Kritika

Félig hunyt szemmel a világban – A visszaút

Ben Affleck önmagát alakítja az alkoholizmusával és múltjával küzdő kosáredző szerepében – A visszaút (The Way Back) sportfilmbe csomagolt szembenézés mindazzal, amit valaha elrontottunk.

2014-ben az év egyik legnagyobb slágere volt Sia Chandelier című száma, amit a közönség és a kritika is a keblére ölelt, a számhoz készült videoklip pedig egyből kultstátuszba emelkedett. A fülbemászó dallamok miatt nem sokan figyeltek fel a dalszövegből és a klipből áradó kétségbeesett kiáltásra, amit a függőséggel való reménytelennek tűnő küzdelem okoz.

Mikor egy filmsztár függőséggel való harcáról olvashatunk, vagy botrányos videókkal teszik nyilvános megalázás tárgyává az illetőt, vagy a felépülését követő visszaemlékezésekből kaphatunk képet a történtekről. Mintha a ballépések, csúsztatások, hazugságok és az ebből való gyógyulás között nem lenne semmi – pedig ebben a fájdalmas szürke zónában rejlik a dolog, amit felépülésnek hívunk. Az elmúlt években egyre több hollywoodi híresség osztotta meg tapasztalatait az alkohollal való küzdelméről, míg azonban Bradley Cooper és Brad Pitt ezt interjúkban tette meg, addig Ben Affleck egy terápiával felérő alakítással mesél életének egyik legnehezebb szakaszáról.

A visszaút a legnagyobb sportfilmes klisékből épít egy súlyos és kézzelfogható keresztet, amit bárki magára tud venni, aki küzdött már élete során valamilyen függőséggel. Egy eltékozolt tehetségű, megcsömörlött kosaras, Jack (Ben Affleck) lehetőséget kap, hogy nehéz sorsú, nem túl jó képességű srácokból kosárcsapatot alkosson, a folyamat során pedig szembenézzen önmagával.

A történet közhely, a film csontig hatol.

Ben Affleck 2018-ban fejezte be harmadik terápiáját egy rehabilitációs intézményben, családjának történetét pedig behálózza a függőséggel való küzdelem és a mentális problémák: édesapja masszív alkoholista volt, nagymamája 46 évesen vetett véget saját életének, nagybátyja fejbe lőtte magát, nagynénje heroinfüggő volt, öccse, Casey Affleck pedig szintén alkoholbetegséggel küzdött.

Kevés olyan kortárs rendező van, aki olyan széles műfaji palettán tud hitelesen mesélni a családi örökség béklyóiról, mint Gavin O’Connor. Legyen szó A zsaruk becsülete rendőri korrupcióját boncolgató krimijéről, a Warrior – A végső menet tesztoszterontól és férfikönnyektől átitatott drámájáról vagy A könyvelő akciófilmbe ágyazott megváltástörténetéről, Gavin O’Connor fókuszában mindig a családdal való megbékélési kísérlet és a múltbéli traumák feldolgozása áll. Filmjeiben különös erővel van jelen az apa-fiú kapcsolat dominancián és erőszakon alapuló kibékíthetetlen ellentéte, amit okozhat megalkuvás (A zsaruk becsülete), alkoholizmus (Warrior – A végső menet) vagy születési rendellenesség (A könyvelő).

A visszaútban ezeket a témákat egy olyan személyes történetben mutatja be, ahol a főszereplő alteregójaként tekintett az általa eljátszott karakterre, és ez a húsbavágó hitelesség az, ami maradandóvá teszi a filmet. Egyik oldalon ott van a biztonságot és otthont nyújtó kocsma, az üvegpohár ismerős tapintása, az alkalmi ivócimborák megnyugtató fecsegése, a termoszba töltött tömény melegsége munka előtt. Másik oldalon pedig az állandó magyarázkodás, a minden kapcsolatot megmérgező szégyen és a mélyen elnyomott bizonyosság, hogy rossz az irány. Jack karaktere ambivalenciájában és őrlődésében lesz végtelenül emberi, Ben Affleck pedig a Good Will Hunting óta nem mutatott meg ennyit önmagából.

A sportfilmek bevált sémáját sutba dobva a rivális kosárcsapat katartikus legyőzésével és Jack mennybemenetelével nem ér véget a film.

Gavin O’Connor tudja, hogy az életben egy szenvedélybeteget ez sem tud megtartani – a film utolsó fél órája lehetővé teszi a nézőnek, hogy bepillantást nyerjen a hibák és felépülés közti megingásokkal és belső küzdelmekkel teli intim térbe.

Brad Pitt a The New York Timesnak adott interjújában felépülésével kapcsolatban mesélt arról, hogy a nyugati kultúra milyen nagy hangsúlyt helyez az emberek által elkövetett hibákra, azzal viszont nem foglalkozik, hogy mi történik utána. Hogyha mi mint társadalom nem is tartunk ki a hibát elkövető ember mellett, egyéni szinten igenis meg tudjuk ezt tenni, hiszen nem vétkeink és mulasztásaink határoznak meg bennünket, hanem az, hogy mit kezdünk ezekkel. A visszaútnál ütősebb inspirációt nem is kérhetnénk a szembenézéshez.

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com