A pehelysúlyú finn bokszoló élete nagy meccsére készülne, ha a sajtó és az edzője nem nyaggatná folyton. Az sem könnyíti meg a dolgát, hogy épp a felkészülés alatt szeret bele egy lányba. Úgy hangzik, mint egy klasszikus bokszfilm? Pedig az Olli Mäki legboldogabb napja inkább egy igazi európai, romantikus életrajzi alkotás a ’60-as évek hangulatába csomagolva.
Juho Kuosmanen első-nagyjátékfilmes rendező olyan szemszögből közelített meg egy sportolót, ahogy eddig kevesen. Nem a gigászi küzdelem és a felkészülés verejtékes munkáján van a hangsúly, hanem azon, hogy egy kisember mennyire nehezen éli meg, ahogy mindenki elhalmozza az elvárásaival, és rajta akar nyerészkedni. Közben ő csak azzal szeretne foglalkozni, amit igazán szeret. Pontosan illik rá az a mondás, hogy a részvétel a fontos, nem a győzelem, ugyanis az számára csak ráadás.
Olli Mäki, a kokkolai pék, egyszerű és szerény bokszoló volt, aki elnyerte 1959-ben a könnyűsúlyú, amatőr Európa-bajnoki címet. Finnország innentől figyelt fel rá, így profi sportolóként folytatta. Az egész ország lázban égett, amikor ők rendezhették meg a pehelysúlyú világbajnoki címért folyó döntőt, amelyben Olli Mäki és az amerikai Davey Moore küzdött meg egymással.
A tényekről ennyi elég is, hiszen a film szinte majdnem úgy követi az eseményeket, ahogy megtörténtek attól a pillanattól kezdve, hogy Olli (Jarkko Lahti) elindult Helsinkibe edzeni a világbajnoki mérkőzésre. Innentől egy perc nyugta sem volt: folyamatosan interjúkra, reklámforgatásokra cipelték, parádéznia kellett a szponzorok előtt, valódi edzés helyett a kamerának imitálta a bokszolást. Az új súlycsoportja miatt pedig pár kilót le kellett volna fogynia, így alig mert enni néha pár falatot. Az edzője (Eero Milonoff) minden eseményre elrángatta, és egyre többet és többet várt el tőle. Ha ez nem lett volna elég, gondolatai folyton csak a szép Raija (Oona Airola) körül jártak, ugyanis pont a felkészülés kezdetekor szeretett bele fülig a lányba. Csak akkor lélegezhetett fel, amikor egy pillanatra békén hagyták, és szenvedélyének hódolhatott háborítatlanul. Az ilyen napjain százszor boldogabb volt, mint azon a bizonyos, egyre közeledő napon.
Ezt az új megközelítésű, romantikus, bokszolói önéletrajzot Kuosmanen korhű kameramozgással és beállításokkal, fekete-fehér képekkel tette igazán hangulatossá. A hatvanas évek bájos attitűdje remekül passzol Olli visszahúzódó és szerény egyéniségéhez. Az egész filmet áthatja valami kedves visszafogottság, amitől olyan érzése van a nézőnek, mintha az Olli Mäki legboldogabb napja tényleg abban a régi, letisztult és lassabb világban készült volna. Tagadhatatlanul európai a mű, nem ragaszkodik a bevett hollywoodi formulákhoz, formabontó a hozzáállása a sportfilmekhez, nem egy újabb Rocky-film.
A színészi játékok finomak, sosem túlzók. A Jarkko Lahti által megformált bokszoló nem lesz esetlen attól, hogy cseppet sem extrovertált, amint azt elvárnánk egy bokszbajnoktól. Lathi inkább egy jólelkű és kicsit elveszett embert mutat be, aki roppant kedvelhető.
Olli Mäki „tragédiája”, hogy nem élvezte a felhajtást, nem akart nemzeti hős lenni. Szorongott a rákényszerített felelősségtől. Az egyre modernebb világ, a rajongók görcsös nyerni akarása, a pénz és a média befolyása teljesen kiölte a lelket a sportágából. Az edzője, Elis Ask félig állt csak a pártján, mert őt is a sikeréhség hajtotta, alig figyelt oda Olli igényeire. Olyan volt, akár a szülő, aki a gyermekére erőlteti saját beteljesületlen céljait. Az edző hiúsága miatt nem indulhatott Olli a saját súlycsoportjában, és ő engedélyezte azt is, hogy reklámfiguraként mutogathassák a versenyzőjét. Mindemellett ellenezte Olli és Raija bimbódzó románcát, hogy a bokszoló csak az edzésre koncentrálhasson. Elis Ask nem vette észre, hogy pont ezzel és a milliónyi programmal zökkentette ki igazán Ollit.
Juho Kuosmanen egy hazájában is lassan elfeledett finn hírességet emelt újból a köztudatba, olyan versenyzői attitűddel, amely a mai sportolókból szinte kiveszett a versenyistállószerű mentalitás miatt. Az ember és maga a játék öröme elvész, a lecsupaszított üzlet marad csak hátra. Olli Mäki szívmelengetően ragaszkodik az egyszerű életéhez és a színtiszta bokszhoz, nem csábul el a hírnévtől, és ettől válik igazi egyéniséggé.
