Kritika

Túl sötét – Sötét hullám

Magam is meglepődöm, amikor azt mondom, hogy ez a Halle Berry-féle cápás csoda a felületes szem számára nem is tűnik annyira borzalmas/nézhetetlen/idétlen filmnek, pedig ez az igazság. Az apró megjegyzés – a felületes szemnek – azonban elég jól mutatja, hogy a „felületnél” picit többre is vágyókat rendkívül meg fogja terhelni ez a B-filmecske.

A film

Dark Tide trailer 2A legnagyobb baj a Sötét hullámmal pont ez, hogy kiállásában, megjelenésében nem tűnik másodrangú filmnek, a technikai szekció kitett magáért, talán a színészek is, de ilyen esetekben még nagyobb a kontraszt a forgatókönyv és a rendezés hiányosságait illetően. És bizony ilyenkor a csalódás és a nézői elutasítás is sokkal nagyobb, mert van miért csalódni. Nem mintha várnánk bármit is, mikor először meghalljuk: „cápák és Halle Berry egy közös filmben”, hacsak nem a trancsírozós vérengzést. A Sötét hullám képlete így ezt a formulát mutatja: nem várunk semmit; kapunk valamit (mézesmadzag); azt is jól elveszik; kevesebbet kapunk, mintha nem kapnánk semmit. Valaki beszéljen már az illetékesekkel (mondjuk az írókkal, mert abból több is volt).

Ez a John Stockwell nevű rendező sorra nyomatja az ilyen vizes filmeket, és egyikbe-másikba még nagy sztárok is bekerülnek (Jessica Alba, Josh Brolin, Paul Walker), tehát látszik, hogy pénz az van, mert nem hiszem, hogy a hírnév öregbítése vagy a kultúra gyarapítása volt a színészek elsődleges célja. A fickónak így van gyakorlata a vizes forgatásokkal, és ez az otthonosság meg is látszik. A filmnek nem kis hányada játszódik tengeren és konkrétan vízben. Ez – gondolom, miközben nézem – jó dolog, mégsem egy cápa-slasherrel lepnek meg a leleményes alkotók, inkább szeretnék egy kicsit közelebb hozni hozzánk ezeket az amúgy amorális ragadozókat, nem pedig lélektelen, ismeretlen gonosszá távolítani őket a vásznon.

Dark-Tide-shark

Az alaphelyzet így meg is van, Berry egy, a természet vadságát tisztelő, azért rajongó cápaimádó, aki ketrecen kívül úszik velük, mint a delfinekkel szokás, és közben átérzi az egész szituáció metafizikus nagyságát is. Életedzett hősnőnk ennek bizonyítására mély szólamokkal narrálja is az eseményeket, és az idegesítő faktor nem Halle Berry minden komolyságot nélkülöző hangjában van, hanem abban, hogy ilyen gyenge, semmitmondó álbölcsességekkel és általánosságokkal akarják letudni a lényegi tartalmat. A film végén például egy ugyanilyen, hihetetlenül ócska, erőltetett párhuzamot sulykoló (a nőstény fehér cápa több ezer kilométert úszik az otthonától, de utána visszatér) alámondással akarják lelőni az egész sztorit, csak mert a forgatókönyvet nem tudták megírni.

Apropó, forgatókönyv. Hát, az nem nagyon van, rengeteg, valószínűleg nem szándékosan megválaszolatlanul hagyott kérdést tehetnénk fel mind a cselekményt, mind pedig a karaktereket illetően. Például, hogy ha a film első perceiben meghal Berry egyik nagy barátja, és ettől ő letargiába meg válságba esik, ami az egész életszakaszára kihat, akkor miért nincs semmi gondja, amikor a film vége felé még két szereplő élete az ő lelkén szárad? Egyáltalán miért irányítja a „cápa-öbölbe” a hajót a vihar közepén, mintha amatőr hobbikapitány lenne? Egy-két dolgot nyilván meg lehet magyarázni pszichológiailag, ha jóhiszeműek vagyunk, de a végkimenetelt már semmiképp, mert az pont a főszereplő korábbi motivációját, hajtóerőit, indokait hazudtolja meg és teszi semmissé. „Berry ezután majd nyugodtan tud szórakozni, ezzel már nincsen gondja?” – kérdezhetnénk naivan. Úgy tűnik, igen, pedig az eseményektől csak még nagyobb depresszióba kellene süllyednie. A nő önző módon kockáztat egy csomó életet, így vagy azt kell feltételeznünk, hogy nincs rendes forgatókönyvírója a projektnek, vagy azt, hogy szándékosan egy felelőtlen antihőst akartak alkotni Berry személyében. A korábban már említett gyors lezárás csak arra jó, hogy mindenféle dramaturgiai, motivációs vagy következménybeli kérdést meg lehessen kerülni, így a bevágott bölcselkedés rendkívül irritáló, mert úgy tesz, mintha jelentőségteljes mondanivalója lenne, holott csak elleplezi a hiányosságokat.

dark-tide08

Ez a következetlenség és a konzekvencia hiánya a karakterek ábrázolásában is tetten érhető. Általános jellemző, hogy a szereplők laposak és sablonosak, előre tudjuk, ki áldozható fel (a legirritálóbb szereplők, kivéve Berry). A nyíltan negatív figura, a gazdag férfi csak azért van, hogy bunkó legyen, de végül ő nem is tehet semmiről. Nem mozdítja ki a helyéről a szálakat, nem állít válaszút elé, nem hív ki, nem tölt be ehhez hasonló funkciót, inkább egyszerűen csak bunkó marad. Hozzá pedig fölösleges adalék a családi dráma, mert nem illik bele a film egészébe. Ugyanígy nem illik sehova az orvvadászok töltelék, céltalan cselekményszála sem. Hiszen miért van erre szükség? Bizonyítani kell, hogy milyen veszélyesek a cápák? Erre már az expozíció elég lenne, meg az ember ösztönei, előzetes tudása és filmismerete. Akkor, mondjuk, látnám értelmét, ha valami extra mutáns cápákkal lenne dolgunk, amikről most tudjuk meg, mire képesek, vagy ha normál cápák ott támadnának, ahol nem kellene, de ezek egyike sem igaz. Ráadásul később sem lesz semmi jelentősége vagy értelme az epizódnak.

A vicces az egészben, hogy a Sötét hullám még így is szórakoztató és izgalmas helyenként, hiszen a szereplőink (vagy valakik helyettük) mégis csak cápák közé merülnek, a tenger és a ragadozók világának kiszámíthatatlansága pedig megemeli az adrenalinszintet az emberben. Ez azonban édeskevés egy egész filmre. A cápaúszás különleges, extrém sportjellegével, a vakmerő, extravertált élménykereséssel, a megszállottságig fokozódó veszélyszeretettel lehetett volna játszani, de így, hogy nincs a sztori mögött kidolgozott elgondolás, filozófia, a történet sava-borsa hiányzik. Így csak az marad meg, hogy a cápák veszélyesek.

A lemez

Úgy látszik, a forgalmazó sem tartotta fontosnak, hogy sokat foglalkozzunk a Sötét hullámmal, vagy hogy túlzottan belemerüljünk a film készítésének rejtelmeibe, ezért extra anyagok sem kerültek a lemezre.

Értékelés: 4/104pont

Sötét hullám (Dark Tide)
színes, amerikai-dél-afrikai thriller, 109 perc, 2012

rendező: John Stockwell
forgatókönyvíró: Ronnie Christensen, Amy Sorlie
zeneszerző: Mark Sayfritz
operatőr: Jean-François Hensgens
producer: Jeanette Buerling, Matthew E. Chausse
vágó: Andrew MacRitchie

szereplők:
Halle Berry (Kate Mathieson)
Olivier Martinez (Jeff)
Ralph Brown (Brady)
Luke Tyler (Nate)
Mark Elderkin (Tommy)
Thoko Ntshinga (Zukie)
Sizwe Msutu (Walter)

IMDb

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Címlapon

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..