Kritika

Újfajta árulók – A mi emberünk

Nyugodt, csaknem békés, kiválóan megírt és eljátszott kémthriller: A mi emberünk (Our Kind of Traitor) John le Carré egyik másodvonalbeli könyvének első osztályú megfilmesítése.

John le Carré a kémregény-műfaj néhány legnagyobb alkotását írta meg: A kém, aki bejött a hidegről, az Árulás, az Egy tökéletes kém a szépirodalomba emelte a kémthrillert. Azonban az életmű csúcsait egy halom, nos, kevésbé kiemelkedő könyv támasztja meg. A legtöbb szerző még mindig odaadná a fél karját ezekért, de azért le Carré sem mentes a formulaként megírt történetektől; A mi emberünk című 2010-es könyve is ilyen.

A mi emberünk (Our Kind of Traitor) az orosz maffia és a londoni politikai körök összefonódását mutatja be; a kivégzés elől menekülő orosz maffia-bankár és a brit hírszerzés játszmájába egy végzetes véletlen miatt két jellegzetesen le Carré-i civil, egy egyetemi oktató és ügyvéd barátnője is bekerül – vajon megállják-e a helyüket a bűnözők, kémek és politikusok között?

A regényt éppen formula-jellege teszi alkalmassá a megfilmesítésre. Vászonra teremtett karakterek, viszonylag egyszerű sztori, nem túl sokoldalú konfliktusok, kevés (és a kémfilmeknél alapvetőnek számító) morális kérdés. Ujjgyakorlat a Suszter, szabó, baka, kém szimfóniája mellett.

Formula-jellege jelenti egyetlen hátrányát is. Bár maga le Carré az egyik producer, a hozott anyagon így sem lehet sokat fejleszteni – tehát A mi emberünk története a kémfilmek alapjait mondja csak fel; megjósolható, ki hal meg és ki éli túl, mi az utolsó jelenet… Körülbelül a film közepétől már nem a kíváncsiság hajtja a nézőt, hanem a beleélés.

Mert az egyetlen hátránya mellett számos erénnyel büszkélkedhet a film. Legelőször is a színészi játékkal. Ewan McGregor és Naomie Harris természetesen hozza a kémvilágtól megrettent, de elszánt közember figuráját, Stellan Skarsgård pedig remekel a sztereotip, de annál szórakoztatóbb orosz maffiózó szerepében – a legjobban viszont a viszonylag ismeretlen Damian Lewis kémfigurája tetszett; lehet, hogy egyetlen arckifejezése van, de az maga a le Carré-kém-esszencia, a rejtett intellektuális erő és ravaszság, illetve a bizonytalan morális alapokon álló, makacs rendíthetetlenség.

És a forgatókönyv számos lehetőséget ad a figurák kibontakozására. Lassan építkezik, ügyesen érzékeltet belső mozgásokat. Ez egy nyugodt thriller. Egyetlen akciójelenet száz perc alatt. A feszültség azonban mintaszerűen íveli át a kíváncsi kezdetektől az elkerülhetetlen végig; a lassúság nem unalmat jelent, hanem a beleélés ajándékát.

Fontos eszköz a film vizuális szépsége is. Le Carré könyveit sokszor azok a mesteri, fanyar és vesébe látó, mégis örökké együtt érző mondatok varázsolják szépirodalommá, amelyekkel a leghétköznapibb figurákat és helyzeteket is átszűri saját írói interpretációján: a film a látvány eszközével imitálja ugyanezt. A fókusszal való játék, a meleg és hideg színek kontrasztja, az életlenség és remegés akkor, amikor bizonytalanná válnak a dolgok a szereplők számára… A lencsén megcsillanó fénykáprázatok: egy hamis világ próbálja magát ráerőltetni a valódira. És kevés, de érzékletes tájkép, egy drónkamera szenvtelenségével, a tágas és hideg valóság érzékeltetése pár elveszett ember körül.

John le Carré egyszer azt mondta: „A James Bond-féle történeteknél az olvasó azt gondolja, bárcsak ő lenne a főhős. Az én regényeim olvasása során pedig megkönnyebbül, hogy nem neki kell a titkos ügynöknek lennie.” Amikor az író a kilencvenes években kiváló érzékkel hátrahagyta az őt a műfaj csúcsaira emelő hidegháborús kémregényeket és nekilátott egy bonyolultabb, új világ ügyeiről írni – a kolonializmus örökségéről Afrikában, a terrorellenes háborúról, a nemzetközi bűnszervezetekről, a kelet-európai brutálkapitalizmusról –, ezt a hozzáállását csak tovább mélyítette:

nem lennék hidegháborús kém Smiley csapatában, de még kevésbé lennék 2010-es londoni hírszerző.

A mi emberünk a maga filmes eszközeivel – remek színészeivel, nyugodt építkezésével, érzékletes látványával – megteremti ugyanezt az érzést. Susanna White brit rendező eddig nemigen tűnt ki (a Nanny McPhee és a nagy bumm című filmet rendezte legutóbb, és többek között egy epizódot a Gengszterkorzóból), de A mi emberünk annak a bizonyítéka, hogy White kiváló a visszafogott rendezői eszköztárból jó érzékkel építkezésben. És hogy le Carré még akkor is nagy író, amikor másodvonalbeli könyveit írja.

Avatar

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya