolsó skót király rendezője újra rács mögé dugta Tahar Rahimot. A Guantánamói napló című dokumentumregényből forgatott The Mauritanian hiánypótló módon mutatja be az amerikai fogolytábor működését.

780 fogvatartott, 8 vádemelés, 5 ítélet. Ez a mérlege a 2002-ben létrehozott és a mai napig működő (bár elvileg már felszámolás alatt álló) fogolytábornak, melyet az Egyesült Államok kormánya hozott létre a 2001. szeptember 11-i támadás után meghirdetett, terrorizmus elleni harc jegyében. A további 772 rabot soha nem vádolták meg hivatalosan semmivel, csupán hosszú éveken keresztül tartották bezárva, vallatták és ki tudja, mit műveltek még velük terrorizmus gyanújára hivatkozva.

Így járt Mohamedou Ould Slahi is, aki több mint 14 évet töltött a kubai felségterületen lévő, amerikai haditengerészeti bázis börtönében.

14 évet, annak ellenére, hogy 8 év után bíróságon mondták ki ártatlanságát.

Csakhogy az USA kormánya ezt az ítéletet megfellebbezte, ezért Slahi további 6 évig a tábor lakója maradt. 2016-os szabadulását végül valószínűleg az is elősegítette, hogy börtönéveiről szóló jegyzeteit 2015-ben meg tudta jelentetni, és a Guantanámói napló hetekig szerepelt a New York Times bestseller listáján.

 

Ez adta az alapanyagot Kevin Macdonald filmjéhez, aki korábban A dolgok állásával már bizonyította, milyen remek érzékkel nyúl az USA felsőbb körei számára érzékeny témákhoz. A tét persze most még nagyobb volt, hiszen 2009-es filmjével ellentétben a The Mauritanian történetét maga az élet írta, szereplői pedig ma is élő emberek. És nem csak a jelenleg is Mauritániában élő Slahi – akit a filmben az a Tahar Rahim alakít nagyszerűen, akit a 2009-es Cannes-i fesztiválgyőztes A próféta után immáron másodszor láthatunk rabszerepben –, hanem az őt védő ügyvéd, Nancy Hollander (Jodie Foster), segítője, Teri Duncan (Shailene Woodley) és a kormány részéről a vád képviseletére felkért katonai ügyész, Stuart Couch (Benedict Cumberbatch) is.

Jodie Foster és Shailene Woodley a The Mauritanian című filmben

A film hatalmas érdeme, hogy bár hiába adná magát a karakterek fekete-fehér ábrázolása, a készítők nem elégedtek meg egy efféle, kétpólusú gondolkodással. Ezért lehetséges, hogy maga Slahi sem tetszeleg az egyértelműen makulátlan előéletű elítélt szerepében, de a többi szereplő oldalára sem tudunk odaállni egyértelműen a film egy bizonyos pontjáig (a kissé talán hatásvadász, ám sajnos szükséges kínzás jelenetig). A főhős képileg 4:3-as képaránnyal megkülönböztetett visszaemlékezései között ugyanis láthatunk olyanokat is, ahogy

sivatagi lőgyakorlaton vesz részt tálibok társaságában,

illetve ahogy a 2001-es merényletekhez köthető személyt fogad németországi szállásán. De a határozott, kemény, a kormány tyúkszemére a vietnámi háború óta rálépegető Nancy keze is meginog kissé, amikor megtalálja Slahi beismerő vallomását a hivatalos iratok között. Sőt, az eltökéltségét személyes érintettségével is felszító Stuart is elbizonytalanodik, amikor először ébred rá, hogy a kormány azért sürgeti őt a per minél előbbi lezárásával, mert bizonyos részletek elhallgatásával igyekeztek manipulálni a vád álláspontját. Az említett vallomás – melyben Slahi elismeri személyes érintettségét a merényletekkel, illetve közvetlen szerepét az al-Kaidában – ugyanis közel sem megfellebbezhetetlen körülmények között született, hogy finoman fogalmazzunk.

Benedict Cumberbatch a The Mauritanian című filmben

A titkosított vagy minimum cenzúrázott iratok átnyálazása közben árnyalódik előttünk a kép hőseinkről, mint ahogy az ő ügyhöz való hozzáállásuk is folyamatosan finomodik a történet előrehaladtával.

Valószínűleg a nagy mértékű titkolózásnak köszönhető, hogy ilyen léptékű film nem készült még korábban a guantánamói fogolytáborról.

A 2006-os Guantanamo című angol dokumentumfilm beszélő fejes és utólag dramatizált jelenetek váltakozásával próbálta bemutatni három pakisztáni férfi történetét, akik szintén ártatlanul kerültek bebörtönzésre, ám a megvalósítás roppant unalmasra sikerült. A 2008-as Kalandférgek 2. – Öbölből vödörbe című vígjátékot inkább ne említsük a fogolytáborról méltó módon szóló alkotások között. A 2014-es Camp X-Ray pedig még Kristen Stewart főszereplésével sem tett szert igazán nagy ismertségre.

Így tehát mindenképp hiánypótló alkotásnak tekinthető a The Mauritanian, hiszen ez az első olyan játékfilm, ami a valóságra alapozva mutatja be a máig működő fogolytábor körüli visszásságokat, miközben érzékletesen, de cseppet sem sablonosan ábrázolja egy fogvatartott történetét. A történetet, mely bár minden bizonnyal nagyban befolyásolta elszenvedője életét, közel sem törte meg azt. A film végén ugyanis megjelenik a jókedélyű Slahi, aki büszkén mutatja több nyelvre lefordított könyvét a kamerának, miközben sugárzik róla az életszeretet. A film tanulsága szerint egyértelműen a férfi hite volt az, ami átsegítette őt a 14 évnyi rabságon, és ami miatt úgy tudott tekinteni életének ezen időszakára, mint ideiglenes próbatételre.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés