Kritika

Filmeposz új szögből – The Woman King: A harcos

The-woman-king-A-harcos-Viola-Davis

The Woman King: A harcos a ’90-es évek történelmi filmeposzait idéző blockbuster-látványban gazdag, történelmi hitelességben hiányos módon mutatja be a női harcos alakulat, az agojie-k történetét.

Az év 1823, a mai Benin területén található, egykor erős Dahomey királyság válságban van. Az ellenséges Oyo birodalom és a Mahi törzs szövetkeztek, hogy legyőzzék az új királyt, Ghezot. Ghezo egyetlen reménye különleges katonai alakulata, a női harcosokból álló agojie, élén vezérükkel, Naniscával (Viola Davis). Az alakulat tagjának lenni megtiszteltetés, a kiképzés kemény és kevesen válnak végül érdemessé, hogy agojie-k lehessenek. A kiképzés és a választott életforma (az agojie-k a társadalomtól elzárva, a királyi palota területén élnek, sohasem házasodhatnak vagy szülhetnek gyermeket) megpróbáltatásaival néz szembe a fiatal Nawi (Thuso Mbedu), aki generációjának legtehetségesebb és egyben legmakacsabb harcosa.

A The Woman King című filmmel kapcsolatban már megjelenése előtt megosztó vélemények láttak napvilágot. A film látszólag egy friss és régóta esedékes szemszögből közelít a történelmi filmeposzok műfajához.

Történetében és témaválasztásában kétségtelenül releváns, ám kivitelezésében és történelemértelmezésében hiányos.

Ahhoz, hogy értő véleményt formálhassunk a filmről, fontos ismertetni témaválasztásának és elkészültének körülményeit; kontextusba helyezni mind a filmet, mind a körülötte kialakult párbeszédet. Gina Prince-Bythewood filmeposza Nyugat-Afrika egyik kulcsfontosságú királyságában, a Fon népcsoport által vezetett Dahomey-ban játszódik. A királyság a korai 17. századtól egészen 1904-ig létezett. Fennállása alatt mind a kontinens további nagyhatalmaira, mind az európai gyarmatosítókra komoly befolyást gyakorolt. A nők társadalmi helyzete a királyságban a kor konvencióihoz képest egyedinek számított. Ezt mutatja az agojie-k kiváltságos társadalmi helyzete, akik a mindenkori király fontos szövetségesei, hadjárataiban és üzleti ügyeiben támaszai. Az agojie-k az európai ember számára ismeretlen és egzotikus jelenség, a korabeli forrásokban erősen szexualizált és egzotizált módon tűnnek fel, a görög mitológia mintájára csak „Dahomey amazonokként”. Maga az alakulat szolgált inspirációként többek között az elmúlt évek egyik legsikeresebb filmjének, a Fekete Párduc női harcosainak megalkotásánál is.

The-Woman-King-A-harcos

A The Woman King már gyártása előtt is több kritikát kapott, amit fokoz az eredetileg felkért Oscar-díjas Lupita Nyong’o kilépése a projektből. Miután felkérték a szerepre, úgy döntött Beninbe utazik, és egy dokumentumfilm (Warrior Women with Lupita Nyong’o, 2019) keretein belül kutatja a női harcos alakulat ambivalens történelmét. A Dahomey királyság gazdaságának ugyanis fontos kereskedelmi ágazata volt a rabszolgák adás-vétele amelyben az agojie-k is jelentős szerepet játszottak. Nyong’o az út után lemondta a projektet, és az első szkeptikus hangok is megjelentek annak tekintetében, vajon mennyire lesz a film hiteles, és hogyan viszonyul a film a Dahomey királyság rabszolga-kereskedelemben való részvételéhez.

A film a történelmi eposzok műfaji konvencióit alkalmazza abban a tekintetben, hogy bár a kontextus, a téma valós történelmi eseményeken alapszik, a történet és a karakterek fiktívek, a cselekményt és a drámai hatást szolgálják. A The Woman King stáblistájának végén helyet kap a jól ismert mondat: A film cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.

Nem beszélhetünk tehát egy történelmileg hiteles filmről, célja nem is ez. 

A filmet ért kritikákra az Oscar-díjas főszereplő, Viola Davis úgy reagált, a cél a szórakoztatás és nem a teljes hitelesség. Hozzátette, a 19. század elején a Dahomey királyság válságban volt, próbálta megőrizni kultúráját és ez idő alatti tevékenysége megkérdőjelezhető.  A film valóban nem titkolja a királyság rabszolga-kereskedelemben való részvételét, komolyan tematizálja azt: a főbb szereplők maguk is egyben áldozatok és elkövetők. A film erőssége, hogy árnyaltan mutatja be a rabszolga-kereskedelem szörnyűségeit, működésmechanizmusának komplexitását. A Fon népcsoport tagjai a szomszédos törzsek és királyságok foglyul ejtett tagjait, de olykor saját állampolgáraikat adták el az európaiaknak. A filmben ezt Malik (Jordan Bolger), a portugál rabszolga-kereskedő Santo Ferreira (Hero Fiennes Tiffin) gyerekkori barátjának szála mutatja be. Malik anyai ágon maga is Dahomey leszármazott. A harcos részletesebben nem bontja ki előéletét, pedig karaktere további betekintést nyújthatna az európaiak és a törzsek közötti viszonyrendszer komplexitásába.

The-Woman-King-Lashana-Lynch

A film további erőssége, hogy nem a klasszikus protagonista-antagonista narratívát követi. Itt minden szereplő esendő, a kor morális és gazdasági viszonyainak kiszolgáltatott, de egyben ágens karakter. Ezért viszont a karakterek kidolgozatlanok maradnak, ábrázolásuk felszínes, hátterükről, motivációikról kevés szó esik. Ezalól csak a két főszereplő, Nanisca és Nawi története kivétel, amely egy váratlan, de erőtlen cselekményszálban fonódik egybe. Naniscát fiatal korában a Mahi nép elrabolta, ahol vezérük rendszeresen megerőszakolta, lelki és fizikai terrorban tartotta. Nawira hasonló sors várt, amikor apja férjhez akarta adni. A fiatal lány ellenállt és így apja a királynak adta lányát, felmentve magát felnevelésének további felelőssége alól. Mindketten a körülöttük élő férfiak áldozatai, az ellenük elkövetett bűnökkel való megküzdés, az erőszakkal szemben való fellépés jellemzi karakterívüket.

A The Woman King: A harcos minden elemében határvonalon mozog fikció és történelmi hitelesség szempontjából.

A harcosok jelmezei, fegyverei a korabeli ábrázolásokból, a máig őrzött hagyományokból építkeznek, addig a király számos felesége anakronisztikus öltözékben jelenik meg. A csata- és akciójelenetek többnyire valósághűek, jól koreografáltak és a film erősségei közé tartoznak. A film zenéje olykor meglepően kizökkentő, azonban az agojie-k hagyományos dalainak visszatérő motívuma kifejezetten jól egészíti ki a rituális jeleneteket. A The Woman King legnagyobb erőssége a gazdag látványvilága. Polly Morgan szaturált, narancs-vörös színvilágú képei szimbolizmusukban szépen illusztrálják a fiatal harcosok kiképzését, a beavatási rítusokat, harcjeleneteket.

Bár a történelmi hitelesség hiánya, a kidolgozatlan karakterek és sablonos történetszálak mind gyengítik a filmet, egy ritka és fontos szemszöget képvisel, amely eddig csak a független és alacsony költségvetésű filmekben jelent meg. A film elkészülte azt bizonyítja, van közönsége és tere ezeknek a történeteknek, és a Fekete Párduccal együtt fontos állomásai a kortárs filmgyártásnak.

The Woman King: A harcos március 2-tól látható a mozikban az InterCom forgalmazásában.

Knopp Eszter

Knopp Eszter a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében majd az ELTE Filmtudomány mesterszakán diplomázott. Kedvencei a kísérleti dokumentumfilmek illetve a társadalmi kérdésekkel foglalkozó filmek. Filmfesztiválokon és a filmgyártásban is dolgozik, emelett kollázsművészettel foglalkozik.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com