Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Címlapon

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Kritika

Tim Burton tükröződik bennük – Nagy szemek

Big eyes festmény

Big eyes festményAz óriási szemű rajzolt figurák ma már nem számítanak különlegesnek – megszoktuk a mangákat. És az sem ritka manapság, hogy egy asszony elhagyja a férjét – sőt, az sem, ha a másodikat is. De a XX. század közepén ezek bizony még nem nagyon voltak megszokott dolgok. Ezekről szól Tim Burton új filmje, amiben Amy Adams és Christoph Waltz szerepel Helena Bonham Carter és Johnny Depp helyett.

Burton nem csak a színészeit váltotta le – az sem teljesen az ő stílusa, hogy ma is élő személyekről szóló, megtörtént eseményeken alapuló sztorit dolgoz fel. Semmi alternatív valóság, semmi elborultság – ez a kőkemény hatvanasévek. Jó, azért egy bizonyos, igenis burtonos szűrőn át feldolgozva – és a „szűrőt” képileg is érthetjük, meg úgy is, hogy azért ez a 60-as éveknek egy olyan oldalát mutatja meg, amire úgy egyébként nem nagyon szoktunk emlékezni. Vagyis például azt, hogy milyen nehéz helyzetben voltak akkoriban a nők.

Margaret, a művészeti iskolát végzett fiatalasszony lelép a férjétől, egyedül próbálja eltartani a lányát – és hát persze ez a hatvanas években meglehetősen komoly akadályokba ütközik… Úgyhogy gyorsan össze is kell bútoroznia egy új támasszal, Walter Keane-el. Minden szép és jó, a pasi nagyszerűen el tudja adni magát, sőt, minden mást is – többek között a felesége fura, nagy szemű gyerekeket ábrázoló képeit is. Egy művésznek nincs nagyobb öröme, mint ha a közönségnek tetszik az alkotása, és veszik a képeit mint a cukrot – hát persze, hogy Margaret is halál boldog, pláne, hogy mindezzel nem kevés pénz is áll a házhoz… A nagy siker még azt is feledteti vele, hogy Walter bizony elkövet egy kis csúsztatást – amiből előbb-utóbb nagy hazugság sőt csalás lesz. Az emberek ugyanis többre értékelik – és drágábban veszik – egy férfi festő képeit, mint egy nő mázolmányait (hiszen a nőknek a konyhában a helye, nemigaz?), úgyhogy a „Keane” feliratú képeket a férj előbb nagyvonalúan a sajátjaként tűnteti fel, aztán persze maga is elhiszi, hogy ő a nagy művész. Ahogy az lenni szokott, az egyre nagyobbra dagadó hazugság megmérgezi a kapcsolatukat.

nagy_szemek

Van tehát egy erős emberi drámánk, egy korképünk, ami persze egy kicsit burtonosítve van, de emellett (vagy ennek segítségével) rávilágít néhány fontos társadalmi vonatkozásra, kérdésre, a nagyszemű giccsfestmények társadalmi és művészi elfogadottság kapcsán pedig felmerülnek értelmes gondolatok a művészetről, a magasművészet, a divat, a művészember és befogadó tömegek közti kapcsolatról. Van tehát tartalom a filmben – még ha az érdekes kérdések kibontása, kidolgozása nem is hatol a dolgok velejéig. Szerencsére azonban az egészben van egy nagy csavar.

Az a véleményem ugyanis (és itt most biztosan meg akarnak majd kövezni páran), hogy Tim Burton általában egy kicsit felszínes rendező. Elbűvölően groteszk, hangulatosan sötét mozikat csinál, amikben viszont a sztori általában nem egy nagy durranás, és akárhogy is, de a Burton-filmek nem ásnak valami mélyre. Nem gondolkodtatnak el, nem változtatnak meg, nem gyújtanak lángoló érzelmeket. Furcsán sötétek, ez jólesően borzongatja az embert, van egy egyedi, burtonos hangulatuk, profin meg vannak csinálva, szentimentálisak – de csak felületesen érintenek meg.

És akkor nézzük csak meg ezeket a nagyszemű kisgyerekképeket! Miket is tudunk elmondani róluk? Hát nagyjából ugyanazokat, mint amiket itt felsoroltam Burton filmjeiről. Ezek a nagy szemek valami mély, érzelmes tragédiát sejtetnek, kicsit furák, sötétek, groteszkek, tehcnikailag tagadhatatlanul szépen meg vannak festve – de igazán nem érintenek meg. Talán csak ízlés kérdése a határ a kicsit üres szentimentalizmus és a populáris giccs között, a zseniális modern művész és a pozőr között – de ezek a képek mindenesetre ott billegnek a határon. Ezen gondolatok nagy része konkrétan elhangzik a filmben, hol a szigorú kritikusok, hol a marketinges férj, hol más festők szájából – és úgy látom, hogy ezek kulcsmondatok.

nagy_szemek_2

Szóval nagyon-nagyon érdekes párhuzam fedezhető fel a rendező életműve és a Nagy szemek témáját jelentő festmények között, és véleményem szerint ez egyáltalán nem véletlen. És, ha ebből a szemszögből nézzük végig a filmet, máris egy nagyságrenddel izgalmasabbá válik megfigyelni: mit mond Burton ezzel az egésszel? Mit és hogyan mond például a művészet és a giccs, az alkotó és a kritikus, a látszat és valóság viszonyáról? A plusz tartalomnak egy szemkápráztatóan színes palettája tárul fel, ha így nézzük végig a Nagy szemeket, és ezzel a rendező pont azt a pluszt adja hozzá a filmjéhez, ami a többi alkotásából hiányzik, és aminek a hiányáról szól ez a film… Egy „metaszintre” lépünk, és olyan gondolkodnivalót kapunk, amin napok múlva is kattogni fog az agyunk – nálam legalábbis ezt a hatást érte el, és ez eddig semmilyen más Burton-filmnek nem sikerült.

És természetesen ezen kívül is vannak értékei a filmnek, még a szokásosokon felül (mint a megragadó hangulat, amiben egy ecsetvonásnyi sötétség is van, vagy a csodálatos fényképezés) is. Például a megszokott színészek leváltása nagyon jól sült el: Waltz imádnivaló ripacsot tud, Amy Adams pedig ragyogó, egyszerre törékeny, nőies, befolyásolható és művészlélek. A tekintélyes, szigorú, szinte emberfeletti kritikust szenzációsan alakítja Terence Stamp – és ha a fentebb felvázolt szemszögből nézzük, megértjük, miért van különös hangsúlya amúgy pár mondatos szerepének. A kislánnyal volt csak baj – van egy színészváltás amikor „felnő”, és amilyen hanyagul nagyszerű volt a kicsi, olyan erőltetett kamaszszínész.

A Nagy szemek tehát tele van szórva igazgyöngyökkel, kisebb-nagyobb értékekkel. Ezekkel együtt sem tartozik a  korszakalkotóan nagyok közé, de Tim Burton legjobbjai közé igen – sőt, azzal, hogy utána még napokig kattoghat rajta az agyunk, bizonyos szempontból még egy többet ad.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Add Comment

Click here to post a comment

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..