Kritika

Üres héj – Páncélba zárt szellem

Amitől féltünk: a Ghost in the Shellt hollywoodizálták, lebutították, sablonosították. A Páncélba zárt szellem nem rossz film, de távol áll az eredeti mű nagyságától.

Scarlett Johansson és Takeshi Kitano és egy nagy cyberpunk történet: a Páncélba zárt szellem potenciálja óriási volt, a megvalósítás közönséges. Mamoru Oshii 1995-ös animéje (és a rá épülő franchise) a belefoglalt intellektuális erő dacára rétegkedvenc maradt; a hollywoodi változat nagy esélye az volt, hogy ezt a jelenséget beemelje a köztudatba, és így előrelépjen a cyberpunk műfaján belül.

A rajzolt Ghost in the Shell egy filozófiai alkotás akció-sci-fibe csomagolva. Az ember mibenléte mellett az élő és a gép viszonyával és a mesterséges intelligencia kérdéseivel foglalkozik; tömény, agypörgető, amellett látványos, szárazan humoros, tömve szimbolikus képekkel, ikonikus jelenetekkel.

A 2017-es verzió rettegve kerüli a bonyolultat.

Komolyan – szinte érezni, hol vágták mindaddig, amíg a tesztvetítések legcsekélyebb értelmű medvebocsai is rábólintottak! Egyszerű párbeszédek, egysíkú jellemek, primitív nyomozós sztori, a háttérben minimális gondolatvilág. Érzelmi mélység alig. A jelenetek sablonosak; úgy zajlanak, ahogy kopott szabályok szerint kell. Formulaként adagolt kevés akció, abban a percben, amikor muszáj… Gépek írták ezt a filmet, vagy gépagyú emberek, anti-cyborgok. Vajon ember az a forgatókönyvíró, akinek ennyire masinaként jár az agya?

És bár néhány jelenet megidézi az alapművet (vannak csaknem pontosan megfelelő képek is), a különbség látványosabb, mint a hasonlóság. Scarlett Johansson Őrnagya más személy, mint az animék Őrnagya; a rajzolt Kusanagi hideg fensőbbséggel uralja a maga világát, Johansson karaktere zavart, néha tétova, céltalan és puha hozzá képest. Takesi Kitano a film fénypontja, ő minden jelenetét uralja.

De a Páncélba zárt szellem csak az alapműhöz viszonyítva ennyire gyenge,

önmagában nézve vállalható alkotás.

Annak a nézőnek, aki nem ismeri az eredetit – azaz a túlnyomó többségnek – izgalmas lehet néhány felvetése. Miután (hogy csak a közelmúltnál maradjunk) a nagyszerű A nő, a síkhülye Chappie és a bátor Ex Machina is felvetette a gépi intelligenciával kapcsolatos kérdéseket, a Páncélba zárt szellem tovább merészkedik: az ember és a gép összeolvadásáig.

A géptestben élő agy vajon emberi személy-e? Ez az eredeti anime egyik, és a Páncélba zárt szellem egyetlen kérdése. És jóllehet a film csak egymondatos deklarációk erejéig foglalkozik saját témájával („Hidd el, hogy ember vagy!” – mintha egzisztenciális kételyekre a győzködés lenne a megoldás), mégis, ennyit legalább foglalkozik vele. Miközben az anime-franchise ettől az alapfilozófiától eljutott mára a háború és hatásai, az állami korrupció, a céges hatalom, a terrorizmus vs. szabadságharc, a hadsereg vs. civil ellenőrzés, az irányított társadalmi kommunikáció és manipuláció és legújabban az állam modern szerepének kérdéseiig, ez a remake csak a starthoz áll oda újra, és azt is fél szívvel teszi.

Amiben viszont kimondottan erős a film, az

a cyberpunk új esztétikája.

A Szárnyas fejvadász volt olyan látványos a maga korában, mint most a Páncélba zárt szellem! A film egy sötétségbe és fakó neonszínekbe öltöztetett, töredezett látványvilágot teremt, amely egyszerre reális és futurisztikus – egyszerre sejteti a piszkos utcát és a magastechnikát (ami a cyberpunk két alapvető toposza), mégsem mutatja egyiket sem közvetlenül; hétköznapiként ábrázolja a jövő szép és rút oldalát is. Ilyennek képzelném vásznon a Neurománcot. Ideje is, hogy a zsáner ismét új képet nyerjen; utoljára a Mátrix mutatott valami egészen frisset és koherenset a cyberpunkban.

De éppígy ideje lenne a tartalmi újnak is. Mert gondolatok terén is a Mátrix mondott újat utoljára. Azóta nincs eredeti gondolatvilágú cyberpunk film – még A nő és az Ex Machina is csak ismételt-összefoglalt. A hollywoodi Ghost in the Shellnek esélye lett volna a köztudatba emelni izgalmas kérdéseket – akár az eredeti animét követte volna, akár önálló gondolatokkal állt volna elő –; hogy nem teszi, hogy gondolatszegény marad, hogy kínosan ügyel minden bonyolult kérdés elkerülésére, az vétek, mert bizonyos filmek – ha már vakmerően elkészítik őket – igenis sokra hivatottak!

Mégis: el tudom képzelni a folytatást. A világépítés megtörtént, az Őrnagy karakterét megformálták, szépen bevezették a világba a legbutábbnak tartott nézőt is – most már jöhet egy olyan kaland, ami méltó a Ghost in the Shell iszonyú szellemi erejéhez.

***

A Páncélba zárt szellem tiszteletére tematikus hetet tart a Filmtekercs – Scarlett Johanssontól a cyberpunk műfaján át a filmek és a mesterséges intelligencia viszonyáig izgalmas témákkal készülünk. Játssz és kövesd cikkeinket ide kattintva!

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.