Kritika

Verbinski TÚL-TOL-TA – Az egészség ellenszere

Címéhez méltóan pont egy órával hosszabb Az egészség ellenszere, mint amennyi egészséges lenne – Gore Verbinski terjengős, de nagyon látványos misztikus thrillerje az öncélúság áldozata lett.

A brókercég levelet kap Mr. Pembroke-tól (Harry Groener), aki ahelyett, hogy szabadságáról visszatérne New Yorkba, inkább a svájci szanatóriumban marad. A kétségbeesett vezetőség az ifjú titánt (Dane DeHaan) küldi érte. Úgy tűnik azonban, innen nem szokás hazatérni – a karambolozó Lockheart is hamarosan a páciensek között találja magát Dr. Volmer (Jason Isaac) óvó kezei között. A férfi megismerkedik az orvos nevelt lányával, Hannával (Mia Goth), és egyre furcsább információkat szerez a hely múltjáról is…

Egy unásig ismert történet akkor működhet jól újra és újra a vásznon, ha legalább formailag képes megújulni. Gore Verbinski pont ezt ígérte nekünk Az egészség ellenszerében. Nagyon jól is indult a mese, a direktorral korábban A magányos lovasban és A körben már kooperáló operatőr, Bojan Bazelli nyálcsorgatós képekkel keltette fel figyelmünket. A látvány annyira igéző, hogy az első másfél órában szinte fel sem tűnik, hogy közben a történet mennyire nem hordoz tartalmat.

Bazelli a geometriát költészetté magasztosítja,

és szinte képkockáról képkockára mond fel mindent, amit valaha a szimmetriáról tanult – egyszerűen lenyűgöző.

Eltelik azonban az a bizonyos első kilencven perc, és innen kezdve az ember minden jelenttől azt várja, most fog véget érni a történet. A szabadság útjaival már bizonyított Justin Haythe azonban beleszeret a saját hangjába, és ahelyett, hogy filmjének drámai véget adna – nem egyszer nyílt volna rá lehetősége, hogy feláldozva a kötelező hollywoodi happy endet kicsit felkavarja az állóvizet –, addig húzza a történetet, míg végképp elvesztjük iránta az érdeklődésünket.

A legkomolyabb gond a ritmussal van. Gyakorlatilag már az első félórában kiderül, mire is megy ki a játék – a kérdés csak az, realisztikus vagy mágikus befejezést választanak az alkotók –, ilyen lassú és szájbarágós információadagolásra azonban nem voltunk felkészülve. A nézőt totál gyengeelméjűnek tartva Hayte és Verbinski minden egyes bűnjelet, minden apró mozaikdarabkát vagy háromszor megmutat, hogy kellően a fejünkbe vésse, igen, igen, ez lesz, ami majd a fordulatot szolgáltatja. 146 percben azonban nincs a világon annyi puzzledarabka – legalábbis Verbinski szintjén –, amiből ne lehetne háromszor összerakni a megoldást.

Gore Verbinski kikerülve Johnny Depp bűvköréből – öt filmet csináltak együtt majdnem zsinórban –, új sztár után nézett – és meg is találta Dane DeHaan személyében. DeHaan nemcsak arcélében emlékeztet Leonardo DiCaprióra, úgy tűnik, filmválasztásaiban is követi elődjét. De ahogy a színész sem tudott felnőni a ma már Oscar-díjas sztárhoz, úgy Verbinski filmje sem vetekedhet Scorsese klasszikusával. Ha őszinték akarunk lenni,

olyan, mintha Az egészség ellenszere a Viharsziget és a Promenád a gyönyörbe találkozása lenne.

Alan Parker vígjátékában szintén egy önjelölt, nem minden hátsó szándéktól mentes gyógyító karmaiba ereszti mit sem sejtő szereplőit – s bár a rendező feltehetően közel sem szánta olyan fajsúlyosnak alkotását, mint Verbinski, a végeredmény mégis mélyebbre sikerült.

Az egészség ellenszere nem lennék meglepődve, ha az év legnagyobb kihagyott ziccere lenne. Ennyire csodálatosan komponált képeket ritkán látunk, és a lassú építkezés, a hátunkon módszeresen felkúszó rémület is jó taktika lehet egy valamire való thriller összerakására – 90 percben ez maga lehetett volna a csoda.

[author_bio author=”kataorsolya”]

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com