Kritika

Hahó, ég a világ! – Tűzvörös égbolt

Erdei ház, tengerpart, nyár, bor, szerelem – Christian Petzold a Tűzvörös égbolt (Roter Himmel/Afire) képében első ránézésre könnyed nyárfilmet rendezett egy alkotói válságtól szenvedő fiatal íróról. A távolban mégiscsak egy közeledő erdőtűztől piros az égbolt.

Két berlini fiatal, Leon és Felix a Balti-tengerhez utaznak, hogy pár napot a természetben tölthessenek Felix anyjának nyaralójában. Leon második regényének kéziratát fejezné be, Felix az egyetemi felvételijéhez akarja összeállítani fotósorozatát. A kiruccanás azonban nem indul egyszerűen; az autójuk le-, sőt, majdnem felrobban, a háznak van egy másik vendége is, ők ezért osztozni kénytelenek a kisebbik szobán, a közeli erdőtűzről pedig egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek. És az írás sem akar menni. 

Felix lazán veszi, úszni jár, főz, ismerkedik, mégis halad az anyagával. Leon ellenben szigorú magával, dolgozna, de egyfolytában belealszik. Ráadásul a harmadik lakó, a sokáig láthatatlan Nadja is az idegeire megy; napközben a szertehagyott mosatlan, éjszaka a meglehetősen hangos szexuális élete árulkodik jelenlétéről. A találkozás egy idő után elkerülhetetlen, és amikor Leon azon kapja magát, hogy elkezd vonzódni Nadjához, munkáját pajzsként használva még jobban visszahúzódik. Club Sandwich című regényével ennek ellenére sem halad. Sőt, annyira bizonytalan és érzékeny lesz saját magával kapcsolatban, hogy félelmei foglyává válik.

Petzold filmjének egyik legmeglepőbb eleme, hogy megnevettet. 

Már előző mozija, az Undine (Hableány) is másfajta hangulatot hozott korábbi művei távolságtartó komolysága helyett, játékosságára ellenben ránehezedett a mitikus vízi szellem tragikus sorsa. Egy-egy szellemesebb helyzetet vagy mondatot leszámítva nem törekedett komikumra. A Tűzvörös égboltban megvan erre a szándék. Az ember azért óvatosan engedi el magát, baljós jelek zavarják meg olykor az idillt.

A humor egyik fő forrása Leon karaktere, illetve megformálójának, Thomas Schubertnek az alakítása. Petzold egész filmjét Leon nézőpontjából meséli el, így azt látjuk, halljuk, amit ő; trükkje azonban az, hogy nála mégis többet veszünk észre a fiút körbevevő valóságról. Így válik egyre érthetőbbé Leon jelleme.

Leon „korlátoltsága” kihat a film nyelvére is, ami a kép és a hang síkján is jelentkezik. Mindenhol zajokat hall: állatok nyugtalanító zörejét az erdőben, mentőhelikoptereket a magasban, falon túli nyögések hangját éjszakánként, forrásuk viszont láthatatlan marad. Más helyzetekben pont az ellenkezője történik, hiába látja társait egymással beszélgetni, nem hallja őket, lemarad a dolgokról vagy félreérti azokat. Lesi az embereket maga körül, mégis képtelen helyesen látni, ami már-már paranoiává fokozódik. Nem érti meg az őt körülvevő világot, és mintha nem is lenne kíváncsi rá igazán, ha nem ő annak középpontja.

Petzold főleg a vágással erősíti fel a film humoros tónusát,

de hangsúlyt helyez a látható, képkereten belüli és a nem-látható, kereten kívüli dolgok párbeszédére is. Ez a kettős perspektíva ismétlődik meg Felix fotóiban. Emberekről készít portrékat, akik valahova a kamerán túlra néznek. Majd ellenbeállításukat, melyeken ezek az emberek hátulról látszódnak. A fő elem így tekintetük iránya, a tenger lesz. Leon nem érti Felix ötletét, mert számára csak egy perspektíva létezik. Zárkózott pozíciója akkor változik meg valamennyire, amikor féltékenysége miatt kilép belőle, és kérdéseivel provokálni kezdi a vízi mentő Devidet, Nadja szeretőjét. Elindul a tekintetek játéka, melybe Nadja is a belép, ő is szerepet kíván magának ebben a történetben.

Hasonlóan a film nyelvéhez, a szereplők kidolgozottsága is Leonhoz mért. Annyira válnak méllyé, amennyire Leon karaktere számára érdekesek. Felix és Devid, vagy a később felbukkanó szerkesztő figurái egy elbeszélés elemei maradnak. Szemben Paula Beer Nadjájával, aki először rejtélyes, mint a tündér Undine, majd egyre emberibbé válik. Vonz és egyben taszít is, mert olyan dolgokra világít rá, amelyekről Leon nem szeretne tudomást venni.

Tűzvörös égbolt mégsem romantikus vígjáték,

nem arról szól, hogy a szerelem hogyan tudja megváltoztatni az embereket. Egy-két mondaton kívül nem ismerjük meg a Club Sandwich tartalmát, minőségére viszont többször utalnak. A mű hamis, nem Leonból jön. Legkésőbb akkor, amikor hamu kezd hullani az égből, világossá válik, hogy hőseink egy burokban éltek, és annak is egy külön szögletében Leon. De most az igazi világ türemkedik be feltartóztathatatlanul, ameddig az egész filmet át nem hangolja. Így Leon kénytelen lesz megmozdulni, és talán képessé válik újra megtalálni önmagát.

A filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. A magyar mozipremier 2024 januárjában várható.

Ruprech Dániel

Ruprech Dániel a PTE Filmelmélet és filmtörténet, valamint Esztétika szakán végzett. Egyetemi évei alatt több lapban és filmes oldalon publikált. 2011-ben Berlinbe költözött, ahol jelenleg is él. 2018-tól a berlini Filmakadémia gyártás szakának hallgatója. Filmes munkái mellett az írástól sem tudott elszakadni, 2023-tól jelennek meg cikkei a Filmtekercs oldalán.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com