A Pofázunk és végünk 2. egy férfirandifilm – azért találták ki, hogy a férfiak kanosak legyenek (mármint azoknak, akik pörögnek az autókra, a nőkre és a standup-humorra). De még ezt a célt is csak közepes eredményekkel tudja hozni az Ice Cube és Kevin Hart nevével fémjelzett zsaruvígjáték.
Nagyjából ott folytatjuk, ahol az előző véget ért: Ben Barber (Kevin Hart) első hónapját tölti járőrként a rendőrségnél, sógora pedig Atlantában továbbra is a legmenőbb nyomozó. A folyamatosan pofázó kezdő persze mindenben követni akarja példaképét, amit James Payton (Ice Cube) először csípőből elutasít, de aztán ördögi tervet eszel ki: elviszi magával a rendőrtanoncot egy életveszélyes küldetésre Miamiba, hogy majd ott jól leégeti, és ezzel pontot tesz a rokon karreirjére.
Talán minden évtizednek megvan a maga folytatásos zsaru-haver mozija: 48 óra, Halálos fegyver, Bad Boys – mire jók a rosszfiúk? Nekünk sajnos a Pofázunk és végünk jutott, de járhattunk volna rosszabbul is, gondoljunk csak bele, képregényfilmekből a kilencvenes években a Mindörökké Batmant vagy a még rosszabb Batman és Robint kellett nézni…
A Pofázunk és végünk Miamiban kissé szokatlan analógiával olyan, mint a hamisgulyás: hús nem került bele, de mindenféle kamu helyettesítővel megpróbálták feljavítani. Ebben a hasonlatban a csavaros, izgalmas vagy hiteles történet a hús – nos az sajnos teljesen kimaradt. Helyette viszont van benne rengeteg jó nő: a film elején észrevettem, hogy az adott helyszíntől vagy körülményektől teljesen függetlenül, véletlenszerűen feltűnő háttérstatiszták is mind nagymellű, 20 és 25 közötti, fürdőruhás csajok – legyen szó nagykövetségi estélyről vagy csak simán utcai üldözésről.
A másik helyettesítő alapanyag az autó. Elképesztően jó verdákat sorakoztat fel a film: először egy matt Crysler 300-sal akcióznak, azt lecserélik egy ciánkék Jaguar X351-re, utána jön egy piros Hummer terepjáró, végül egy sárga Lamborghiniben teszik meg a hazautat Atlantáig. De van még benne csőrös, ezüst Volvó-kamion, 1964-es metálpiros Chevrolet Impala és fekete BMW M3-as is. Sajnos az autósüldözések egyáltalán nem méltók a felsorolt autókhoz, az egész film legalja (sőt kategóriájában az egész évtized legalja) az a jelenet, amikor Ben Barber úgy rázza le az üldözőit, hogy háromszor jobbra index-szel és kanyarodik, majd a negyediknél váratlanul balra fordul. Mindezt ráadásul végtelenül primitív operatőri munka kíséri.
Aki a legtöbbet javít a film élvezhetőségén, az Kevin Hart. Számomra is hihetetlen időnként, de ez a srác még mindig vicces tud lenni, pedig jóformán teljesen azonos figurákat játszik, legyen szó a Bérhaverokról vagy a Keményítőkúráról (ezáltal az ő életéről is szól Chris Rock önreflexív mozija, a Top Five). Ebben a tekintetben viszont az első rész sokkal jobb, itt érezhetően kevesebb a poén, a szinkron viszont ismét elrontja az egészet. „Ez az üzlet pöpec lesz, vagy kampec!” – könyörgöm! Hiába minden, a fordítóknak nemcsak az köti meg a kezét, hogy egyrészt még életükben nem jártak feketék lakta környéken, másrészt hogy nem használhatnak vulgáris kifejezéseket, márpedig ez a réteg elsősorban káromkodásokkal fejezi ki magát.
A korhatár okozta korlátok leginkább Ice Cube karakterét herélik ki. Akár az is lehet, hogy a rapperként ismertté vált színész tényleg kemény, mindenesetre a Pofázunk és végünk Miamiban nyomozójaként teljesen hiteltelenül próbálta ezt eladni nekem. Vagy rossz színész vagy rossz a szinkronja, bárhogy is, egyértelműen ő a leggyengébb láncszem a filmben. Őt viszont szuperül ellensúlyozza a Ken Jeong (Másnaposok, Balfékek) által alakított hacker, aki humorban méltó párja Kevin Hartnak.
