Hajókázás a Szajnán, kóborlás a Montmartre-on, városnézés az Eiffel-torony tetejéről, és úgy általában az a mindent elnyomó, fullasztó párizsi romantika. Ismerős, ugye? De nem ebből a filmből! Habár mindezt megmutatja, hozzátesz egy nagy adag olaszos hangoskodást, ötletes humort és egy végtelenül bájos női főszereplőt. Koránt sem hibátlan, de legalább bátor alkotás!
A film
A Válás francia módra bátor és szimpatikus romantikus komédia, nem bújik a világ egyik leghíresebb, és valljuk be, legklisésebb fővárosa mögé, hogy elrejtse hibáit vagy hiányosságait. Üdítő végre a szereplőkre, és valóban a cselekményre koncentrálni úgy, hogy nem annyi a néző dolga, hogy tátott szájjal, meghatódva a látványtól bámulja az előtte pergő két órás rögtönzött városnézést. Ez a film Párizsban játszódik, nem pedig róla szól.
A középpontban egy meglehetősen különc és olykor-olykor túlságosan is harsány házaspár áll, akik sok évnyi különélést követően a lány, Ariane (Géraldine Nakache) kezdeményezésére elválnak, hogy ő hozzámehessen újdonsült karmester párjához. A helyzet azonban koránt sem ennyire egyszerű, mert a hölgy francia, a férfi, Nino (Kim Rossi Stuart) viszont olasz. És mivel az esküvő is a férj hazájában történt, ennek kellemetlen következménye egy minimum 3 évig elhúzódó válási procedúra. Legalább is Olaszországban. De nem Franciaországban, ahol egy hét alatt le lehet tudni mindent. Nino azonban csak egy feltétellel egyezik bele a válásba: végig kell járniuk az egykor eltervezett, de soha meg nem valósított párizsi nászútjuk minden állomását.
Elsőre, sőt másodikra is igen furcsának tűnik ez a történet, a jól felépített dramaturgia és a karakterek tökéletesen eltalált bemutatása azonban eléri hatását. Az expozíciót követően hitetlenkedést és felháborodottságot mellőzve lehet fogadni, hogy mind a lány, mind a fiú különösebb fenntartás nélkül veti bele magát a remélhetőleg válással végződő ál utó-nászútba.
Egészen hamar tisztességes és jól felépített karaktereket kapunk, de nem feltétlenül szimpatikusakat. Igaz, a kritika valójában csak Stuartra vonatkozik, de rá nagyon is. Az örökösen kockázatokat számolgató, túlságosan biztonságmániás és kissé tunya hősszerelmes, aki mindent megtesz, hogy a lány szóban forgó hetét pokollá változtassa, egyszerűen idegesítő. Bár különleges poénforrásként használja a film, hogy olasz létére bizonyos helyzetekben csöppet sem képes olaszosan viselkedni, ez levesz a férfiasságából, és amolyan édes kutyaszemmel, szomorkásan a nő után vágyódó szereplővé teszi. Kivéve, amikor néhány meglepő jelenet során valóban képes megnevettetni a nézőt.
Nakache ellenben tagadhatatlanul a film ékköve. Bájos és gyönyörű, érzékien hegedül és kellően bohókás ahhoz, hogy egy vagyonokat érő esküvői ruhában kirohanjon a próbáról és mezítláb eredjen Nino után. Kissé eltúlzott ugyan az új szerelméért való rajongása, az állandó telefonálás és üzenetküldés, de ha egy kicsit még több lenne ebből, máris tökéletesen átbillenne nevetségesből viccesbe. Ennek ellenére minden képkockát ural, szarkasztikus humora és talpraesettsége szép kontrasztban áll Nino esetlenségével és visszafogottságával. Jó párost alkotnak, még akkor is, ha a film szövegének jó 20 %-át esélytelen megérteni vagy kihallani az egymás szavába vágó vitatkozások és megjegyzés-áradatok közepette.
Az alapvetően is szép fényképezés – a már említett giccsmentességtől végképp felértékelődve – úgy mutatja be Párizst, ahogy egy helybéli látja. Titokzatos, kellemes, érdekes és eszméletlenül hangulatos – meglepően erőteljesebben hathat ez, mint egy kizárólag a nevezetességekre koncentráló változat. Ezt pedig gyönyörű önreflexív mivoltában a mű is kihangsúlyozza. A főszereplők ugyanis lépten-nyomon belefutnak egy kifejezetten friss házasoknak szervezett városnéző csoportba, akik a film lényegi történetéből szándékosan száműzött romantikus, csöpögős párizsi útjukat töltik. Ez pedig üdítően pimasz és emeli a Válás francia módra értékét.
Igaz, a romantikus vígjátékokhoz hűen a végjáték kiszámítható, kissé talán lapos is, ráadásul a film során felvázolt eléggé komoly párkapcsolati problémák Ariane és Nino között nem nyújtanak biztos garanciát egy boldog második esélyhez. A Válás francia módra mindenesetre könnyed, friss, helyenként üdítően ötletes és jól áll neki ez a francia-olasz keveredés. Azt pedig mindenképpen hasznos tudni, ha az ember válni akar: irány Párizs!
A lemez
A kiadványra csupán előzetesek kerültek fel extraként.
