A Netflix legújabb bűnügyi dokumentumfilmje ezúttal egy hivatásos csaló körül forog, aki nők sokaságát vezette meg, vagyonokat kicsalva belőlük. A kérdés csak az, mennyire sajnálhatjuk azokat, akik egy szem randi után magángépre ülnek és külföldre utaznak egy vadidegen Tinder-randival?
A kritika spoilereket tartalmaz!
Eszméletlen kettőség övezi a Netflix 2019-es Ne szórakozz a macskával című, szintén bűnügyi doku alkotóinak új darabját. A Tinder-csaló (The Tinder Swindler) három nő elbeszélése alapján mesél egy profi szélhámosról, aki kapcsolatot kezdett velük, hogy aztán hazugságok révén pénzt szerezzen tőlük. És bár a dokumentumfilm helyenként meglepően jól működik, sokszor repetitív és darabos is. Fontos részleteket hagy érintetlenül vagy zsugorít össze, ha érdeke úgy kívánja, míg bizonyos esetekben pont a kevésbé jelentős dolgokat nagyítja fel. Egyszerre védi interjúalanyait, ugyanakkor a szóban forgó bűnöző elítélését nem vállalja fel maradéktalanul.
Olykor felmerül a „minek ment oda?” típusú tipikus áldozathibáztatás egy különleges formája, máskor az igazságért küzdő feminista szuperhősöknek állítja be a három nőt, akik elmesélik Simonnal való kapcsolatukat.
A hullámzó alkotás ide-oda billenése, ami miatt nézőként is állandóan változik véleményünk a szereplőkről azonban nemcsak a Netflix csapatának hibája: az igaz történet önmagában is számtalan kettősséget hordoz. De tény, hogy a produkció minősége is hagy kivetnivalót maga után.
A közel kétórás filmhossz alatt több alkalommal is leül a történet, hiszen bármennyire is igyekeztek az alkotók, hogy pörögjenek az események, interjúkból, Instagram-képekből és WhatsApp-üzenetekből elég nehéz egy igazán lebilincselő alkotást készíteni. Még úgy is, hogy Simon számtalan hangüzenete révén még hallani is lehet a film főszereplőjét. A képek sokszor ismétlődnek, a misztikus felvételek pedig egy idő után kínossá válnak, ahogy egy Simonra hasonlító színész kezét, testét vagy arcának egy kis részét látjuk. Hiszen az igazi Simon nem nem jelenik meg a Netflix kamerái előtt.
Ezzel pedig bármennyi rosszat is hallunk, mindig egy lépésre leszünk a karaktertől, aki márkás ruháiban, hatalmas óráival és dizájner szemüvegeivel mosolyog ránk két órán át hatalmas sushitálak társaságában. Az áldozatául esett nőkért azonban nem csak emiatt nem fáj a szívünk. Nehéz ép ésszel felfogni, hogyan is hihette el bárki Simon történeteit és hogyan is bízhattak meg benne vakon, relatíve rövid ismeretség után.
Van, aki az első közös ital után Bulgáriába utazik vele, és van, aki látatlanban Amszterdamba repül, hogy találkozzanak egyetlen beszélgetést követően. Persze a pofára esés nem azonnali, tehát valamennyire érhető, hogy beleestek a csapdájába. Ez a csapda azonban igencsak ködös: nem kis részben a Netflix elbeszélése miatt. Az első nő közel 15-20 perces mesélés után fedi csak fel, hogy valójában egy hónapnyi randizgatás után terveztek összeköltözni és kezdett el kölcsönöket felvenni, hogy kisegítse bajba jutott szerelmét. Más még csak romantikus viszonyba se keveredett vele, pusztán egy fényűző barátságra hivatkozva költött vagyonokat a férfira.
És noha nézőként eleinte teljes megértéssel hallgatjuk, ahogy a nők beleszeretnek álmaik férfijába, amikor tisztulni kezd a kép, nehéz nem ítélkezni a fotelünk kényelméből.
Aztán persze azonnal ismét a nők mellett találjuk magunkat, ahogy megpróbálják felvenni a harcot Simonnal: először a rendőrséghez, majd a médiához fordulva. Ezekből olykor egészen izgalmas jelenetek kerekednek ki, ahogy a harmadik hölgy késői bevezetése is okos és hatásos fordulat. Néha teátrális ugyan a film, de szerencsére nem lubickol a hatásvadászatban. Ahogy azonban a tényekben és azok pontos bemutatásában sem.
A Tinder-csaló kicsit olyan, mintha a semmiből próbálna várat építeni. Még úgy is, hogy az igaz történet igen is megrázó, felháborító és leginkább vérlázító, ahogy a hatóságok a kisujjukat sem mozdítják, hogy ügyet indítsanak Simon ellen. Ő vígan éli életét topmodell barátnőjével Izraelben, ahol tanácsadással (és nem kizárt, hogy újabb csalásokkal) keresi a kenyerét, míg az általa megrövidített nők életük végéig fizethetik a tartozásukat. De azzal, hogy a történet kis túlzással a nulláról indulva eljutott a nullára, komoly ürességet hagy a nézőben. Persze remélhetjük, hogy a film újabb fényt vet a férfi bűneire és talán változik valami, de sokkal valószínűbb, hogy az egész alkotás akaratlanul is Simon malmára hatja végül a vizet.
Ahogy a Tinder sem panaszkodhat.
A dokumentumfilm egy pillanatra sem veti fel a párkereső app hibáit, veszélyeit, illetve meg sem próbál rávilágítani arra, hogy a közösségi média torz és nagyon könnyen átmaszkírozott képe mekkora károkat is okoz a társadalomban. Ellenkezőleg: az egyik nőnek még a szájába is adják a mondatot, miszerint a Tinder semmiről nem tehet és persze, hogy azóta is bőszen húzogatja a férfiakat jobbra és balra. És noha az applikáció önmagában nem felelős az egyedek tetteiért, Simonról már évek óta jelentek meg hírek, hogy Tinderen talál rá a nőkre. Ennek ellenére a mai napig nyíltan a képével és nevével használhatja a társkeresőt, potenciálisan új és új nőket behálózva.
Felmerül tehát a kérdés: hol van itt a felelősségvállalás? Mert a két óra végére se a Tinder, se Simon, se a rendőrség, se a Netflix nem igazán tesz le semmit az asztalra, az ügynek látszólag sosem lesz folytatása. Ezért pedig nem biztos, hogy érdemes volt összeollózni A Tinder-csalót.
