Kritika

A hozzád vezető út – The World to Come

Katherine Waterston és Vanessa Kirby egymás életének megédesítői lesznek az amerikai határvidéken Mona Fastvold kosztümös drámájában, a The World to Come-ban. 

Portré a lángoló fiatal lányról, Ammonite, The World to Come – három hasonló filmet már nevezhetünk irányzatnak. A kosztümös, leszbikus drámák érthető módon izgatják az alkotók fantáziáját, hiszen van abban valami bizsergetően szokatlan, ha abroncsos szoknyában esnek egymásnak a nők – ugyanakkor természetesen mindhárom film jóval emelkedettebb célt tűz ki maga elé a puszta voyeurizmusnál. A 18-19. században játszódó történetekben a szereplőknek erősebb külső és belső ellenállást kell leküzdeniük, hogy érvényesíthessék a vágyaikat, mint a mai sorstársaiknak, hiszen gyakran még szavaik sincsenek arra, amit éreznek, nemhogy példák előttük – a társadalmi szabályok béklyójáról nem is beszélve. Ugyanakkor ezek a filmek az érzékenyítés irányában is jobban hathatnak, hiszen amellett, hogy ráébreszthetik a kétkedőket, hogy – némely propagandával ellentétben – a homoszexualitás nem kortárs divathullám, az időbeli távolság jótékony ködbe is vonja a látottakat.

Ami nem jelenti azt, hogy ne lehetnének olykor húsbavágóan drámaiak a látottak.

A három film nem csak külsőségeiben, hanem dramaturgiájában, karaktereiben, részproblémáiban is hasonló. A konzervatívabb és szabadszelleműbb nő találkozása, a házasság mint kötelező út, az érzelmek kibontakozása, a titkolózás és a beteljesületlenség különböző intenzitással és különböző formában mindhárom filmben jelen van, az eltérő díszletek (francia kastély, angol halászfalu, vadnyugati határvidék) ellenére. Ahogyan az is szembeötlő, hogy mindhárom film egy szimbolikusnak is tekinthető tevékenységgel – képalkotás, őskövület-gyűjtés, térképolvasás – állítja párhuzamba a hősnők sorsát.

A kivitelezés minőségében persze jócskán akadnak különbségek. A legfrissebb darab, a The World to Come nem olyan elsöprő erejű, szenvedélyes és megdöbbentő, mint a Portré…, de nem is olyan életunt, rideg, szögletes és érdektelen, mint az Ammonite. Helyette egy lassan induló, majd egyre intenzívebbé váló, érdekes szempontokat felvillantó, de alapjaiban nem újító szándékú, ellenben magába szippantó hangulatú alkotás.

A nők közötti historikus szerelem bemutatása mellett a The World to Come egy másik áramlatba is bekapcsolódik, mégpedig a Vadnyugat demitizálásába. A korábban a western által kisajátított, térben és időben körülhatárolt problémacsomagról eddig ismeretlen karakterek, élethelyzetek, hangnemek beemelésével igyekeznek újat mondani az alkotók. Azaz immár nemcsak a westernműfaj megreformálásáról van szó – amire már számtalan nagyon különböző kísérlet történt az elmúlt majd’ hatvan évben –, hanem az összes sablon hátrahagyásáról, új keretek kialakításáról az adott térbeli és időbeli viszonyok között. Nem véletlen, hogy a The World to Come egyik írója Ron Hansen, aki a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford szerzője is – az a film szintén emlékezetesen dekonstruálta a westernkereteket, az új darab pedig szinte már semmit nem hagy meg belőlük, hasonlóan Kelly Reichardt First Cow-jához.

A The World to Come a határvidéken zajló kőkemény életről szól,

de emellett arról a kevés szépségről is, ami megadatik az itt élőknek – ez pedig az évszakok szemkápráztató változása mellett a főhősök életében egy új szerelmet jelent. A távoli telepen két férjes asszony lesz egymás életének egyetlen megédesítője. A film tulajdonképpen egy végtelen természeti térben zajló szűk kamaradráma négy szereplő között. Abigail (Katherine Waterston) és Tallie (Vanessa Kirby) mindketten boldogtalan házasságban élnek, viszont a film jelzi, hogy ebben a boldogtalanságban is lehetnek fokozatok. Míg a csendes Abigail alapvetően harmonikus, egyenrangú kapcsolata a szelíd és beletörődő férjével (Casey Affleck) a kislányuk halála utána romlott meg, addig a tűzről pattant Tallie egy elnyomó, bibliai alapokon zsarnokoskodó és követelőző, bántalmazó férj (Christopher Abbott) mellett él. Ebből következően gyökeresen eltérő lesz a férjek reakciója, amikor sejteni kezdik, hogy párjaik között több van barátságnál.

Ezzel összefüggésben a The World to Come a szűkös női életlehetőségekbe is bepillantást enged, ahol a házasság az egyetlen ismert konstrukció – ez pedig különböző mértékben, de biztosan béklyó. Szépen példázza ezt, hogy Abigail nagy vágya egy térkép, amelynek segítségével művelődni szeretne – és ezt végül Tallie-tól kapja meg ajándékba, később pedig ez a tárgy nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati értelemben is elvezeti egymáshoz a szereplőket.

Egy kicsit kinyílik a világ.

Az olykor kegyetlen, máskor szemlélődő, természetes fényben úszó képekkel dolgozó The World to Come abban az értelemben naturalista film, hogy hőseit határozottan beleveti a természet szeszélyei közé, ami sok pusztítást, tragédiát, szenvedést okoz a kisközösségnek az olykor felüdülést hozó burjánzó termékenység és éteri szépség mellett. Ehhez izgalmas hátteret ad a film hangsávja és Daniel Blumberg (első) filmzenéje is, amelyben a tiszta zenei hangok felett időnként eluralkodnak az ijesztő zörejek, szépen lekövetve a történet ívét. Az inkább forgatókönyvíróként ismert, norvég Mona Fastvoldnak ez a második rendezése a The Sleepwalker után, amely szintén két pár találkozásáról, egymásra hatásáról szólt (a négyes egyik tagja pedig szintén Abbott volt) – új filmje azonban összeszedettebben, letisztultabban járja körbe a tárgyát. A mellesleg Romániában forgatott, Jancsó Dávid vágta The World to Come nem formabontó, de szép és sallangmentesen elmesélt történet – a háromdimenziós karakterei és az erős hangulata pedig könnyen befészkeli magát a lelkünkbe.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés