Kritika

Kis magyar Trainspotting – Toxikoma

Szabó Győző drogos kálváriája a lassan éledező mozis élet legnagyobb magyar dobásának ígérkezett, de már a bemelegítés során kicsit kifáradt. Herendi Gábor vaskézzel végigdirigált filmje, a Toxikoma megajándékoz minket egy remek párossal, a játékidő utolsó húsz percére azonban elveszti a lendületét.

A legjobb történ… hát, ez azért nem egy túl jó történet. Sokkal inkább elrettentő és felkavaró – de közben motiváló és felemelő is egyben. Szabó Győző tíz évnyi pokoljárását és a Csernus Imrének köszönhető leszokását öntötte szavakba 2012-ben megjelent azonos című regényében, melyből – jobban mondva a Csernus dokival közös munkát lefedő időszakból – most a Valami Amerikával számára új esélyt adó Herendi Gábor rendezett filmet. Egy bölcs döntéssel Szabó nem játszotta el saját magát, sőt, szerepet sem vállalt filmjében, helyett jó barátja,

Molnár Áron nyújt bravúros alakítást a pokolra szállás után óriási karriert befutó színész szerepében.

A zenészként, forradalmárként, kisebb-nagyon szerepekben feltűnő színészként Molnár Áron már jóval korábban felhívta magára a figyelmünket, most azonban olyan kinyilatkoztatást tesz, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Nehéz nem ráismerni benne a fiatal Ewan McGregorra, nehéz nem meglátni a filmbéli Szabó Győzőben Mark Rentont. Ez azonban csak a film első néhány percében van velünk, később Molnár megszerzi saját jogán a helyét ebben a történetben, és úgy általában a magyar film történetében is. Hol tenyérbemászó, hol vonzó, hol ütni-, máskor szánnivaló – az érzelmek teljes skáláján megy végig a karakter, Molnár pedig visz minket magával.

Az érme másik oldalán a Csernus dokit alakító Bányai Kelemen Barna méltó partnere Molnárnak. Egy darabig hiányoltam az igazi Csernus jellegzetes flegmatikus hanghordozását, a film végén azonban már hálás voltam Bányainak, hogy egy felismerhető, mégis jóval szerethetőbb figurát rajzold elénk, mint amilyennek Csernus az évek során a médiában mutatta magát. A csapat harmadik tagja az osztály főnővérét alakító Török-Illyés Orsolya, akit, hiába gyakran foglalkoztatott színésznő, rég láttam már ennyire a helyén lenni egy filmszerepben.

A Toxikoma a két férfi viszonyát járja körbe

– Gergely Dorka és (a gyengébb Becsúszó szerelmet is jegyző) Bárány Márton azonban sajnos csak az egymásnak feszülésre fókuszálnak, míg a páros összemelegedését egy jelzésértékű fináléval letudják, és Győző útját is csak a fordulópontig viszik. A két férfi csatározása biztosan közönségcsalogatóbb, mint a kőkemény munka, ami feltehetően követte – nagy kár, hogy nem jutott tér mindkettőnek. Sajnos a fordulópontnak az írók nem is ágyaznak meg kellőképpen, nem világos, mi is az, ami miatt Győző mégis Csernus csapatában akar játszani – túl hosszúra nyúlt a feszkó, és ezekre a részletekre és a felemelkedés naposabb oldalára már nem jutott energia, ami miatt a film utolsó negyede már nem is működik olyan jól, és ami komoly hiányt is hagy maga után.

Amiben azonban nincs hiány, az a drogos alászállás. Herendi korábbi alkotásaira (Valami Amerika-trilógia, Kincsem) sosem volt jellemző ez a realista hangvétel: a rendező alapvetően jó kedélyű filmjeiről híres, amelyekben a humor rendszerint komoly szerepet kap. Bár humoros elemek most is felbukkannak – ezek is inkább az irónia és a szarkazmus irányába tendálnak –, a film nagy részét a rögvalóság uralja, és aki erre bizony nem nyitott, annak a Toxikoma sem fog bejönni. Az alkotók nem fukarkodnak a premier plánban belőtt adagokkal, a valamennyi nyíláson kifolyó testnedvekkel, a drogos állapot elrettentő stádiumaival és a szexualitás explicit ábrázolásával – Herendi bátran bevállalta ezeket a tizennyolckarikás képeket, amelyek azonban sosem öncélúak, mindig a történet szolgálatában állnak, és amelyeket Szatmári Péter operatőr gyakran állít szembe a delírium művészi képsoraival.

Összességében nem lett rossz film, sőt, sok tekintetben kifejezetten jó film is lett a Toxikoma. Csak lehetett volna katartikus, kiváló film is, és ilyenkor az ember mindig kicsit bosszús.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés