Kritika

Ünnepi giccs nélkül – Karácsony Artúr

A nyálas karácsonyi családi filmek ideje lejárt, a Karácsony Artúr egy erősen militarizált Szentestével és négy generációnyi Télapóval üzen hadat az érzelgős ünnepi sémáknak.

Kissé érthetetlen módon a gyártók már jóideje ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy a családok karácsony közeledtével a mozikban éljék ki ünnepi hangulatukat: a szezonális filmek aztán hosszú időre eltűnnek a süllyesztőben, hogy aztán valamelyik kereskedelmi csatorna évek múlva leporolja, és eggyel több mézesmázas happy endet zúdíthasson a nyakunkba három napon keresztül. A Karácsony Artúr újszerű ünnep-megközelítése azonban olyan üdítően hat elődjeihez képest, hogy mellette még a jobban sikerült darabok is olcsó giccsnek tűnnek majd december 25-én a tévé elé keveredve.

A film abból a gyerekek millióit érdeklő kérdésből indul ki, hogy a Télapó ugyan hogyan tud egyetlen éjszaka alatt minden ajándékot a megfelelő helyre eljuttatni, pláne úgy, ha közben még a kéményen való bejutással és a tej- és sütiadagok végeláthatatlan sorával is meg kell küzdenie. A válasz, ami egyben a film újszerűségének egyik mozgatórugója már a film nyitó képsoraiban feltűnik: karácsony éjjelén egy hatalmas ufoszán telepedik a városok fölé, hogy aztán a Télapó munkáját segítő manóezredek összehangolt, katonás munkájának eredményeképp reggelre minden karácsonyfa alá odakerüljön a megfelelő ajándék. A rendszerbe azonban hiba csúszik: hiába a precíz tervezés és előkészítés, egy kislány ajándék nélkül marad, a Télapó kisebbik fia, Artúr pedig nem képes belenyugodni a bátyja (Steve) által elfogadhatónak ítélt baki helyre-nem-hozatalába – hóbortos nagyapjával az oldalán vág neki a nagyvilágnak, hogy végrehajtsa a lehetetlent, és egy gyereknek se kelljen csalódnia a Mikulás létezésében.

A karácsony ilyen módon való militarizálása (katonaruhás manók, parancsnok, összehangolt kommandós hadműveletek sora) már eleve újításként hat, különösen egy elsősorban a gyerekközönséget megcélzó animációs filmben, a Karácsony Artúr legfőbb leleményét azonban nem ez, hanem a Télapó családja (igen, van neki, nem csak felesége) és az ebből eredő generációs konfliktusok adják. Összesen négy generációnyi Mikulással találkozunk kilencven perc leforgása alatt, de mindegyik más és más személyiség az agresszív nagypapától kezdve a katonai fegyelmet megkövetelő Steve-en át a kétbalkezes, ám csupaszív Artúrig – ezek az ellentétek pedig elengedhetetlenek egy jól működő családi vígjáték forgatókönyvéhez.

A másik fontos összetevő persze maga a történet, jobban mondva annak minél ötletesebb megbonyolítása a még élvezhető kereteken belül, erre pedig a kattant nagypapával történő, rénszarvasszánnal kivitelezett utazás számtalan remek húzást tartogat, mint például a szán elhagyása vagy a szarvasok egyesével történő elhagyása. Az idegileg már kissé labilis öregnél jobb útitársat nem is adhattak volna Artúr mellé, a határidős narratíva (az ajándéknak még napfelkelte előtt oda kell érnie a fa alá) telitalálat, a kötelező jellemfejlődésből pedig dupla adagot kapunk, miután az a főhős mellett a durca katonából segítőkész báttyá finomult Stevenél is kézzel fogható. A rengeteg humor mellé persze az ünnepből kifolyólag némi érzelgősség is párosul, de szerencsére mindez még bőven az elfogadható szint alatt maradt, a papírzsebkendős változatot pedig még távolról sem közelíti meg.

A Karácsony Artúr végre nem az a karácsonyi film, amit a gyerekeken és az érzelmesebb fajta szülőkön kívül senki más nem tud élvezni: igaz, néhány poén csak az idősebb korosztály számára érthető teljesen, de ettől függetlenül nincs az a generáció, aki fapofával tudná végigülni a filmet. Rendhagyó módon ez az a film, ami pár év múlva ugyanilyen üdítően fog hatni karácsonykor, amikor meglátjuk a tévéműsorban valamelyik tucatcsatorna ünnepi műsorkínálatában – igaz, nem 3D-ben. Talán így még jobb is lesz.

Karácsony Artúr (Arthur Christmas)
színes, magyarul beszélő, angol-amerikai animációs film, 97 perc, 2011

rendező: Sarah Smith, Barry Cook
forgatókönyvíró: Peter Baynham, Sarah Smith
operatőr: Jericca Cleland
producer: Steve Pegram

szereplő(k):
James McAvoy (Artúr hangja)
Hugh Laurie (Steve hangja)
Jim Broadbent (Télapó hangja)
Imelda Staunton (Télanyó hangja)
Bill Nighy (Téltata hangja)
Will Sasso (James hangja)
Ashley Jensen (Bryony hangja)
Marc Wootton (Peter hangja)
Eva Longoria Parker (Chief De Silva hangja)
Ramona Marquez (Gwen hangja)
Michael Palin (Ernie Clicker hangja)

IMDb
www.arthurchristmas.com

Avatar

Zsély Csilla

2007 szeptemberétől koptatom az ELTE-BTK filmes tanszékének padjait, és mint minden rendes bölcsész, én is igyekszem mindig (legalább) két lábbal a föld felett járni. Habár a filmezés gyakorlati oldala mindig is jobban foglalkoztatott (az amatőr filmkezdeményezéseket mostanra már szerencsére leváltották a kiforrottabb művek), 2009 őszén egy szép napon mégis az írásra adtam a fejem, és megpályáztam egy helyet az akkor épp munkaerő-frissítésen munkálkodó Filmtekercsnél. Azt pedig, hogy a filmezés és az arról való írás milyen békésen megfér egymás mellett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabban már szorgosan igyekszem elsajátítani a sajtóakkreditációk minden csínját-bínját, mint a fesztivál rovat vezetője.

Filmek: Az animációs filmek iránti már-már beteges rajongásom talán életem első moziélményére, a Toy Story 1996-os megtekintésére vezethető vissza, a forma iránti lelkesedésem azóta töretlen, és újabban egy animációs blog elindításához vezetett. Egyébként nagyjából mindenevő vagyok, bár szívszaggató melodrámák, kaszabolós horrorok és zombifilmek kerüljenek. Abszolút kedvencként Tim Burtont említeném, A majmok bolygója kivételével.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • […] rendre egy-egy animációs filmet is eljuttatnak a mozikba. Tavalyelőtt a játékosan militáns Karácsony Artúr, egy évvel később Az öt legenda volt hívatott ezt a piaci rést betömni, s a karácsonyi […]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya