A Pannonia Entertainment igazi kultúrmissziót végez azáltal, hogy a világ messzi tájainak múzeumait és kiállításait – A művészet templomait – hozza el nekünk egy-egy film formájában. Legújabb exportjuk, a Leonardo Da Vinci – A lángelme Milánóban című olasz doku nem egyszerűen egy nagyszerű tárlaton kísér végig bennünket, de betekintést enged minden idők egyik legnagyobb zsenijének életébe is. A forgalmazó nem első alkalommal hoz be kiállításokat bemutató filmet, a negyedik tagját számoló A művészet templomai című olasz sorozattal azonban tényleg igazi különlegességeket tár a magyar nézők elé. Egy séta a Vatikáni múzeumban vagy az Uffizi-képtárban, egy pillantás a Milánói Scala kulisszái mögé mindenképpen izgalmas – ahogy az is, mi motiválta Leonardo da Vincit, amikor megalkotta páratlan életművét.
Luca Lucini rendezőt a 2015-ös Milánói Expo keretében megrendezett nagyszabású Leonardo-kiállítás ihlette, melyet hat éven át készítettek elő, és ami 12 szekcióban mutatta be a mester egész világról a tárlat idejére a városba költöző festményeit és rajzait. A kiállítást koronája, a Louvre-ból kölcsönzött La Belle Ferronie a film keretes szerkezetének szervezője is.
A film messze több, mint egyszerű kiállítás bejárás – korábban a Vikingek nyomában – Tárlatvezetés a British Múzeumból című film követte el azt a hibát, hogy beszélőfejekkel és a műtárgyakat módszeresen kísérő kamerával akarta letudni a témát –, messze több annál. A képek és szakértők bejátszásait időről időre fiktív játékfilmes részletek szakítják meg, melyek a Leonardo életében fontos szerepet játszó történelmi személyiségek vélt gondolatait hivatottak átadni. A színészek által felvillantott történetek és anekdoták bepillantást nyújtanak Leonardo mecénásához, Ludovico „Il Moro” Sforza herceghez, vagy legkedvesebb tanítványához, örököséhez, a „Saláí”-ként is ismert Gian Giacomo Caprottihoz fűződő kapcsolatába is, és bár fragmentálják a filmet, mégis sokkal könnyebben befogadhatóvá teszik a látottakat. Bár a forgatókönyv időben előre, egyenes vonalban haladva követi Leonardót ifjú éveitől kezdve egészen a haláláig, a helyszínek, az elképzelt és valós események, a szakértők és az illusztrációk folyamatosan váltakozása kezdetben kissé megnehezíti a néző számára az információk rendszerezését, de amikor később nyilvánvalóvá válik, hogy az alkotók célja nem a közismert tények boncolgatása, sokkal inkább a polihisztor személyiségének bemutatása volt, az ember elengedi az adatok számontartását, és egy más szinten kezdi értelmezni a látottakat.
Ritka, hogy egy dokumentumfilmben a szakértők nem a kötelező tudós kvótát emelik csak, komolyan élvezet hallgatni őket – pláne, hogy merőben újszerű megvilágításba helyezik Leonardót. Mindenkinek van egy benyomása erről a reneszánsz emberről, de a Leonardo Da Vinci – A lángelme Milánóban biztosan képes árnyalni ezt az általánosan kialakított képet, méghozzá egy nagyon szerethető és kifejezetten érdekfeszítő módon.
