Fókuszban Moziban

Ülj le Helen, egyes! – Hullámlovasok

RideA Hullámlovasok annyira rossz film, hogy kínomban elsírtam magam a moziban… Kétszer. Merthogy az a Helen Hunt, aki három éve még Oscar-jelölést kapott A kezelésért, most nem csak színészként, de forgatókönyvíróként és rendezőként is elbukott.

Producerként viszont kétségtelenül jól teljesített, ugyanis épeszű ember erre nem ad(hatna) pénzt. Ez – és cseppet sem érzem túlzásnak – az egyik legrosszabb forgatókönyv, ami valaha készült. A történet szerint van egy nagyvárosi, sikeres és persze munkamániás irodalmi szerkesztőnő, az ötven körül járó Jackie (Helen Hunt), aki egyedül neveli épp írói főiskolára készülő, de máris alkotói válságban szenvedő fiát, Angelót (Brenton Thwaites). A srác a nyárra apjához utazik Californiába, ahol röpke egy hét alatt úgy dönt, inkább hagyja az iskolát, és a tengerpartot, szörföt és az ezzel járó, kevésbe sekélyes (?) lányokat választja. Jackie persze ezt nem hagyhatja, ezért gyorsan utána utazik, de Angelo nem hallgat rá, mert… mert… mert húsz éves, élni akar, és egy munkamániás nő, aki még csak nem is szörfözött ne mondja meg neki, hogy mit csináljon, azért! És erre mi az adekvát reakció az okos, művelt nő részéről? Az, hogy ő majd – lehetőleg segítség nélkül – nekiáll szörfözni, leszarva, hogy közben az állását kockáztatja. Aztán természetesen ez nem olyan könnyű, úgyhogy mégis kell az oktatás, persze egy épp arra járó, jóképű pasitól, Iantől (Luke Wilson).

BRENTON_THWAITES_hullamlovasokLehetne ebből egy nagyon szép, több szálon futó, személyiségfejlődős, elmélkedésre sarkalló drámát is kihozni, könnyű nyári filmhez illő vígjátékelemekkel, ha Hunt a forgatókönyv megírásakor veszi a fáradságot, és bármiféle komplexitást, értelmes és követhető motivációt, dimenziót kölcsönöz a szereplőinek, csakhogy ez teljesen kimaradt. Már eleve az anya-fia kapcsolat is rettenetesen kerül bemutatásra. Konkrétan a film háromnegyedénél jöttem rá, hogy a két főszereplő nem viccesen-lazán, egymást normál keretek között szekírozva él együtt, hanem rosszban vannak. Mit rosszban vannak?! Kimondottan elsimíthatatlan ellentétek vannak közöttük! És erre abból kellett volna rájönni, hogy a fiú keresztnevén szólítja anyját, egymás szavába vágnak, majd pedig békésen alszanak egymás mellett a kanapén? Na ne már.

Jackie karaktere olyan egyszerű és mégis torz, hogy az már a bugyuta karakterek állatorvosi lova. Állítólag eszméletlenül olvasott, értelmes, tájékozott, életképes, de a film során egyetlen józan, racionálisan megmagyarázható tette sincs. Csak hogy pár példát mondjak (és ezúttal a spoilertől sem óvakodom olyannyira, mert bízom benne, hogy nagyon kevesen fogják megnézni): mikor Angelo után utazik Californiába, nem megy oda fiához, hanem elkezdi követni és titokban megfigyelni, de hogy mit akar kideríteni, az rejtély, hiszen a fiú mindent megírt neki e-mailben. Mikor talál egy zacskó füvet annál az asztalnál, ahol előtte a fia baráti társasága ült, nem kérdezi meg, hogy övé volt-e, de nem is kidobja, hanem elszívja, hogy lássa, milyen hatást vált ki belőle! Vagy amikor a tengeri sünbe lépés után Ian lepisili a lábát, hogy ne fertőződjön el, ő megdöbbentő gyorsasággal veti rá magát a férfira, mintha csak ez lett volna egész felnőtt életének elfojtott szexuális vágya.  De az összes többi szereplőről is csak ugyanilyen következetlenség mondható el.

Ride PHOTO: Screen Media FilmsRáadásul meg merném kockáztatni, hogy a Hullámlovasokban van a legostobább szövegkönyv, amit persze az alpári poénok sem mentenek meg. Annak ellenére, hogy elvileg csomó művelt szereplővel van dolgunk, akik írásból élnek és az olvasás a hobbijuk, sok esetben Tarr Bélát megszégyenítő tőmondatokban beszélnek, és azokkal is leginkább csak el egymás mellett. Mintha meg sem hallanák, mit mond a másik, vagy csak rohadtul nem érdekli őket.

Hogy miről akart mesélni Helen Hunt ezzel a rettenettel, arra még nem sikerült rájönnöm. Talán az anya-fia kapcsolatok nehézségeiről, a középkorú nő magánéleti válságairól, a nagy tragédiák feldolgozásáról, az élet szépségéről és a szex fontosságáról, vagy arról, hogy milyen jó a szörfözés? Gyanítom, hogy bármelyik, ötnél több filmet látott tizenéves érthetőbb, konzekvensebb és izgalmasabb sztorit rakna össze egy hétvége alatt. De tény, hogy a Hullámlovasok is nyomot hagyott bennem: most is – és szerintem még sokáig így lesz – görcsbe rándul a gyomrom, és egyszerre leszek dühös és szomorú, amiért ez a film nem csak elkészült, de még moziforgalmazásba is került. Mondanék jót, de nem tudok, a pontszám is csak kegyelemkettes, mert néha egész szépek voltak a hullámok.

Wehli-Nardai Dorina

Wehli-Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film. [email protected]