Kritika

Vér és virág – Frida

Frida Végletes érzelmek, szörnyű baleset, Trockij, elhalt álmok és váratlan lehetőségek, biszexuális kalandozások, egy galamb és egy elefánt. Frida Kahlo mozgalmas, szenvedéllyel és szenvedéssel teli élete kétségkívül filmvászonra kívánkozott.

A film

Ha életrajzi filmről van szó, – és kiváltképp, ha a főhős festő – általában két út közül választanak a forgatókönyvírók és rendezők. Az egyik lehetséges irány, ha a hangsúlyt az életrajzra, a magánéleti konfliktusokra és a társadalmi közegre helyezik (mint a Lautrec vagy a Pollock), hiszen szükségszerűen köze lesz mindezeknek a művészethez. A másik elképzelés sokkal több teret enged maguknak a képeknek (mint a Picasso kalandjai vagy Derek Jarman Caravaggio-ja), és mintegy megfordítva a dolgot, ezek világán keresztül láttatják a valós történetet. A Frida alkotói viszont olyan életrajzi filmet készítettek, amelyben legalább akkora szerepet kap a magánélet, mint a művészet, a kettő ugyanis elválaszthatatlanul egybeolvad. Frida Kahlo fiatalon súlyos balesetet szenvedett, amely után egymást követték a rettenetesen fájdalmas beavatkozások. A testi sérülések és a kínzó fájdalom végigkísérik képeit, amelyek középpontjában legtöbbször önmaga áll. Az eleinte unaloműzésként kezdett festés egy idő után – és nem mellesleg későbbi férje, Diego Rivera bátorítására – hivatássá vált. A Frida ezt a folyamatot kíséri végig, bepillantást engedve a képeket inspiráló magánéleti konfliktusokba.

A főszerepet játszó Salma Hayek valószínűleg élete legjobb alakítását nyújtja a filmben. Olyan természetességgel olvad egybe a karakterrel, hogy ezáltal átélhetővé válik maga a történet. Mindezzel együtt a pozitív hőst középpontba helyező hollywoodi alkotások kedvelőinek csalódást okozhat a film, hiszen főszereplőnk meglehetősen disszonáns személyiség. Egyszer odaadó feleség, másszor bosszúálló némber, alkoholista művész és életteli asszony. Hayektől persze nem állnak messze az öntörvényű, független női karakterek, ám ebben az esetben – ki tudja, talán a fizikai változásnak köszönhetően – valóban brillíroz. De a többi szereplő sem marad el tőle, a Riverát megformáló Alfred Molina, vagy az apa szerepében feltűnő Roger Rees is kitűnő. S bár a mozit többek között Antonio Banderas nevével reklámozták, ne legyenek illúzióink, egy röpke pillanatra tűnik csak föl, csakúgy, mint a Nelson Rockefellert játszó Edward Norton. A film viszont nélkülük is hat, úgyhogy sokat ne bánkódjunk emiatt.

Frida

Egy festői életmű bemutatásánál magától értetődően a vizualitás áll a középpontban. Ki is használja ezt a film, a filmvilágon belüli valós jelenetek közé időnként elképzelt jelenetek (csontvázak megjelenése Frida műtéte közben, Rivera mint King Kong) és a festmény és realitás határán mozgó képsorok vegyülnek. Ezek jókor és jó helyen törik meg a cselekményt, kár, hogy nincs belőlük több, hiszen egy-egy ilyen apró epizód ezerszer többet elmond a festőnő külvilághoz való viszonyáról, mint a klasszikus, szöveges jelenetek. De érdemes megemlékezni a film zenéjéről is, hiszen Elliot Goldenthal nem véletlenül kapott érte Oscart. Bár néhol enyhén hatásvadásznak tűnik a zene, összességében mégis nagyon rendben van. A Frida nem kimondottan könnyű, nyári mozi, de mindenképpen érdemes rá időt és figyelmet áldozni.

A lemez

A lemez nem tartalmaz extrákat.

Avatar

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya