Fókuszban Kritika

Géplélek egy összetört embertestben – Upgrade

Szinte a semmiből jövő, de annál nagyobbat szóló cyberpunk stílusbravúr az Upgrade. Leigh Whannell filmjében a lebénult férfi egy kísérleti chippel a gerincében indul bosszúhadjáratra.

Leigh Whannell tudja mi fán terem a meglepetés. Az ausztrál filmes először 2004-ben tűnt fel James Wan tettestársaként a Fűrész című alkotással. A semmiből jött, felrúgta az addig megszokott horrorfilmes konvenciókat, és még egy nyolcrészes franchise alapjait is lerakta. Whannell ezután alaposan kivette a részét a Fűrész folytatások és az Insidious sorozat egyengetésében producerként és íróként, sőt a harmadik Insidious részben már bele is kóstolt a rendezésbe. Más talán meg is elégedne egy ilyen biztos pénzt hozó karrierrel, de szerencsére az Upgrade igen csattanós bizonyíték arra, hogy Whannellnek van még ambíció a tarsolyában.

Pedig eleinte az Upgrade se indul túlságosan újszerű alkotásként: a közeljövőben járunk, hősünk Grey Trace (Logan Marshall-Green) élvezi a középosztálybeli lét és a gépiesítés előnyeit, szereti világszép feleségét, Ashát (Melanie Valllejo) és egy melónak köszönhetően még a robotika korszakos zsenijével, Eron Keennel (Harrison Gilbertson) is megismerkedik. Aztán egy éjszaka ismeretlenek rajtuk ütnek: a nő meghal, a tettesek és szándékaik ismeretlenek, a rendőrség tehetetlen. Trauma, fájdalom, kiüresedés, majd az egyre növekvő bosszúvágy, aminek nyomán a férfi maga indul a tettesek nyomába. Láttuk már ezt a történetet, sok helyen sok formában.

Whannell is tudja, éppen ezért mindig az adott pillanatban csavar egyet az alapkoncepción, hogy felülírja elvárásainkat és kilökje a megszokott mederből a cselekményt.  Az Upgrade, a „felújítás” nem pusztán szófordulat. Mivel Grey a támadás során lebénul, titokzatos jótevője, Keen egy kísérleti chipet szerel a gerincébe. Ami nemcsak Grey mozgásrendszerét teszi rendbe, hanem meg is változtatja. Erősebb lesz, gyorsabb. Aztán a STEM nevű chip beszélni kezd hozzá, segíti, baj esetén pedig átveszi tőle az irányítást. Segít Greynek nyomozni, harcolni… és ölni is.

A játékidő első felében az Upgrade olyannak tűnik, mint egy sci-fi elemekkel teletűzdelt Bosszúvágy, vagy a John Wick filmek kisöccse. Whannell viszont már ekkor okosan játszik: a B-kategóriás érzet megvan, de az ötletes kamerakezeléssel, a gonosz, cinikus humorral, valamint a Grey és STEM közötti ambivalens kapcsolat kiépítésével már elejét veszi, hogy egy ötlettelen átiratként tekintsen rá az ember.

Arról nem is szólva, hogy ezt a bosszúhadjáratot milyen erőteljes stílusban prezentálja.

Az alacsony költségvetés legtöbbször kényszermegoldásokat, olcsó trükköket eredményez, ehhez képest döbbenetes, amit Whannell és stábja elért. Az Upgrade látványvilága nemcsak felveszi a versenyt a hollywoodi százmilliós gigászokkal, de sok tekintetben jobb is náluk. Nincs eltúlzott CGI-áradat, túlpolírozott városdizájn, itt néhány jól megválogatott és felturbózott helyszínnel, okosan használt effekttel, egy sokkal hihetőbb és reálisabb jövőkép tárul a szemünk elé. Mert önműködő kocsik és csillogó felhőkarcolók ide vagy oda, van mocsok, van nyomornegyed és lepusztultság, amiben hősünknek is térdig kell gázolnia.

Ezzel a nyersebb, mégis futurisztikus jövőképpel, az ember és a gép összeolvadásának tematikájával (amit hol STEM, hol VR-en függő hajléktalanok, hol biomechanikus zsoldosok testesítenek meg), az Upgrade akarva-akaratlanul is talán az egyik leghitelesebb filmes megjelenítője a William Gibson-féle cyberpunknak. Óriáscégek által kifejlesztett mesterséges intelligenciák, amik arra lettek tervezve, hogy jobbá, erősebbé tegyék az embert, csak persze ott van az örök veszélytényező, az öntudatra ébredés. Ez alól STEM se kivétel, előbb visszaad Greynek mindent: a teste feletti irányítást, az életét, a célt, ami mentális erőt ad neki. Majd szép fokozatosan elveszi őket.

Grey nemcsak testét kezdi elveszíteni újra, hanem az emberségét, a saját lelkét is.

Az Upgrade közös nevezőre hozza a robotizációt és a bosszút is, mindkettő dehumanizál a maga módján, és ha találkoznak, akkor végzetes párost alkothatnak.

Ebben rejlik Whannell rendezői bravúrja, hogy elsőre felépít egy megszokott vérgőzös bűnös élvezetet, majd azt lebontja elemeire és kiforgatja. Nem lövöm le a meglepetést, de a film utolsó tíz percében az Upgrade megszűnik akciófilmként létezni, és egy igazi provokatív, egzisztencialista sci-fiként zárul, ahol a bevitt érzelmi gyomros nem sokban marad el egy Black Mirror epizódtól.

De ez a gyomros korántse lenne annyira hatásos Logan Marshall-Green karriercsúcs-gyanús alakítása nélkül. A nagyrészt mellékszerepekre (Prometheus) kárhoztatott színész döbbenetes jól prezentálja azokat a traumákat és átalakulásokat, amin karaktere végigmegy. Átlagemberből megnyomorodott áldozattá válik. Áldozatból magabiztos akcióhőssé. Majd tragikus hőssé, aki későn realizálja, hogy ő is csak egy sakkfigura egy isteni hatalmú és intelligenciájú gép játékában.

Ritka kincs az Upgrade: egy olyan film, ami nemcsak bőven túlteljesíti a lehetséges elvárásokat, de felül is írja őket. Ravasz, okos, a narratív csavarokat elegánsan tálaló sci-fi, ami után az ember csak bólogat: Igen, ez az a szimpatikusan kicsi, mégis bátor zsánerfilm, amiket hiányolni szoktunk.

 

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..