Kritika

Ha lett volna még ideje — tick, tick… Boom!

A tick, tick… Boom! keserédes ünneplése Jonathan Larson zeneszerző zsenialitásának. Minden megvan, amire szükségünk lehet a Netflix új filmjében: Andrew Garfield tűpontos alakítása, Lin-Manuel Miranda első rendezői debütálása, egy inspiráló történet, de pici hiányérzet mégis marad utána, hogy ez lehetett volna több. Tarthatott volna még valamerre. De talán ez az élet hibája.

Szinte egyértelmű volt, hogy az egyik legtökéletesebb ember a tick, tick… Boom! megfilmesítésére nem más, mint a Broadway-szerte ünnepelt Lin-Manuel Miranda, akinek a nevéhez híres produkciók fűződnek, pl. a Hamilton és az In the Heights. Első rendezői debütálása pedig ki másról is szólhatna, mint egy musical zeneszerzőjéről.

A film alapjául Jonathan Larson félig önéletrajzi ihletésű színpadi rockmusical monodrámája szolgált, amely első művének elkészüléséről szól. Arról, hogy milyen volt az élet a Broadway-siker, a Pulitzer-díj és a Tony-díj előtt. A film sem takargatja ezt a fontos tényt, így már az elején megtudjuk, hogy a tick, tick… Boom! ugyan a nagy diadal előtt játszódik, de nem sokkal utána elveszítjük főhősünket. A zenés színházi világ egyik nagy reformerét, aki gyökeresen megváltoztatta a Broadway-t formabontó alkotásával. Mert Jonathan Larson nem érhette meg a legsikeresebb darabjának premierjét. A Rent bemutatója előtti este elhunyt.


Hogyan lesz egy álmokat kergető pincérből, aki nyolc hosszú éve írja ugyanazt az egy futurisztikus musicalt, ünnepelt zeneszerző? Jonathan Larson (Andrew Garfield) a sokat nélkülöző, bohém életet élő, de zenei ambícióiban mélységesen elhivatott művész egy kis New York-i lakásban tengődik lakótársával (Robin de Jesús). Jon barátnője (Alexandra Shipp) táncos karrierje sincs a csúcson, így mind a kettőjükre ráfér a támogatás. Jon végre lehetőséget kapna, hogy bemutassa pár nagyágyúnak a régóta íródó művét, de egy szám még hiányzik a második felvonásból, ráadásul hirtelen minden összeomlik körülötte, így még inkább zeneszerzői válságba jut.

Andrew Garfield játéka kifogástalan, az archív felvételeket elnézve, remekül újjáélesztette Larson karakterét.

Sőt, végre megmutatta énekesi tehetségét is, azonban ennek ellenére Jon sokszor ellenszenves és bosszantó az önzőségével, fárasztó személyiségével. Mondhatnánk, hogy a zsenik sokszor különcök, de attól még ez nem mentség az érzéketlenségre a környezete iránt. Tragikus sorsa és korszakalkotó későbbi műve nem igazolja a viselkedését. Hiszen, ha jobban megkaparjuk, elég átlagos maga a történet is, hosszasan nyomorgó művész, aki sok kudarc után, pont a győzelem kapujában hullik el. Ha nem lenne igaz történet, manapság már senki nem hatódna meg egy ilyen egyszerű filmen.

Ami egyedi ízt ad a filmnek, az az eredeti darab beépítése a történetbe. Lin-Manuel Miranda remekül elegyítette a színpadi előadást az eseményekkel, ahogy Larson önironikusan dalolva narrálja az életét, amelybe hol realiszikusan látunk bele, máskor pedig musicalesen álomszerű minden.

A keleti parti művészvilág, a 90-es évek hangulata és az AIDS-krízis különös atmoszférát teremt egy időtlen történetnek, amely arról szól, hogy sosem késő alkotni valami maradandót.

Ezek a témák Larson későbbi művében is fontos szerepet kapnak, és hála neki, teret nyertek az életéről szóló filmben is. Kicsit szomorú belegondolni, hogy Miranda és Larson együtt mire lettek volna képesek, ha közösen alkothattak volna.

A dalok témái szórakoztatóak, az egyszerűbb emberek hétköznapjai megfűszerezve egy kis New York-i hangulattal. Átérezhető dalok csendülnek fel a karrierrel és a kései pályakezdéssel kapcsolatos félelmektől kezdve a szerelem rögös útjain át az egészen mély gondolatokig, sok mindent átölelve frappáns szövegekkel. Azonban zeneileg a tick, tick… Boom! kicsit egysíkú, pár kiemelkedőbb dallamot leszámítva, de olyankor is inkább a koncepció emlékezetes, mint maga a muzsika. Meglepő, de másnap aligha fog bármelyik ütem is az eszünkbe jutni, hiába erősíti a csapatot Vanessa Hudgens is, mint énekesnő.

Az összeségében mégis megkapó alkotás a tick, tick… Boom! – minden hibája ellenére, és javára billentve a mérleget –, elgondolkodtató elemeket vet föl a pénz, a siker és a művészi álmok hajszolásáról, és hogy mik is a fontos értékek az életben. Főleg, ha ilyen kevés idő jut valakinek.

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés