Kritika

Környezetbarát spionkodás – Verdák 2.

Van egy jó és egy rossz hírem! A Verdák második epizódja mellőzi azt a szépelgéssé fajuló nosztalgiát, ami az első részt fémjelezte, de terebélyesedő univerzumával együtt is csak egy termékorientált iparosmunka maradt.

Huszonötödik születésnapját ünnepli a Pixar, hirdetik is bőszen a film előtt, s úgy látszik, a jubileum kapcsán globális megemlékezést óhajtottak az alkotók. A Verdák 2. cselekménye elhagyja az út porával lepett Kipufogófürdőt, s a Földgolyó Futam keretében Japán, Itália és Nagy-Britannia utcáit teszi versenypályává. A tér grandiózus kitágítása nem éppen meglepő egy blockbuster esetében, viszont nagyon is váratlan, hogy az új környezet hordozza magán a legtöbb pozitívumot. Megelevenednek az említett országok, reklámfények árnyékában tündököl a japán kultúra, sikerül megragadni az olasz kisvárosok középkori hangulatát, s szerencsére a Big Ben órájának sincsen szeme. Az egyes nemzetek lakóit a helyi autóipar négykerekűivel helyettesítik, ami talán az animációs film egyetlen ütőképes poénforrása, elvégre a gésákat, a maffiát, a pápát vagy éppen a bobbykat nem mindennap láthatjuk automobilként.

A globális térnövelésnek azonban nemcsak a többfordulós erőpróba, hanem egy világméretű összeesküvés megdöntése is az apropója, a második epizód műfaja ugyanis az évek során valahogy kémfilmmé változott. S kár tagadni, nagyrészt eme váltásnak köszönhető, hogy a moziból kijövet egy olyan csöppséggel találkoztam, aki a nagymamájának sírdogálta el, hogy nem tetszett neki a film. Nem elég, hogy az alternatív üzemanyagokról szóló informatív tanulságok elsajátításához kellő érettség is kell, de a zsánerváltás révén a tét is keményedik, s akaratlanul is sokkolhat minket egy-egy autócsoda erőszakos halála. Az összeesküvés eredetinek tetsző fordulatai már nem azoknak a kissrácoknak szólnak, akik pár éve még Villám McQueen-es hátizsákban kullogtak az alsós környezetismeret órákra, hanem azoknak az idősebbeknek, akik viszont nehezen tudják majd komolyan venni, hogy szemekkel teleaggatott „haverdák” mentik meg a világot. Ráadásul nem is a versenyautó, hanem annak ügyefogyott legjobb barátja, Matuka, a rozsdás vontató hajtja végre a lehetetlen küldetést. Ezek után nem véletlen, hogy a Verdák 2. nyöszörög a pénztáraknál, hiszen a változtatások halmozásával egyszerűen nem találhatja meg közönségét.

A komplikált sztori hatására a régi ismerősöknek alig marad idejük komédiázni, az új karakterek pedig egyszerűen nem tudják kiforrni magukat. A titkosügynökök esetében pl. James Bond-hasonlatokkal kell megelégednünk. Jellemek és kidolgozott karakterpárok híján pedig az érzelmek is eltűnnek a vászonról. Még a családi közösség himnuszával sem szembesülünk, pedig ez lenne a hagyományos Pixar-életérzés. A menő Villám McQueen és a pipogya Matuka baráti konfliktusaiból ugyan kapunk egy kis ízelítőt, de a fordulatok közepette el is bagatellizálódik a hirtelenharag. Így el kell fogadnunk, hogy a film egyetlen érzelmes pillanatát a Hudson dokira való megemlékezés szolgáltatja. S valóban, Paul Newman megérdemli azt a tiszteletet, hogy három évvel halála után is megsirassuk! Kár, hogy ezt John Lasseter (Toy Story) összetettsége ellenére is leggyengébb filmjével kell megtennünk!

 

Kiss Tamás

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..