Kritika

Moby Dick igazsága – The Whale

270 kilós óriásként tér vissza Brendan Fraser, a The Whale pedig nemcsak a karakterének, hanem neki is megadja a feloldozást.

Jóság, megbocsátás, feloldozás. Valószínűleg kevesen számítottak arra, hogy ezek adják Darren Aronofsky új filmjének fő témáit, pedig a The Whale meglepően érzelmes, meleg hangulatú film, amelyben az elfojtást, a dühöt és a szomorúságot lassan felváltja az elfogadás, a szépség megtalálása és a szeretet. Aronofsky és főképp Brendan Fraser nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy embernek láttasson egy elhízott hústornyot, meglássa a jót a gyarlóság és a régi bűnök mögött, helyreállítsa, ami összetört, ha csak egy pillanatra is.

Charlie, a film főhőse angoltanár, aki kórosan elhízva, a lakása fogságában éli az életét, online kurzusokat tart az esszéírásról (kikapcsolt webkamerával), hogy aztán gyökeresen felforduljon az élete. Persze ehhez az ő esetében nem kell sok: a cselekmény által felölelt egy hétben a pizzafutáron és az egyetlen barátján (Hong Chau) kívül meglátogatja egy hittérítő (Ty Simpkins), a lánya (Sadie Sink), majd a volt felesége (Samantha Morton) is. A találkozások nemcsak mélyre temetett traumákat tárnak fel, hanem a végességgel is szembesítik Charlie-t, aki mindenkiben meglátja a jót, csak önmagában nem.

A The Whale-ben senki nem az, akinek első pillantásra tűnik, mindenkit vastag védőréteg borít, mint Charlie-t a háj.

Aronofsky szívesen téveszt meg, olykor sötétebbnek mutatja a filmjét, mint amilyen, ezúttal azonban nem a Fekete hattyúhoz hasonló pszichothrillert, hanem a Pankrátorhoz hasonló drámát, megváltástörténetet látunk. Ugyanúgy testfilm a The Whale is, ugyanúgy apa-lánya történet, amelyben egy lecsúszott, hanyatló egészségű, elszigetelten élő férfi és egy dühös kamaszlány próbál közeledni egymáshoz, mielőtt túl késő lenne. A rendező ezúttal is vállaltan a színészrehabilitáció igényével választotta ki a főszereplőjét – a Pankrátor annak idején Oscar-jelölést is hozott a szebb napokat látott Mickey Rourke-nak, s Frasernek is reális esélye van rá, hogy idáig jusson, vagy akár tovább is.

Darren Aronofsky és Brendan Fraser a Velencei Filmfesztiválon

A filmben fontos szerepet tölt be a bálnamotívum, ami egyszerre vonatkozik a hatalmas termetű Charlie-ra és Moby Dickre, azonosítja őket egymással. Ha rosszul van, a férfi egy Moby Dickről szóló esszét olvas vagy olvastat fel, amit tökéletesnek tart, ám egészen a végéig nem derül ki, ki írta a szöveget. Az esszé szerint Melville azért jellemzi hosszan és unalmasan a bálnákat, hogy késleltesse a szomorúságot, ami a történetből árad. A másik központi állítása szerint pedig Ahab kapitány dühös a bálnára, akinek viszont nincsenek érzései, mégis vadásznak rá. Charlie annak idején a gyász miatt menekült a kóros habzsolásba és a magányosságba, hogy elfojtsa az érzéseit,

ezzel viszont a saját halálának ágyazott meg.

Ahhoz, hogy a The Whale működjön, el kell fogadnunk a játékszabályait – természetesen ez minden műalkotásnál így van, ez a film viszont kicsit több odaadást kér a nézőjétől. Először is el kell hinnünk, hogy Charlie extrém külseje egy valódi emberé, majd pedig le kell győznünk a viszolygásunkat felé. Nem biztos, hogy mindkettő sikerül, ezek nélkül viszont az azonosulás és a dráma átélése hibádzni fog. Másfelől a The Whale nem képes leküzdeni a színházi eredetét – akkor is hamar rájönnénk, hogy adaptáció, ha nem tudnánk, hogy Samuel D. Hunter Broadway-darabján alapul. Önmagában árulkodó, hogy egyhelyszínes kamaradrámáról van szó, de ennél még jellegzetesebb a színpadias dramaturgia (egy szereplő bejön, egy másik kimegy, ketten jönnek be stb.) – a szerző maga írta át forgatókönyvvé a darabot, Aronofsky pedig nem igazán tudta filmszerűvé alakítani azt.

Szintén hátráltatja az elmerülést az önismétlő jelleg, valamint az életszerűtlen sorok (hasonlóan az Esterházy-féle „apánk, mint jól tudod, gabonakereskedő volt” mondathoz, itt is egzakt információkat vágnak egymás fejéhez a szereplők). Továbbá ritmusproblémákkal is küzd a film, a repetitív építkezés után a csúcsjelenetet gyorsan elvágja, így számomra a katarzis is elmaradt – miközben sokakat egyértelműen könnyekig hatott Charlie útja.

Filmként tehát lehet, hogy nem kiemelkedő a The Whale, Brendan Fraser jelenléte, illetve a karrierjében betöltött szerepe miatt viszont megkerülhetetlen, és ez most nem kötelező bók.

A színész már a Semmi hirtelen mozdulatban is élvonalbeli produkcióban játszott egy fontos figurát, azonban Aronofsky megadta neki azt a nagy főszerepet, amellyel újra a legnagyobbak közé kerülhet. A karakter kifejezetten bátor vállalás Frasertől, aki magánéleti és karriermélypont után (amely során Hollywood átgázolt rajta) már messze van a húsz évvel ezelőtti szexszimbólum státusztól. Meghízott, kopaszodik, ebben a szerepben viszont tovább torzítja a saját testét, hatalmas maszkban játszik egy visszataszító embert. Charlie külseje a többség számára ijesztő, így nem is kap esélyt, hogy a belsőjét is megismerjék, ami emiatt szintén elhanyagolttá, csúffá vált. Charlie valódi énjét csak a vastag zsírréteg alá merülve ismerheti meg, aki meri.

Brendan Fraser megadja azt az ellentmondásosságot, rétegzettséget és sablonoktól mentességet, amit kevesen tudtak volna: a halk szavú, megnyerő arcú, szelíd és visszafogott Fraser és a drabális test találkozásából valami egészen különleges jön ki. Ahogyan Charlie felemelkedik a kanapéról és teljes valójában feltárul az óriási hústorony, arról egyszerűen nem lehet levenni a szemet – Fraser viszont arról is gondoskodik, hogy a drámai beszélgetésekben se dobjon le magáról a film.

A The Whale a megbocsátás és a megváltás igéjét hirdeti, a felszín alá nézésért és az érzelmeink felvállalásért áll ki egy olyan világban, ahol minden a tökéletes belső és külső illúziója körül forog. Repül a bálna.

A filmet a Velencei Filmfesztiválon tekintettük meg. További cikkeink a rendezvényről az alábbi linken.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!