Fókuszban Kritika

Kommenthuszárok viadala – Vadászat

A Vadászat című szatíránál választhat a néző, hogy az öldöklésben a vérző szívű hópihéknek vagy a tanyasi rasszistáknak szurkol. Esetleg hagyja a fenébe a csatározást, hátra dől és élvezi, ahogy ezek a szerencsétlenek egymás torkának esnek.

2017 óta Amerika egy új korszakát éli: beköszöntött Donald Trump elnöksége. Ez sokak számára akkora hidegzuhanyként érkezett, mint a briteknél a Brexit. Egy lefutottnak tűnő meccs hirtelen a feje tetejére állt, mert egy addig arctalannak tűnő tömeget egy mederbe tereltek az előző politikai garnitúrák, és egy helyre húzták az X-et. Aki 2016-ban Hillary Clintont támogatta, illetve aki Trumpra voksolt, ők nem egy valóságban élnek. A véleménybuborékok olyan erővel mutatkoztak meg, hogy Amerika azóta is a polarizáltság országaként van jelen – nem egyedül a világban.

Ami a demokrata CNN-en lemegy, azt tagadja a republikánus FOX News, és fordítva. Nincsenek közös alapok vagy elvek, átjárásról pedig szó sincs. A politikai platformon a szigorúan szektás gondolkodás, a másik bekategorizálása, szavainak és álláspontjainak kiforgatása dívik, különösen a médiában, de az egyének szintjén is. Csak merészkedjen fel bárki a Twitterre, korunk legfontosabb szónokainak digitális agorájára, ahol a felhasználók szabadon tündökölhetnek a megmondóember szerepében, és még csak értelmeset se kell nyilatkozniuk. A leginkább elvadult hívek ezeken a frekventált közösségi oldalakon könnyedén kiélhetik magukat, parázs viták helyett azonban az ellentétes véleményen lévők inkább pökhendi személyeskedésbe kezdenek egymással.

Még szerencse, hogy ott az a digitális távolság. De mi van, ha nem lenne, és kimennének a hóra verbális keménylegényeink? A Vadászat ezt az alapszituációt állítja fel.

Ismeretlen helyen, szájpecekkel az arcukon térnek magukhoz idegenek. Arra nem emlékeznek, hogy kerültek oda, de nincs sok idejük gondolkodni, mert máris lőni kezdenek rájuk. Az első percektől érezhető, hogy a Vadászat nem szarozik, csak úgy hullanak az emberek a legkülönbözőbb morbid halálesetekben. Az pedig az elejétől világossá válhat a néző számára, milyen törésvonal mentén dolgozik a sztori: itt bizony a liberálisabb érzelmű demokraták gyilkolják a konzervatív amerikaiakat.

Egy ilyen felütés alapján már sokkal érthetőbb, miért nem akarták, hogy mozikba kerüljön ez a film 2019 szeptemberében. Az Amerikában történt fegyveres terrorcselekmények után egy olyan mozi, melyben civileket lőnek le? Egy olyan produkció, melyben a republikánus gondolkodásúakat ölik tucatszámra, és aminek Trump is beszólt? A Vadászatnak már a megjelenése előtt sikerült mindkét oldalt magára haragítania, de végül több hónappal később a filmet látva, azt mondhatom, majdnem ez is volt a célja.

A szkriptért az a Damon Lindelof és Nick Cuse a felelős, akik már a Watchmen sorozaton is közösen dolgoztak. Ott egy erősen demokrata szemszöget mutattak be a rasszizmus tematikájában: a déli fehéreket többnyire Ku-Klux-Klan tag rasszistaként ábrázolták, míg a feketék jóságos és kitartó hősök voltak. Ez a Vadászat esetében a feje tetejére állt: most a másik oldal felé billen a mérleg.

Eleve szokatlan, hogy a fegyverviselést támogató republikánusokra az erőszakellenes baloldaliak lövöldöznek, de a film vígjáték vonulatának szerves részét képzik az ilyen szintű túlzások.

A liberálisok még négyszemközt is megszólják a másikat, ha az nem afroamerikaiként hivatkozik a feketékre, csak vegakaját esznek és végtelenül toleránsak mindenkivel, aki nem fehér férfi. A konzervatívoknál pedig egy menekült csecsemő sem képes együttérzést kiváltani, a fegyver az alfája az omegája a szabadságnak, a gyíkember szintű összeesküvés-elméleteket pedig teli pofával hangoztatják. Az ilyen típusú, szofisztikálttól távol álló élcelődés néhol fárasztó lehet, de funkciója van: egymásnak ereszti az aktuális amerikai kultúrharc legrosszabbjait.

A Vadászat fájóan aktuális, korunkba ágyazott történet, melyet politikai hovatartozástól függetlenül lehet élvezni.

Igaz, a republikánus szereplőket ábrázolja többnyire szimpatikusabbnak, hiszen ők vannak veszélyhelyzetben – a film végére ez mégiscsak árnyaltabb lesz, és befeketíti a szereplőket, akiknek addig szurkolhattunk.

Ahelyett, hogy oldalt választana a film, helyesen egy harmadik, pragmatikusabb szereplő szemszögét mutatja be. Főhősünk, Crystal (Betty Gilpin) ugyanis van olyan talpraesett és kattant, hogy felvegye a harcot, és kirugdossa a kaviárzabáló vattacukor-Predatorokat a safe space-ükből. És mivel neutrális karakter, neki teljesen mindegy, ki nyer, ki veszít, baromira elege van az egész helyzetből, csupán igyekszik túlélni. Hiába könyörtelen és kegyetlen gyilkos, Crystal könnyedén szimpátiát kelthet önteltségtől mentes szarkazmusával, és ez az őt játszó, tökéletes sztármatériának tűnő színésznő érdeme.

A Szolgálatkészséget és a Z, mint Zakariást rendező Craig Zobel flörtöl a mondanivalóval, de valójában csak szórakoztatni akar.

Így ami a leginkább működik a Vadászatban, az a B-filmes vonulat, a trancsír, az egysorosok és az akciójelenetek – ami Az éhezők viadala, A megtisztulás éjszakája és hasonló embervadászós sztorikhoz képest sokkal keményebb és szaftosabb. A politikai tematika megközelítése ugyanis hiába rendhagyó és vakmerő, ha a film közben harsány és elnagyolt a szélsőségesen parodisztikus karaktereivel. De a pikírt és humoros stílus így is különleges élménnyé teszi a Vadászatot. A film puszta léte pedig egy újabb bizonyítéka annak, hogy napjaink slágertémáját, a polarizáltságot a műfaji alkotások (Aki bújt, Mi) is szívesen feldolgozzák. Ráadásul az Aki bújt című horrort és a Vadászatot az is összeköti, hogy mindkettőben egy magabiztos női karakter próbál túlélni a konfliktus kellős közepén.

A filmet – az interjúk alapján – balosabb irányban gondolkodó emberek készítették, állításuk szerint azzal a céllal, hogy az amerikai nézők magukra ismerjenek ezekben a karikatúrákban, így talán közelebb kerülhetnek az árkok betemetéséhez. A szándék értékelendő, ám ez aligha sikerült az alkotóknak. A Rotten Tomatoes kritikusi százaléka pont olyan megosztott, mint az Egyesült Államok lakossága. Csupán egy szempontból alakult ki a közös nevező: legyen republikánus vagy demokrata az illető, a másik oldalon képes nevetni, önmagán viszont képtelen.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..