Régis Wargnier Indokínája egy Oscar-díjas, francia történelmi melodráma, tragikus szerelemmel és véres, viharos politikai eseményekkel a születő Vietnámban. Főszerepben Catherine Deneuve, aki egyszerre alakít gyönyörű és kiszámíthatatlan nőt és szomorú, de erős anyát.
A film
A középkorú Éliane (Catherine Deneuve) édesapjával és fogadott lányával él. Camille (Linh Dan Pham) legjobb barátainak, a helyi elithez tartozó párnak volt az egyetlen gyermeke. Az élet nyugalmas a kaucsukfa-ültetvényükön és a gumigyárban, míg a franciaellenes erők, a kommunisták meg nem erősödnek és nem cselekszenek a szabadságukért.
Ám a történelmi tények inkább hátteret szolgáltatnak csak, a hangsúly a tragikus szerelmi háromszögön van. Az anya megismerkedik Jean-Baptiste-tal (Vincent Perez), egy francia tengerésztiszttel, de apja ellenzi a kapcsolatot, mert fél, hogy öregségére elveszti a lányát. A kapcsolat megszakad, de a vonzalom nem múlik el. Valamivel később Éliane lánya is megismerkedik a fiatal férfival, azt hiszi, megmentette az életét, és beleszeret. Az anya kieszközöli az eltávolítását az indokínai peremvidékre, mondván, hogy nem bízik benne, nem kockáztatná a lánya boldogságát, aki viszont a férfi után szökik.
Anya és lánya egy férfiba szerelmes: egyszerű és kiváló melodrámai alaphelyzet. A filmnek is ez az erősebb oldala, ragyogóan működik. Csakhogy a történelmi jellegzetességek is ennek vannak alárendelve. Szerencsére az indokínai franciáknak nemcsak a szimpatikus, békés oldalát ábrázolja a film, hanem a kegyetlen, semmilyen eszköztől vissza nem riadó gyarmatosítókét is, azonban nem elég mélyen. Nem jutunk túl a kliséken.
A film erénye a több kiváló színészi alakítás, mint a főhős Catherine Deneuve-é (mint mindig) vagy a Jean Yanne-é, aki a helyi, francia rendőrség/titkosszolgálat vezetője. Mellettük felhívnám még a figyelmet a Camille-t játszó fiatal színésznőre. Linh Dan Phamnak ez az első jegyzett filmje, de azóta többször is feltűnt a vásznon, a frissebbek közül például a Mr. Nobodyban látható.
A rendező, Régis Wargnier a szűkebben (sztálini Szovjetunió) és tágabban vett kelet (volt francia gyarmatok) iránt is érdeklődik – mindig francia kapcsolattal. Új filmje A kapu (Le Portail), melyet hamarosan bemutatnak Franciaországban, szintén Indokínában, pontosabban Kambodzsában játszódik, a francia gyarmatbirodalom utolsó napjaiban, akárcsak az Indokína. Wargnier-ban annyira élhet ez a történelmi emlék, az egykori, erőszakkal szerzett területek leválása, hogy a nem ott játszódó filmekbe is beleszövi. Például az Egy francia nő (Une femme française, 1995) vagy az Én vagyok a vár ura (Je suis le seigneur du château, 1989) egy-egy szereplője is kapcsolatba kerül az indokínai háborúval (1946-1954) — vagy ott harcolt, vagy ott tűnt el valakije. Bizonyára személyes és társadalmi traumát is okozott feldolgozni ezt az „örökséget”, ahogy más, korábban francia fennhatóság alatt álló terület függetlenségi háborújáét. Vagy minden háborúét, főleg ha az igazságtalan fél oldaláról kell fölismerni a hibákat. És fontos, hogy így vagy úgy, de beszélnek róla.
A lemez
A kiadvány nem tartalmaz extrákat.
