Kritika

Veszélyesen unalmas – Every Breath You Take

Casey Affleck, Michelle Monaghan és Sam Claflin új filmje lehetett volna egy izgalmas produkció, ami feldobja az otthonra kényszerült nézők estéjét. Ehelyett az Every Breath You Take olyan lett, mintha a Netflix legrosszabb, saját gyártású thrillereit gyúrták volna össze.

Megvan a Netflix Titkos megszállottság című filmje a balesetet szenvedő amnéziás lányról, aki a „férje” ápolására szorul, de hamarosan rájön: még sincs biztonságban? És a Veszélyes hazugságok, amiben az egyedüli veszély az volt, nehogy a néző halálra unja magát? Vagy az idegesítően klisés Halálos viszony? Éppen ennyire kiszámítható, vontatott és közhelyes Sam Claflin, Casey Affleck és Michelle Monaghan új filmje, az Every Breath You Take. Kár volt így eltékozolni három ilyen tehetséges színész energiáit. Meg a mi időnket.

Az Every Breath You Take egy pszichológust, Philipet (Affleck) és annak családját (Monaghan a felesége, India Eisley a lánya szerepében) mutatja be, akiknek az életébe beférkőzik a nemrégiben elhunyt páciensének bátyja, James (Claflin). Hamar kiderül, hogy a testvér Philipet vádolja húga öngyilkosságáért – ám a család békéjének felforgatásában realizálódó bosszú nem újdonság. Sőt, ezerszer láttuk már, valamilyen, ennél általában jobb formában, így tehát egyáltalán nem volt szükség egy ezeregyedik verzióra.

A film egyébként nem a színészi alakításokon vagy a látványon bukik el, éppen ellenkezőleg: azok emelik a produkciót a középszerbe.

Michael Merriman szürke képei a kezdetektől megalapozzák az Every Breath You Take borongós hangulatát.

Az elszigetelt ház, a rendelő, a medence vissza-visszatérő felvételei kifejezetten magával ragadóak.

Ahogy a főszereplők, különösen Claflin játéka is, aki karakterek teljes sorát vonultatja fel: a démonaival küzdő pszichiátriai beteget, a gyászoló testvért, a manipulátort, a szenvedélyes szeretőt.

Hozzá képest Monaghan és Affleck meglehetősen egysíkúak, de még így is kihozzák a legjobbat David Murray forgatókönyvéből.

Murray ugyanis nyilván úgy gondolta, bőven elég 1-1 tulajdonsággal felruházni a karaktereket – úgy, mint a lázadó tinilány, a depressziós feleség és a munkájának élő pszichológus –, ahhoz, hogy élvezhető pszichothriller születhessen. A család kapcsolatának dinamikáját – ami a színészeken túl is legalább egy kicsit érdekesebbé tehette volna az Every Breath You Take-et – egy jelentéktelen és következetlenül használt tragikus, múltbéli eseménnyel ábrázolja. Egészen konkrétan Philip és Grace közös kisfia haláláról van szó, ami a gyászfeldolgozás egy újabb rétegét emelhette volna be a történetbe, párhuzamba állítva James veszteségével.

Kezdetben ugyanis úgy tűnik, az Every Breath You Take markánsan fog támaszkodni a karakterek mentális állapotának bemutatására, elsősorban Philip munkáján keresztül, merthogy kiderül: a pszichológus unortodox módszereket alkalmazott James húgának kezelésekor és megosztotta vele a saját traumáit. Ez pedig elindíthatta volna a történetet a pszichológiai problémák – mint az öngyilkosság, skizofrénia, bántalmazó kapcsolatok – érzékeny elemzésének útján. Ehelyett menet közben ez a szál az érdektelen félmondatok szintjére halványul,

a mentális betegségek témája pedig kimerül a ’90-es évek B-filmjeinek ma már meglehetősen kártékony, megszállott őrült karaktereinek felélesztésében.

A pszichothrillerben tehát a fő fókusz a pszicho helyett egyértelműen a thrilleren szeretne lenni. A rendező, Vaughn Stein már gyakorlottnak nevezhető a műfajban – ő készítette három éve a Végállomás, tavaly pedig az Inheritance című filmeket –, ennek ellenére az Every Breath You Take a zsáner legalapvetőbb követelményét, a suspense-t sem tudja felmutatni. Elfelejt elégséges információt közölni a nézővel, arra aspirálva, hogy minél sokkolóbban hasson a fordulat – aminek valójában a cselekmény közepén volna a helye, nem a végén –, így végül a közönség feszültség helyett nem érez mást, csak frusztrációt és unalmat.

Unalmában pedig elkezd azon morfondírozni, vajon miért Every Breath You Take lett a film címe, ugyanis a történetben semmi nem támogatja meg a címadást, ettől pedig csak még frusztráltabbá válik. Ha pedig ránézünk a produkció IMDb oldalára, akkor kiderül, hogy Stein eredetileg a You Belong to Me címet szánta volna rendezésének, ami már kétségbevonhatatlanul párhuzamba állítja a filmet a Police slágerével. Csakhogy már a dalszöveg sem igazolja az alkotás címében tett retro utalást, aminek a történet ismeretében egyre kevesebb értelme lesz. Az Every Breath You Take elnevezés genealógiája pedig önmagában izgalmasabb, mint bármi, ami a filmben történik.

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés