Kritika

Tükör által boszorkányosan – Tükröm, tükröm

Tarsem Singh nevét ma már senkinek sem kell bemutatni, legalábbis azoknak bizonyosan nem, akik minimális érdeklődéssel vannak a mai mozgókép iránt. Az indiai származású alkotó 2000-ben debütált a mozivásznon A sejt című munkájával, ezt követte 2006-ban a Zuhanás, és 2011-ben a Halhatatlanok, amely filmek minden elemükben az alkotó kimeríthetetlen kreativitását, rendkívüli vizualitását, egyéniségét és – halkan mondom – szerzői látásmódját hirdették.

Legújabb filmjével a Hófehérke-adaptációk népes sorát bővíti és egyben egy újabb szomorú lépést tesz a hollywoodi normakövetés irányába. Korábbi műveinek mindegyikét markáns kompozíciók és festői képek tették összetéveszthetetlenül sajátossá. Az alkotó ugyanis a videoklippek és reklámfilmek mezejéről érkezett, amit a kortárs művészek és műalkotásaik szellemiségével töltött fel és alakított át igazán hatásossá. Ez a hagyaték egyértelműen megjelenik mozifilmjeiben is. Az említett örökség egyik legfontosabb eleme az önállóság és a kreatív szabadság volt, amely immáron ellenállás nélkül hajtott fejet a tömegfilm jólismert kliséi előtt.

A történet mindenki számára ismerős így nem vesztegetném az időt, felesleges szócséplésre. Ami fontos lehet, az az apró változtatásokból születő eltérések. A Grimm testvérek klasszikus meséjében aligha találunk például harcos hercegnőket és ügyetlen hercegeket, ezzel szemben Tarsem filmjében a kis Hófehérke (Lily Collins) sokkal inkább hasonlít Lara Croftra, mint egy ártatlan szűzlányra, a herceg (Armie Hammer) pedig minden igyekezete ellenére végeredményben töketlen marad, akivel néhány „óriás törpe” is könnyűszerrel elbánik. A gonosz mostoha – akit a még mindig elbűvölő Julia Roberts alakít – sem annyira sátáni, mint azt várnánk, sőt néha ármánykodásai ellenére is közelebb áll hozzánk, mint a kis csupaszív „Hópihe”. A karakterek változásai a műfajt sem kímélték, így a fantasy világát néhány igazán extrém akciójelenet bolygatja fel, a vígjátéki szálat pedig a szövegkönyv modern átdolgozása teszi 2012-ben is fogyaszthatóvá.

Humoros, vidám és látványos film született, de a rendező korábbi szerzeményeihez aligha köthető ez a mű. Egyedül Eiko Ishioka a kosztümök tervezője kaphat tőlem őszinte dicséretet, aki mint mindig, most is káprázatos ruhakölteményekkel teremtett varázslatos atmoszférát. Barátnővel, gyerekkel vagy nagymamival érdemes beülni erre a filmre, de művészi igényeikent jobban tesszük, ha otthon felejtjük.

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Add Comment

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..