Kritika

Nem vagy egyedül – Valami madarak

valami-madarak-szacsvay-lászló-kizlinger-lilla

Decemberben érkezett a mozikba ha nem is a legjobb, de az év legkedvesebb magyar filmje. A Valami madarak két remek karakter kapcsolatán keresztül beszél egy megkerülhetetlen társadalmi problémáról – szórakoztatóan.

Hevér Dániel filmje ismét igazolja, hogy ma a magyar film legfigyelemreméltóbb eseményei az elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programban (és a [fél]független finanszírozásban) történnek. A Valami madarak is elsőfilm, amely a magyar palettán szokatlan minőséget képvisel: a súlyos drámák és a kommersz vígjátékok között a kedvességet. Története egyszerű, viszonylag kiszámítható, a komoly vonulata is némileg egyhangú, viszont csípős humora és eredeti karakterei elviszik a hátán – így végül az üzenet is csorbítatlanul célba ér.

A Valami madarak az időskor szomorúságáról szól: az eljelentéktelenedés, kiszolgáltatottá válás tragédiájáról. Amikor az idős ember már a szerettei és környezete terhére van, ám ezt nem ismeri be, hiszen köti a büszkeség. Az elöregedő társadalom tehetetlenségéről, hogy mit csináljunk az idősekkel, hová dugjuk el őket, ahol nincsenek útban, nincsenek szem előtt, mégis biztonságban tudhatjuk őket. Hevér és forgatókönyvírója, Kertész Zsanett a dicstelen helyzetet belülről, egy nyugdíjas férfi, Béla (Szacsvay László) szemszögéből mutatja meg, ugyanakkor nem kárhoztatja Béla családját sem: fia Németországban él és

az őszinte jóakarat vezérli, amikor a háztartási balesetei után idősek otthonába viszi az apját.

Béla azonban a megszokottnál sokkal nehezebben látja be, hogy neki erre szüksége van: úgy érzi, hogy képes az önálló életre, az intézményt börtönnek látja, passzív ellenállással és csínytevésekkel lázad a szabályok, szokások, szórakozási lehetőségek ellen. Ebben váratlan szövetségesre talál a 17 éves Zoéban (Kizlinger Lilla), aki büntetését tölti az otthonban – közmunkára ítélték verekedésért, bár a lakók egy része szerint valójában gyilkos. Béla és Zoé első ránézésre egy sokszor látott „furcsa pár”, de a kettejük közti jó kémia, hiteles dinamika élővé teszi a karaktereiket. A lázadó természetük mellett mélyebb párhuzamok is vannak közöttük: a szókimondásuk, igazságérzetük és jó szívük is közös, miközben mindketten élvezik az egyszerű örömöket, mint az éjszakai hamburgerezést vagy a kocsmázást.

Pont az ilyen részletekben ismerhetünk magunkra, az életünkre és a valóságunkra a Valami madarakat nézve (az életkorunktól függetlenül): a nyúlós menzás főzelékben, a csíkos bevásárlószatyorban. Más megközelítések viszont meglehetősen idealizáltak, elsősorban az idősotthon ábrázolása: az itt lakó nénik és bácsik egyértelműen nem szorulnak rá arra, hogy beköltözzenek, hiszen reklámfilmesen fittek és vidámak, tökéletes a fogsoruk és a frizurájuk. A valódi idősotthonok rozoga, demens, rosszul öltözött lakói jóval lehangolóbb kompániát alkottak volna. A Valami madarak idősotthona inkább egy időseknek szánt napközis táborra hasonlít, ahol minden nap pazar szórakozás (aminek az is lehet az oka, hogy a filmet egy ifjúsági szállóban forgatták).

Persze a Valami madarak nem szociofilm, hanem elsősorban dramedy,

a „másik oldal”, azaz Zoé környezete és háttere mégis valószerűbbnek érződik. Leányanya anyja, akinél ő a felnőttebb és akihez hiába próbál kapcsolódni a Hat hét édesanyját idézi. A zsúfolt, lepukkadt lakásuk és az anya udvarlója is ismerős. S míg Béla menekülési vágya, dacossága kissé repetitív, egyhangú, addig Zoé karaktere és élete cseppet sem unalmas, sőt, olyan titkokat és távlatokat sejtet, amik akár egy saját filmet is megérdemeltek volna.

Míg tehát a film gerincét adó időskori dráma meglepetésektől mentes és kissé vázlatos, a helyzet- és jellemkomikum, illetve a szabadszájú humor üdítően kitölti a hézagokat és amikor ez a vonal dominál, a Valami madarak szárnyal. Figyelemre méltó még az operatőri munka is (a szintén elsőfilmes Nagy Marcell, a Sorstalanság színésze jóvoltából), amely gyakran többletjelentéssel ruházza fel a képeket vagy fokozza a humort – erőlködésmentesen. A Valami madarak a két megjelenített generáció közül egyértelműen az idősebbek számára lehet vonzóbb, ami talán szűkíti a mozgásterét, ugyanakkor a film tartalmával összhangban szép példa arra is, hogy vannak, akik még nem feledkeztek meg a nyugdíjasok igényeiről.

A Valami madarak december 14-től látható a mozikban.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com