A Vörös Szonja című filmben a legfőbb pláne, hogy elemeiben rendkívül emlékeztet az exploitation-filmekre – legalábbis plakátját, a jelmezeket és az elképesztő színészi alakítást tekintve. Ezzel szemben olyan nagy költségvetésű hatalmasságok egyesülnek benne, mint a Conan-filmek és a Szonját megelőző évben bemutatott Terminátor Schwarzeneggere, mint Brigitte Nielsen, aki már ekkor inkább emlékeztetett egy nőimitátorra, és a csodálatos Ennio Morricone, aki a film főcímdalával túlszárnyalja a Conan, a barbár filmzenéjéért felelős Basil Poleodurist.
A film
„I don’t need any mans help!” – hagyja el az ige Szonja száját, aki a férfi szemnek maga a megtestesült eye candy, egyben a független nő szimbóluma. A korai feminista elméleteket a hetvenes évektől foglalkoztatta a nők filmvásznon való reprezentációja, köztük a leegyszerűsítő sztereotípiák leleplezése, melyek a mai napig elengedhetetlen kellékei a tömegszórakoztatásnak. Szonja feltűnésekor a filmvásznon kapásból egy mellbimbó ficcen az arcunkba, amely egyrészt reprezentálja Szonja bárdolatlanságát (Szonja, a barbár, az ideális nő az ideális barbár számára), másrészt vágyat ébreszt az érintettekben, nem utolsósorban a filmet a Nude on the Moon című sexploitation-remekekkel rokonítja, azaz komolyanvehetetlen. Amikor az a vicc, hogy a film elején nagy kövekkel összepréselnek egy tucat szexi papnőt, akik a préseléstől nagyban haldokolva kéjesen sikongatnak, az a paródia-kategóriát képviseli.
Köztudott, hogy a filmtörténeti közelmúltban Tarantino, illetve Robert Rodriguez az exploitation-filmek műfaji sajátságainak felelevenítésén fáradoztak – némi ellentmondásba ütközve, hiszen a szó eredetileg kizsákmányolást jelent, a Grindhouse-filmek pedig csupán formai szinten felelnek meg a műfaji előzményeknek, közönségük elvileg kifinomultabb. Tarantino ismerete és kapcsolata ezekkel a kis költségvetésű, nagy haszonra törekvő, alantas nézői igényeit kielégítő filmekkel (végül ki a barbár?), ha csupán a Vörös Szonját nézzük, már akkor könnyen tetten érhető.
Shoshanna menekülése a Becstelen Brigantyk elején egy az egyben olyan, mint Varna menekülése a gonosz királynő katonái elől. Érdekesség, hogy nem a Tarantino-filmekről jut eszünkbe a Vörös Szonja vagy a Faster, Pussycat! Kill! Kill!, hanem épp fordítva. Ilyen a filmtörténetben mikor a tanítvány túlnő a mesteren, pontosabban mikor mester válik a tolvajból. Szonja karaktere emlékeztet Beatrix Kiddora, amint kiválasztja kardját, pont mikor Uma választ magának Hanzo-kardot, mestere a nevetségességig hasonlít Pai Mei karakterére. Mindkét nő bosszúja önmagában való, a bosszú a bosszúért univerzális életszerűtlensége hajtja, klasszikus exploitation-alapanyag.
Maga a történet vulgarizált egyvelege különböző korok és népek mitológiájának – mint a gyűrű Középfölde történetében, a kard a tó tündérénél, a gyűrű a germán mitológiában a Rajna sellőinél, a Vörös Szonjában a talizmán is veszélyt jelenthet az emberi kapzsiság okán, így el kell pusztítani. Szonja és a Conan-filmek arcait (arcát) hozó Schwarzenegger összjátéka ma is szórakoztató, különösen az említett részletek megfigyelésével. Remek otthoni időtöltés, nem véletlenül szeretik annyian ezt a filmet, többek közt Quentin Tarantino.
A lemez
A 85 perces filmet magyarul, illetve angol nyelven magyar felirattal tekinthetjük meg, a lemez sajnos nem tartalmaz extrákat.
