A Tom és Jerry egy rendkívül „minek van” film, mely a bő másfél órás játékideje alatt sem tud felmutatni egyetlen legitim érvet az elkészülése mellett.
New York látképei, a Brooklyn híd, a Central Park és megannyi más látványosság tárul a szemünk elé a film nyitó percében, melyet rögtön megzavar pár animált galamb, akik rappelve köszöntik a nézőket ezen a varázslatos utazáson. A szerencsétlenebb sorsú befogadóknak akár a Kis Vuk géppuskaszövegű varjúja is eszébe juthat Ganxsta Zolee magyar hangjával – ez kellemetlen poszttraumás élményeket is okozhat. A Tom és Jerry majdhogynem ugyanazt az élményt szállítja, a Birkanyírást és a Fantasztikus Négyest is rendező Tim Story filmje azonban nem dilettantizmusával borzaszt el, hanem koncepciótlanságával.
A Hanna-Barbera páros több mint 80 éves karakterei visszavonhatatlanul beleégtek a popkultúrába, köszönhetően az archetipikus páros jellegének. A macska-egér harc a két rajzolt kedvenc között egy örökké fennálló epikus csata: ha valamelyikük kivonul belőle, a másik elveszti élete értelmét. A konstans háború pedig remek pár perces rövidfilmeket szült, amin generációk szórakoztak jókat. A klasszikus slapstick elemeket a Bolondos dallamoknál egy fokkal nyersebben és erőszakosabban használták, ráadásul sokkal kevesebb szöveggel. Tom és Jerry ádáz küzdelmében mindenféle kerti és háztartási eszköz kellemetlen csapást mérhet. Ezekből származik a kedves macska óriási üvöltése, melyet feldob, hogy az alkotó William Hanna szolgáltatta az ordibálásokat középkorú férfihangján.
Tom és Jerry megannyi évtizedes pályafutáson van túl, de a stúdiók úgy látszik, nem engedik őket megpihenni.
A ’40-es években indult rajzfilmszéria a mai napig tud élvezetes pillanatokat okozni, a páros későbbi variációi azonban fokozatosan vesztették el humorukat. Ennek oka feltehetően az erőszak mértékében keresendő. Minél gyerekesebb és ártatlanabb lett a macska-egér játék, annál bárgyúbb és érdektelenebb volt a seggre esős komédia. Ha nem szívja meg valaki nagyon, akkor nem ér semmit a koncepció.
Tom és Jerry még sosem volt képes értékelhetőt hozni nagyjátékfilmes formában. Az 1992-es Tom és Jerry: A mozifilmben még azt az eretnekséget is képesek voltak elkövetni, hogy a két karakter beszélt egymással, sőt, barátságuk olyan erős lett, hogy képesek voltak megmenteni egy kislányt és az apukáját is. Könnyfakasztás? Tom és Jerry-ben?! Ugyanígy a 2021-es, félig élőszereplős, félig animált verzió is megpróbálkozik az emberi szálak beemelésével, hiszen egy másfél órás hajkurászásnak senki nem örülne.
A valódi főszereplő ráadásul nem a két animált jószág, hanem Kayla (Chloë Grace Moretz), egy ambiciózus, de tapasztalatlan fiatal, aki csalás útján bekerül New York egyik elegáns szállodájába, a Royal Garden Hotelbe. Lopott önéletrajzának köszönhetően rábízzák a legnagyobb celebesküvőt széles e világon. A megalomán és ostoba férj (Colin Jost) pávákkal, tigrisekkel, harci drónokkal és elefántokkal készül lenyűgözni aráját, aki egy kavics nagyságú gyémántgyűrűvel az ujján elégedetlenkedik penthouse-ában.
A film tényleg azt szeretné, hogy a néző szorítson ezekért a szereplőkért: a csaló főhős sikeres legyen a pozíciójában, az 1%-ba tartozó gazdagék pedig a lehető legszebb álomesküvőt hozzák tető alá.
Ebbe rondít bele Tom és Jerry párharca, de később még nekik is asszisztálniuk kell a happy endhez. Az állatokat annyira másodhegedűs szerepbe taszítják a készítők, hogy külön montázsjelenetben küldik el őket várost nézni és Instagram-fotókat készíteni – minél távolabb az esküvői cselekményszáltól.
A Warner Bros. víziója emellett többszörösen átgondolatlan. A Roger nyúl a pácban jellegű, animált karaktereket élő szereplőkkel keverő miliő ugyanis nem működik. Tom és Jerry rajzfilmes világa – melyben sosem sérülnek igazán, legfeljebb egy csúcsosodó pukli nő a fejükre – egyáltalán nem passzol a hús-vér szereplők életéhez és valódi problémáihoz.
Sosem avatnak be minket abba, hogyan működik ez az univerzum, ahol harsány rajzfilmkarakterek fizikát meghazudtoló módon élnek; mellettük pedig az emberek ismerős és átlagos mindennapjai történnek.
Az sem világos, hogy az állatok nagy része beszél egymáshoz, Tom és Jerry azonban – a régi blaszfémia stigmája miatt, ugye – végig kussol. De nyilván azért nem kapunk választ ilyen lényegtelennek tűnő kérdésekre, mert a film nem szeretné, ha a nézője gondolkozna. Tim Story-ék úgy érezték, a befogadónak elég, ha derül azon, hogy Tomot megcsapja a villám vagy rázuhan egy óriási dínószobor.
2021-et írunk: már nemcsak, hogy meghaladtuk ezt a humort, a Hupikék törpikékre és a Kilenc életre emlékeztető New York-i családi film-jelleg is rossz emlékeket hoz felszínre és egy kommercializált kölyökmenü benyomását kelti. A sekélyes karakterek pedig nem oldják meg a Tom és Jerry örök problémáját, mégpedig, hogy egy öt perces rövidfilmen túl ezt felesleges húzni. Az erőszakábrázolása miatt sokat kritizált kultklasszikus ugyanis a harsány stílusa miatt mindörökké jobb lesz, mint a kilúgozott és polírozott stúdiós blockbuster-adaptációk.
