Kritika

Mik a szabályok? – Vihar előtt

Greg Shapiro gondviselése alatt Steven Knight megírt és megrendezett egy nyugtalanító és csupa nagy nevekkel büszkélkedő neo-noir hangulatú thrillert. A kérdés persze nem csak az, hogy a hajóútról ki tér haza, a Vihar előtt (Serenity) ennél több meglepetést tartogat.

Még a magyarul elég hangsúlytalanra sikeredett cím ellenére sem megy el az ember egy olyan film mellett, amiben egymást érik az Oscar-nyertes nevek. 2010-ben a Bombák földjén című film Greg Shapiro producerkedése mellett Oscar-díjat kapott. A főszereplő páros Matthew McConaughey és Anne Hathaway, akik a Csillagok közöttben egyszer már összetalálkoztak, s szintén tekintélyes filmlistával a hátuk mögött szálltak be Steven Knigth zakkant történetébe. Bár Matthew McConaughey Wall Streetes mellkasdöngetésére és Anne Hathaway Egy napjára inkább fogunk emlékezni – a Serenityben ugyanis mindketten feltűnően egydimenziósak –, ez a film története szempontjából mégsem teljesen negatívum.

Ugyanis ebben a Steven Knigth teremtette világban igen sajátos szabályok uralkodnak. Ám mintha a rendező, akinek már Oscarra-jelölése is volt a Gyönyörű mocsokságok kapcsán, mintha elbízta volna magát. A filmeknek ugyanis vannak íratlan szabályai, vagyis

amikor pusztán a film történetében a csavar az érdekes,

elvárnánk, hogy az a csavar eszelősen okos legyen, és ne afféle átverés. Steven Knigth ehelyett a film elején A-t mond, a végén pedig B-t, és a kettő közötti nem tudni, mi van állapotot meg nagy élvezettel lebegteti.

Pedig ígéretes volt a nagy neveken túl a film előzeteséből áradó kérdőjelek sokasága is, ahogy szépen felvezeti a baljós, senki sem járhat jól típusú noiros reménytelenséget. Emellett a Vihar előtt a stílusjegyek váltogatásával sem fukarkodik: a világvégi szigetvilágról készült képek természetfilmeket idéző ragyogását kontrasztosítja a főszereplő bűnügyi filmhez illő lecsúszottságával és igen zavaros egzisztenciájával.

Az már csak hab a tortán, amikor feltűnik egy veszélyesen szőke femme fatale, aki a férje meggyilkolásáért egy zsák pénzt ígér. Ez bizony nem csupán egy vihar előtti szituáció.

Serenity a hajó neve, ahol ez a bizonyos Mr. Baker Bill (Matthew McConaughey) a kapitány, és ahol megjelenik a volt feleség (Anne Hathaway) azzal a bizonyos ajánlattal. Serenity, akárcsak a legendás űrhajó a Firefly-sorozatban, ahol a kapitány a maga szabadságát kereste. Itt is van egyfajta szabadságkeresés, de ezt sokkal később értjük meg. Ami egyből kiderül, hogy Baker Bill rögeszméket és szabályokat kerget. Szabályokat, amiket mindenki tud, mint ahogy minden mást is mindenki tud, vagyis leginkább senki semmit. Sőt, mindenki pársoros konyhafilozófiát és morális leckéket is szaval Billnek. És mindeközben minden egyre abszurdabb. A szabályok ugyanis a színfalak mögött íródnak.

A Vihar előtt nagy húzása nem a három ember egy hajón (abból egy esélyesen a vízben) kamaraszituáció. Ilyet ugyanis már láttunk 1962-ben Roman Polanskitól a Kés a vízben című korai filmjében. A Vihar előtt attól lesz érdekes, hogy egy külső, negyedik személy is bekerül a képbe, méghozzá az ártatlan gyermek. És hogy ehhez kapcsolódóan a film egészen hosszan fenntartja a kérdőjeleket.

Nehéz erről a filmről írni, mert bármilyen információ elrontja a film csavarosságát.

Az első fele, ami még thrillert kínál, ha csak ezt nézzük, nem egy nagy eresztés a maga sablonos karaktereivel, furcsa kilóg a lóláb párbeszédeivel. De mivel a végén inkább sci-fire vált, a kurta-furcsa dimenziók némiképp létjogosultságot kapnak. Csakhogy akkor mit kap a néző? Átverést. Jó, és az átverésen túl? Egy olyan lezárást, amely egy morális dilemma hosszú és sajátos bemutatása után teszi a pontot éppenséggel az önbíráskodás oldalára. Itt ugyanis nem csupán a folyamat bemutatásáról van szó, egyben filmnyelvi nyugtázásáról is, ráadásul giccsesen. S ezen nyugtázás miatt a Vihar előtt az összes Oscar-neves hírességet, bravúros operatőri munkát, feszültségteremtést, és Black Mirror-szintű ötletességet, úgy, ahogy van, lehúzhatja a klotyón.

https://youtu.be/SbrOMrjhyvI

Pedig bőven volt a filmben lehetőség, és nem csak a türkizkék tenger látképe miatt. Amikor a filmben egyszer csak megjelenik egy figura, aki sehogy sem illik oda, de percre pontosan tudja, hogy Baker Bill mikor hajózik ki, majd részegen közli, hogy ő a szabály, van egy fajta zizegés, hogy akkor most ki itt a rendezője az eseményeknek és hogyan. És lassan minden errefelé halad, mintha csak Baker Bill gondolkodna, a többiek pedig marionett bábuk lennének egyetlen üzenettel vagy funkcióval. Szóval vannak jó momentumok, de az egész lapos marad. Illetve kár, hogy Steven Knight nem bontotta ki ügyesen az ötletét, a csavart, pedig ugyanez másképpen elmesélve akár még nagyot is szólhatott volna.

Keleti Léda