Kritika

Trendetlenkedők – Misbehaviour

A Misbehaviour árnyalt probléma bemutatásával kikerüli, hogy csak egy újabb felbőszült kiáltvány legyen az elmúlt évek feminista filmfelhozatalában.

Philippa Lowthorpe jól bevált receptje alapján az Öt lány, a Hívják a bábát és A korona után ismét nőközpontú, valós eseményeken alapuló történetet kutatott elő a Misbehaviour című történelmi film-dramedy (de inkább dráma, mint komédia) képében. Ha valakitől, Lowthorpe-tól érdemes tanulni, hogyan lehet szélsőséges nézetektől mentesen, elfogulatlanul és hitelesen ábrázolni nők történelmen, többszáz éven átívelő problémáit. Sokan próbálkoznak ezzel, napjainkban a (vélt) feminizmus feldolgozása különösen népszerű a női témák közül. Ám sokan a szélsőségesség és/vagy a felszínesség csapdájába esnek.

Ott van például a Charlie angyalai és a Ragadozó madarak, amiknél a probléma, hogy a „feminista film” öndefiníció ellenére éppen a feminizmus lényegéről és célkitűzéseiről nem szólnak egy szót sem. Attól még nem lesz egy film feminista, ha szerepel benne rövid hajú nő, ahogyan attól sem, ha a film „nagyon feminista” hősnői falkában járnak, és csúnyán néznek a férfiakra, gyűlölik és meggyilkolják őket.

Ezért is felüdülés a Misbehaviour, amelynek legfőbb erénye, hogy több oldalnak is hangot ad.

Lowthorpe filmjének középpontjában az 1970-es években aranykorát élő Miss World-láz áll, amit a Keira Knightley alakította Sally Alexander és még egy tucat, egyenjogúságért harcoló nő a szexizmus és a tárgyiasítás melegágyának tart. Elvégre ezeken a versenyeken egy javarészt férfiakból összetevődő zsűri dönti el, hogy a fürdőruhában felsorakozó nők mennyire szépek.

A filmet már ezen a ponton el lehetett volna rontani azzal, ha akár csak halvány utalást is tesz arra, hogy gond, netalán „feminizmus-ellenes” az, ha egy nő csinos és törődik a külsejével. De hála az égnek a Misbehaviour nem kanyarodik rá erre a hamis útra. A film azt fájlalja, ha valaki úgy véli, megnyerő külseje már önmagában bőven elég ahhoz, hogy a társadalom és a saját maga szemében értékes ember legyen. És éppen ezért tartják feminizmus-ellenesnek magát a szépségverseny intézményét is. Erre példa, mikor Sally egy tévéműsorban elmondja a véleményét a szépségversenyek húspiac-jellegéről, azok megalázó és tárgyiasító természetéről, amihez a mellette ülő ex-szépségkirálynő csak annyit fűz hozzá:

„Én túl szép vagyok ahhoz, hogy értsem ezt”.

Majd kacag mellé, amin kacagnak a férfi műsorvezetők és a közönség is. Ezzel pedig ebben a meghitt kacagás-körben lényegében kollektíven, kimondatlanul is elismerik, hogy ez így teljesen rendben van: ha egy nő csinos, az már felmenti eszének használata alól. Ebből a képből csak Keira Knightley lóg ki, aki ledöbbent és kissé undorodó arccal mered maga elé, és rájön, hogy nagyon nincs rendben, amit tapasztal. Úgyhogy forradalmat indít. Bevetik a média, a nyilvánosság erejét, és nagy erőkkel készülnek a rendbontásra a Miss World élő adásában.

A Misbehaviour meglepő rétegeket mutat be a karakterek tekintetében. Sally Miss World-ellenességének hátterében egy személyes ok is húzódik. Van egy lánya, akit a feminista rendbontások és utcai felkelések érdekében egyre gyakrabban kell lepasszolnia a szüleinek, és ezen keresztül látjuk, hogy a ’70-es évek feminista mozgalmai és a kötelező szülői-háztartásbeli teendők nem összeegyeztethetőek. Ez a hagyományos női szerepek és az újító eszmék konfliktusát jelenti az életében.

Ennél izgalmasabb és újítóbb a Miss World önellentmondásos szerepének bemutatása, ami egy máig megosztó terepe a feminizmusnak.

Láthatjuk, hogy a Miss World világa persze műanyag, profitalapú, hímsoviniszta, megalázó a verseny résztvevőire és általában a nőkre nézve. A verseny főszervezője és atyja (Rhys Ifans) tanítja be a lányokat a verseny etikettjére, ami a vonulást, integetést, puszidobást és széles mosolyt takarja. A Miss World igazi arca és főpojácája azonban sokkal inkább a verseny showman-jének felkért híres humorista, Bob Hope (Greg Kinnear), aki egy kicsit olyan a szépségversenynek, mint Hugh Hefner a Playboy-villának. Míg Hope játssza a „főgonoszt”, addig végtelenül cinikus, kiábrándult és rettentően józan felesége (Lesley Manville) is érdekesen ambivalens.

Ugyanakkor az érme másik oldalát is megcsillogtatja: a Miss World korántsem csupán üresfejű libákból áll, a verseny sokak számára ugródeszkát, pontosabban kitörési lehetőséget is jelenthet.

És ezalatt elsősorban ne a csillogásba beleszületett, „apuci elkényeztetett egy szem lánya” típusú versenyzők fényes modellkarrierről szőtt álmaira gondoljunk (persze a Misbehaviour erre is hoz példát, elsősorban a Suki Waterhouse által játszott Miss Amerika képében). A ’70-es években járunk, ahol sok nőnek, köztük a Miss World néhány versenyzőjének is, az a legfőbb vágya, hogy tanulhasson. Ehhez pedig elég biztos alapnak tűnik a győztesnek járó pénzösszeg. Ilyen például Miss Svédország (Clara Rosager), aki

tökéletesen tisztában van a verseny valódi természetével, és undorodik azok világától.

De ott van Miss Dél-Afrika (Loreece Harrison) is, akinek álma, hogy a verseny segítségével kikerüljön a hazájában uralkodó nyomorból és diktatúrából, hogy családját anyagilag támogathassa. A versenyzők közül a középpontban azonban a műsorvezetői karrierről álmodozó Miss Grenada (Gugu Mbatha-Raw) áll, aki nem mellesleg évekkel a verseny után kezdeti céljainál is jóval többre vitte: „slusszpoénként” miniszter lett belőle (ne feledjük, ez nem egy amerikai álom-típusú giccsparádé, hanem igaz történet!). Az ő szeme előtt az lebeg, hogy többezer, tévé előtt ülő színesbőrű kislánynak szolgálhat példával, miszerint nemcsak hogy nőként, de színesbőrű nőként is vihetik valamire.

És ezen a ponton válik fontossá leszögezni azt a tényt, hogy a fellázadó feminista csoport csupa fehér nőből áll össze. Addig nem is szúr ez szemet, amíg a film egyik tetőpontját képező jelenetben Sally és a színesbőrű győztes, Miss Grenada véletlenül kettesben nem marad a mosdóban. És itt, kettejük beszélgetésének hatására kezd finoman a felszínre kerülni a másik nézőpont. Az, hogy

míg a fehér nőknek a legnagyobb problémája, hogy nem tekintik egyenlőnek őket a férfiakkal, addig a színesbőrű nőknek az, hogy nem tekintik egyenlőnek őket a fehér nőkkel.

Egészen eddig a lázadók nézőpontjával azonosultunk, hogy aztán a film feltárjon egy másik perspektívát. Megismerve a Miss World három karakterét ugyanis egyértelművé válik, hogy ők is saját magukért és általában a nőkért akarnak kiállni. A Miss World és a feminizmus csap össze a filmben, mégis egyre inkább úgy tűnik, hogy céljaik talán nem is különböznek egymástól.

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya