Kritika

Amikor a szeretet nem elég – A fiú sorsa

The Son

Florian Zeller Az apa után visszatért annak abszolútértékével. A fiú sorsa ismét szívszaggató portrét fest családról, kapcsolatokról és mentális betegségekről.

Ha az emberi piszché érzékeny és pontos vizsgálatát szeretnénk filmvásznon látni, akkor Florian Zeller a mi emberünk. A 2020-ban debütált francia rendező Az apával nagyon mély karaktertanulmányt készített a demenciáról, idén pedig hasonlóan kiváló portrét festett a kamaszkori depresszióról. A fiú sorsával (The Son) nem direkt folytatást, inkább tematikai örököst kap Az apa (Zeller családi/mentális egészség-filmes univerzumát Anthony Hopkins cameóval téve teljessé): a két alkotás ugyanazon skála két végpontját képviseli.

Míg Az apa a beteg elméjébe mászva, teljességgel az ő szemszögéből meséli el a történetét, addig A fiú sorsában a kívülállók nézőpontjára kerül a hangsúly.

Ugyan átérezzük a fiú, Nicholas szenvedését, sőt, Zen McGrath játékának köszönhetően szinte minket is elkezd mardosni a hasogató, de megmagyarázhatatlan fájdalom, nem a kamasz fiú szemével kísérjük figyelemmel az eseményeket. Ez a feladat ezúttal is az apáé (Hugh Jackman), aki volt felesége (Laura Dern) kérésére úgy dönt, igyekszik nagyobb részt vállalni az iskolában – ahová három hónapja be sem jár – és úgy általában is láthatóan küszködő Nicholas életében: beköltözteti magához a fiút új barátnője (Vanessa Kirby) és néhány hónapos kisfiuk mellé. Mi pedig innentől Peterrel együtt az első sorból nézzük végig, hogyan süllyed kamasz gyereke egyre mélyebbre a depresszió kegyetlen örvényében, ahonnan képtelen őt kihúzni, hiába dobálja neki sorra a mentőmellényeket.

Peter, Kate és Beth mindent megtesznek azért, hogy a fiuk jobban legyen: észreveszik, hogy baj van, pszichológushoz viszik, próbálják megakadályozni, hogy vagdossa magát, igyekeznek visszahozni az életkedvét normális, boldog hétköznapokat biztosítva neki. És minden alkalommal, amikor úgy tűnik, Nicholas végre belekapaszkodik apja segítő kezébe, ő és Kate reménykedve emelkednek fel, de a fiú újra és újra visszacsúszik a mélybe. A kínzó tehetetlenség ördögi köre ez, amit ahogy Az apában is, úgy ezúttal is mindkét fél érez: Nicholas és Anthony az egyre romló mentális egészségük miatt, Peter, Kate és Anne pedig azért, mert nem tudnak segíteni a szeretteiken. Mert sajnos, ahogy az A fiú sorsában is elhangzik, a szeretet néha nem elég. Ezt az elkerülhetetlen végkifejletet determinálja az a mesterien kivitelezett lineáris narráció, amivel Zeller második rendezése a tökéletes ellenpontjává válik a szintén bravúrosan felépített non-lineáris történetmeséléssel ábrázolt elsőfilmjének.

Mindkét alkotáson érződnek a színházi gyökerek.

Az apa és A fiú sorsa annak a színpadi trilógiának a része, melyben Az anyával kiegészítve Zeller apró darabokra tördeli a családi egységet, miközben borzasztó pontossággal ábrázol bizonyos mentális betegségeket. A részleteiben állandóan változó lakás szűkössége hozzájárul Anthony egyre romló állapotához, és egyben reprezentálja is azt Az apában. A fiú sorsa láthatóan hasonló kamaradrámának készült, Zeller azonban ezúttal kilépett az egyetlen helyszín kereteiből, a fojtogató, klausztrofób érzést itt a bonyolult viszonyrendszere, a növekvő feszültség és az egymás iránti ellentmondásos érzelmek biztosítják – ezzel megalapozva A fiú sorsa valódi színházi örökségét, amely az egytől-egyig erős színészi alakításokban rejlik.

Mert A fiú sorsa nem csupán Nicholas bénító depressziójáról, illetve a rajta kétségbeesetten segíteni próbáló szüleiről szól. Zeller feltérképezi a mozaikcsaládokban rejlő (nem is annyira) rejtett problémákat, melyeket olyan érzékeny és ítélkezésmentes játékkal tolmácsolnak a színészei, mint amilyen az alkotás maga. A Házassági történet óta nem láttuk még ennyire pontos ábrázolását annak, milyen érzés elvált szülők gyerekének lenni: míg Noah Baumbach gyakorlatilag a nézőt tette a családi idill szétesését végignéző gyerek pozíciójába, addig ezt most Zen McGrath Nicholasa képviseli a vásznon.

Annak ellenére, hogy kétségkívül óriási trauma a fiú számára apja távozása – és ezért Petert és a szülei szakítását vádolja a problémáiért –, valójában a depresszió oka sosem ennyire egzakt. A felhőtlen pillanatok után lehet minden magyarázat nélkül a legmélyebbre zuhanni: még Nicholast is sikerült bevonni a film egyik legvidámabb pillanataként megmaradt rögtönzött családi táncikálásba (Hugh Jackman sosem mozgott még ilyen bénán), de Zen a széles mosolyát a következő pillanatban már apatikus, halott tekintetre cseréli.

Laura Dern a kedvesség megtestesülése, akinél szebben senki sem képes megmutatni, milyen egy a fia és még mindig gyászolt házassága miatt meghasadt szívét rejtegetni próbáló nő.

Bár társadalmilag arra vagyunk kondicionálva, hogy „a másik nőt” eredendően utálnunk kell, Vanessa Kirby alakításában Beth abszolút azonosulható karakter: szó nélkül gondoskodik Nicholasról, miközben a saját fia érdekeit kell előtérbe helyeznie. Peternek a két nő és fiai között kell négyfelé szakadnia, Hugh Jackman pedig elképesztő precizitással mutatja be a hibákkal teli, mégis jószándékú és a fia érdekeit a végletekig képviselő apát, miközben ő maga is csak egy fiú, aki aktívan küzd az ellen, hogy a saját apjává váljon.

Zeller forgatókönyve és A fiú sorsa komplett szereplőgárdája eléri, hogy kérdés nélkül minden szereplővel együtt érezzünk, azonban ahogy a mozaikcsalád tagjai egymáshoz, úgy a néző is ellentétes érzelmekkel viseltet a film iránt. Nincs olyan karakter, aki – akár az életben – ne hozna legalább egy rendkívül frusztráló döntést. És ez alól egyébként A fiú sorsa maga sem kivétel a végső – kissé már túlcsavart – fordulatával. Ezzel Zeller még utoljára megforgatja a szívünkben a tőrt, amivel garantálja, hogy ismét súlyos fájdalommal búcsúzzunk ezúttal is egy apától.

A filmet a Velencei Filmfesztiválon tekintettük meg. További cikkeink a rendezvényről az alábbi linken.

A fiú sorsa az HBO Max kínálatában látható.

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!