Kritika

„Egy újabb kurva nap Afganisztánban” – The Outpost

Milyen megpróbáltatások elé állítják az Afganisztánban szolgáló amerikai katonákat, ha egy taktikai szempontból védhetetlen erődítményt kell vigyázniuk? A The Outpost című film cselekménye a civil ember számára igyekszik bemutatni ezt az ismeretlen világot.

A film alapját egy 2009-es megtörtént esemény adja, melyből Jake Tapper írt dokumentumkötetet 2012-ben. Az amerikaiak afganisztáni háborúja során 53 katonára hárul a feladat, hogy megoltalmazzanak egy védhetetlen erődítményt a tálibokkal szemben. Mivel az erődítmény egy jól belőhető völgyben helyezkedik el, a védőknek állandó feszültségben kell helytállniuk, miközben nem haragíthatják magukra a civil lakosságot sem.

Rod Lurie rendező dokumentarista stílusban igyekszik megragadni az erődítmény sötét hangulatú mindennapjait.

A film vágására és szerkezetére egyértelműen hatott a méltán híres Restrepo című dokumentumfilm, mely szintén egy megerősített állást védelmező katonai alakulat sorsát követi nyomon. A The Outpost tehát – szemben az akciófilmnek szánt 12 katonával – sokkal inkább az események drámai oldalát igyekszik megragadni, hasonlóan a Mark Walhberg főszereplésével készült A túlélő című filmhez. A film ugyanakkor nem törekszik arra, hogy mélyebb politikai és társadalmi kontextusba állítsa az USA történelmének leghosszabb ideje tartó konfliktusát, ehelyett a harcban részt vett és elesett férfiak előtt kíván tisztelegni és ezt meglehetős hitelességgel teszi.

A filmet nem lehet vádolni elvakultsággal, vagy túlzott hazafisággal sem az amerikaiak irányába, de a felállás és bekerítettség motívuma egyértelművé teszi, hogy ezúttal is a csillagos-sávos világ-csenderőknek kell szurkolnunk. A téma ismerői számára olyan adalékokkal szolgálhat, amiből kitűnik, hogy az alkotók valóban odafigyeltek az erődítmény világának hiteles megalkotására. Akit komolyabban érdekel az afganisztáni háború, az valószínűleg el is tud merülni ezekben a részletekben.

Az átlag mezei néző számára viszont a The Outpost igen hamar belefullad az önismétlő dramaturgiába. A katonák diskurálnak, összevesznek (például azért mert egyikük bajtársa feleségének képére végez önkielégítést), majd érkezik egy talibán támadás, melyet hőseink igyekeznek elhárítani, mely újra és újra megismétlődik. Az őrjáratok képei (vagyis amikor az amerikaiak elhagyják az erődítményt) valódi felüdülésnek tűnnek, de a film nem képes valódi meglepetéseket okozni a néző számára. A támadások kiszámíthatóak, szerkesztésük pedig túlságosan is sablonos.

A rendező talán túlontúl is dokumentarista stílusban gondolkodott és egyáltalán nem törekedett arra, hogy a megtörtént eseményeket stilizálja, továbbgondolja és újraértelmezze. Az Afganisztánt megjárt veteránok szívéhez így persze nagyobb eséllyel találhat utat az alkotás (akik a film végén meg is jelennek), ám fontos lenne, hogy azoknak a nézőknek is felkeltsék az érdeklődését, akik esetleg távol állnak a háborús műfajtól. Remek kitörési lehetőség lehetett volna a film számára, ha jobban kibontja a harctéri stressz jelenségét, mely az iraki és afganisztáni veteránokat sújtja leginkább az Egyesült Államok fegyveres erejének történelmében. Egyes becslések szerint ugyanis az

ezekből a háborúkból visszatérő katonák közül többen követnek el öngyilkosságot, mint ahányan a harctéren veszítik életüket.

A színészek egyike sem nyújt kiemelkedő alakítást, játékukat az alázatosság vezérli, bár a téma indokolhatna néhány kifejezetten emlékezetes alakítást. Az immáron negyvenes éveit taposó Orlando Bloom mintha csak idősebb mása lenne  A sólyom végveszélyben című filmben felbukkanó karakterének. A film két sztárcsemetét is felvonultat, egyikük Scott Eastwood, Clint Eastwood gyermeke, másikuk pedig a botrányhős Mel Gibson fia, Milo Gibson.

A látvány és az operatőri munka jól érzékelteti a körbezárt katonák keserves helyzetét, pár a golyólövések textúrája néha számítógépes utóeffektekről árulkodik. Dicséretes viszont, hogy a film sokszor igen nyersen, a már említett dokumentarista stílusban (remegő kamerával és hosszú snittekkel) igyekszik megragadni a háború brutalitását és nem akarja esztétizálni az erőszakot.

A The Outpost nem egy közönségvonzó tömegfilm. A COVID-19 járvány miatt on demand szolgáltatásokon debütált, mely által még talán sikeresebben utat találhat a maga közönségéhez. Elsősorban azoknak ajánlható, akik valóban el tudnak merülni a háború apró részleteinek bemutatásában. Akik viszont intenzív, akciódús és mégis realisztikus élményt szeretnének kapni az USA harmadik világbeli harcairól, azoknak továbbra is A sólyom végveszélyben ajánlható.

Érdemes viszont belegondolni abba, hogy milyen hatást válthat ki egy film, mely témájául egy olyan konfliktust választott, mely ebben a pillanatban is tart egészen 2001 ősze óta.

Talán ennek is köszönhető, hogy eddig igazán őszinte és a témával valóban szembenéző darab nem született. A vietnámi háborús filmek példája jól mutatja, hogy némi történelmi távolság és a folyamatok megemésztése határozottan jót tehet a filmművészetnek.

Avatar

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. A Károli Gáspár Református Egyetemen történelem szakon végzett. Jelenleg az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányos tanulója, főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a sci-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya