Ahogy Hollywoodban, lassan már Dél-Koreában is tudják a filmesek, hogyan kell az összetevőket adagolni, hogy sikert arassanak. De sok amerikai társával ellentétben a The Outlawsban van elég spiritusz és kreativitás, hogy több legyen, mint egy átlagos „zsaruk-kontra-gengszterek” affér.
Vannak álmok, amiknek megvalósulásáért megéri küzdeni. Ezt a klisét Kang Yoon-sung filmrendező is tanúsíthatja, aki majdnem egy évtizeden keresztül próbálta filmre vinni a The Outlawst és már majdnem úgy döntött, hogy inkább összecsomagol és elmegy Spanyolországba tánckoreográfusnak, amikor sikerült összeszedni rá a támogatást (ezt a sztorit maga a rendező mesélte el az udinei vetítés előtt). A sok erőfeszítésnek meglett a gyümölcse, mert a film nemcsak kritikai siker lett, de a bevételi listák tetején találta magát, külföldi filmek tucatjait megelőzve. Szerencsére a The Outlaws nemcsak a koreai közönség ízlésének felel meg, hanem egy olyan jellegzetesen ázsiai, mégis közönségbarát akciófilm, ami akár egyfajta bevezetőként is funkcionálhat a távol-keleti filmek világába.
A film a 2007-es Heuksapa-incidenst dolgozza föl, ami a főváros, Szöul Guro nevű negyedében történt, ahol különösen magas az emigráns kínaiak és leszármazottainak aránya. Maga az incidens pedig a helyi bandák között kirobbanó utcai háborúra utal, amit a rendőrség is csak igen nagy erőfeszítésekkel és tucatnyi letartóztatással tudott megállítani. Hogy ennek a sztorinak a feldolgozásában mi a több, a fikció vagy a valóság (inkább tippelek az előbbire) az kevésbé fontos. Sokkal inkább az a lényeg, hogy az alkotóknak sikerült egy pörgős, lendületes és szórakoztató mozit készíteni belőle, ami nemcsak könnyed, de kellően komoly és komor is lett.
Főhősünk Ma Seok-do (Ma Dong-seok), a grizzlymedve termetű és erejű rendőr vigyázza a rendet az említett negyedben. Semmitől se retten meg, úgy issza a piát, mint más a vizet, a szegény civilekkel szemben aranyszívű, de a gengszterekbe akár a puszta tekintetével is belefojtja a szót. Közvetítőként (és alkalmi fegyelmezőként is) elrendezi a konfliktusokat a kerület két rivális bűnbandája között, és bár módszerei erősen megkérdőjelezhetőek, sikerességük tagadhatatlan. Viszont egy nap ő is emberére akad, a kínai hatóságok elől megszökött Jang Chen (Yoon Kye-sang) képében. Chen, aki nem tisztel sem Istent, sem embert, a legbrutálisabb eszközökkel ragadja magához a hatalmat, mindent elvesz, amit kiszemel: területet, bandatagokat, bárokat.
Aki pedig ellenáll, az örülhet, ha csak néhány végtagja bánja büntetésként.
Chen agresszivitása és az általa vert hullámok olyan helyzetet teremtenek, amiket már Seok-do sem tud kezelni. Az utcai bandák egymásnak esnek, a rendőrfőnök pedig ultimátumot ad Seok-do-nak és szedett-vetett csapatának: tíz napon belül vagy felszámolják a helyzetet, vagy a riválisnak számító gyilkosságiak veszik át a helyzet kezelését. Seok-do és emberei vállalják a kihívást, miközben minden ellenük dolgozik, és Seok-do is érzi, hogy egy emberi vadállatot csak úgy tud elkapni, ha okosan játszik, vagy ha maga is azzá válik.
A The Outlaws a kortárs dél-koreai műfaji blockbusternek a tökéletes lenyomata. Helyi témát dolgoz fel, nem kíván egy adott műfajhoz tartozni (egyszerre zsarufilm, gengszterfilm, akciófilm és dráma) és a szigetország filmjeinek felismerhető jellemvonásait is tartalmazza. Legyen az a fekete, mások kárán örvendő humor, a szereplők emberi oldalát kidomborító érzékenyebb pillanatok, és a véres erőszakrobbanásokba történő éles hangulatváltások. Mindez pedig rendkívül igényes és profi csomagolásban. Elsőfilmes létére Kang Yoon-sung pontosan tudja hogyan és hova kell a kamerát elhelyezni, az operatőri munka lecsiszolt, ugyanakkor hangulatosan járja be a városi negyedek szűk, koszos sikátorait, lebujait és szeméttelepeit, ahol a találkák és leszámolások zajlanak.
Kang gyors és pergő ritmusban (és némi feliratozás segítségével) vezeti fel a cselekmény fő figuráit. A zsaruk, a két rivális banda és Jang Chen már az első húsz percben fellépnek a sakktáblára, hogy az ezt követő másfél órában a rendező kellő ügyességgel mozgassa őket ide-oda. Sok szereplő végez sok machinációt a játékidő során, így jogosan érezheti az ember, hogy kicsit sűrűn és kapkodva próbálja a rendező a konfliktus minden oldalát megmutatni, de szerencsére a film közepétől egyre tisztább lesz, hogy melyik két ember párharca fog a központba kerülni.
A megszokott nyomozós főszál és a jól időzített akciódúsabb jelenetek között Kang nem feledkezik el némi mélységet is adni karaktereinek.
A bajtársias, viccelődős pillanatok a rendőrök között, vagy Seok-do furcsa apa-fiú kapcsolata egy helyi kamaszfiúval nemcsak a karakterépítést szolgálják, hanem a későbbiekben valós súlyt adnak a konfliktusnak, amikor a sarokba szorított Chen pusztítása már azokat is fenyegeti, akik közel állnak Seok-do-hoz.
A lendületes cselekményvezetés és az igényes megvalósítás mindenképp a film előnyére van, de az igazi szíve és lelke a főszereplőt alakító Ma Dong-seok. Aki iszik, nőzik, kénytelen bűnözőkkel pacsizni, a szabálykönyvet kivágja az ablakon, nem a leggyorsabb észjárású és követ el hibákat, mégis végig neki szurkolunk és tudjuk, hogy ez a nagydarab, bumfordi bűnüldöző az ártatlanokat védi a maga unortodox módján. Dong-seok karizmatikus és fizikailag is domináns alakítása egyfajta mitikus városi hőssé transzformálja karakterét, és egyszerűen nem lehet nem lelkesnek lenni, amikor egyfajta koreai Bud Spencerként végre szétcsap a rosszak között. Az ő rideg karizmájához képest még a pszichopata bandavezért sokszor látványosan túljátszó Yoon Kye-sang is csak asszisztál.
Ráadásul a film még csak nem is egy faltól-falig menő non-stop bunyófesztivál, kapunk persze néhány jól megvalósított és intenzív tömegverekedést, de a rendezés legtöbbször csak hagyja ülni a feszültséget, majd újra és újra növeli, míg végül az utolsó harmadban teljes erővel robbantja ki. Az ököllel, késekkel, kalapácsokkal, vascsövekkel végzett összecsapások fokozatosan válnak egyre durvábbá, elkeseredettebbé és kegyetlenebbé. Mikor pedig Seok-do és Chen végre egymással kerülnek szembe egy reptér mosdójában, akkor két olyan ember néz farkasszemet, akikben nincs félelem, nincs vesztenivalójuk és egymás vérére szomjaznak. Az ezt követő öt percben pedig kő kövön nem marad.
The Outlaws nem hoz újat azokba a műfajokba, amiket magába olvaszt, de nem is akar.
Amit felmond, azt stílussal, jól megírt karakterekkel, némi humorral, önzetlen lelkesedéssel és tökös, macsó hangvételben teszi. Kemény, vérbő képsoraival ugyan korántsem családbarát szórakoztatás, hiszen szuperképességek nélküli figurák élet-halál küzdelmét mutatja be. A koreai közönségnek úgy látszik ilyen történetek és ilyen hősök kellenek, mi, filmrajongók, pedig hálásak lehetünk ezért, mert az esetek többségében ebből ilyen igényes zsánerfilmek keletkeznek. A ’80-as, ’90-es éveket visszasíróknak két órás oázis lesz a The Outlaws.
