Kritika

Az Atya, a Fiú és a Lélekgyógyász – Van pápánk!

Itália földjén két nagy szentséget tisztelnek: a másodikról, a fociról ezúttal nem lesz szó, az első, a katolikus egyház viszont bőven terítékre kerül a nyugati kritikusok által leginkább „olasz Woody Allenként” emlegetett Nanni Moretti új filmjében. A Van pápánk! ígéretes felütéssel indul, de később sajnos igen sokat veszít a tempóból.

Történik, hogy a katolikus egyház feje megtér teremtőjéhez, ezért Rómában összehívják a konklávét az utódválasztás ceremóniájához. A világ különböző pontjairól érkezett egyházatyák azonban igencsak ódzkodnak a szentatyává válás lehetőségétől, így végül a nem túl sok eséllyel induló francia jelöltet, Melville-t (Michel Piccoli) emelik a pápai trónra.

Melville azonban korántsem a megfelelő jelölt a feladatra: erős pánikbetegséggel küzd, és nem képes kiállni az őt ünneplő többszázezres tömeg elé. A szentszéknek nincs más választása, mint egy (ateista) pszichoanalitikust (Moretti) megbízni kikúrálásának feladatával.

Ha a kedves olvasónak most egy másik, nemrégiben nagy sikereket elért film jut eszébe (segítek: egy brit uralkodó logopédiai kalandozásai), nem jár messze az igazságtól. Az alapszituáció tényleg nagyjából azonos Moretti és Tom Hooper alkotásában, de itt véget is érnek a hasonlóságok – sajnos jelen film rovására.

A probléma, hogy Moretti filmje rendkívül erősen indul, az ember pedig végig egy hasonlóan színvonalas és erős „dramedy-t” vár, a film felénél azonban a cselekmény elkezd leülni, majd szépen lassan érdektelenségbe és egy helyben toporgásba fullad.

Az eredeti sztori voltaképp elfelejtődik, a pápa elindul céltalanul bóklászni a nagyvilágba, a rendező által alakított pszichiáter pedig ahelyett, hogy bármi haszna is lenne a cselekmény szempontjából, idétlen és felesleges egyszemélyes műsorba” kezd a konklávé erősen infantilizált tagjaival karöltve (mely a teljesen felesleges, erőltetett kontinensek röplabda-csatájába” torkollik).

A film zárójelenete sikeresen visszahozza a kezdeti drámai hangsúlyokat, azonban ez már összességében kevés, hiszen az előtte végigunt egy óra végleg elaltatta minden reményünket a folytatást illetően, ami már csak azért is kár, mert a remek alapszituációból ennél sokkal jobban megírt és kibontott művet is ki lehetett volna hozni (az olyan teljesen kihasználatlan mellékjelentésekről nem is beszélve, mint a vallás és a pszichiátria ellentéte).

Ami pozitívum, természetesen Michel Piccoli játéka, aki még túl a nyolcvanon is zseniális (mi több, egyszerűen bravúros). A másik, ami megmenti a filmet, Moretti tehetsége a dráma és a komédia elegyítéséhez (melyet már sokszor bizonyított), ami az olyan remek kis betétekben” érződik, mint a pápa szoba-dublőrének” felbérelt svájci-gárdista jelenetei. Összességében, vállalható alkotás a Van pápánk!, mely azonban korántsem váltja be az expozícióban még hozzá fűzött reményeket.

Van pápánk! (Habemus Papam/We Have a Pope)
színes, feliratos, olasz-francia dráma-vígjáték, 102 perc, 2011 (BA)

rendező: Nanni Moretti
forgatókönyvíró: Nanni Moretti, Francesco Piccolo, Federica Pontremoli
zeneszerző: Franco Piersanti
operatőr: Alessandro Pesci
producer: Jean Labadie, Nanni Moretti, Domenico Procacci
vágó: Esmeralda Calabria

szereplők:
Michel Piccoli (a pápa)
Nanni Moretti (a pszichiáter)
Jerzy Stuhr (szóvivő)
Renato Scarpa (Gregori bíboros)
Franco Graziosi (Bollati bíboros)
Leonardo Della Bianca (kisfiú)
Camilla Ridolfi (kisleány)

IMDb

Avatar

Rudolf Dániel

Nem is tudom mikorra vezethető vissza a film iránti érdeklődésem (értsd szenvedélyes rajongásom), talán valamikor ovis koromban történt először, hogy éles kritikusi szemmel elemeztem a Gumimacik aktuális epizódjait. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Jelenleg az ELTE bölcsészkarán tanulok filmtudomány mesterképzésen, korábban kommunikáció szakon végeztem a Kodolányi főiskolán, és időközben diákzsűriztem is pár filmfesztiválon.

Filmek: Elsősorban a filmtörténet és a klasszikusok érdekelnek, ezen belül bármi, Bergmantól a B-noirokig. „Emberi gyengeségemnek” a klasszikus Star Trek sorozat iránti rajongásomat tartom.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Filmtekercs Filmklub s03

Filmtekercs Filmklub

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya