Kritika

Visszavonulás, farkasok! – Másnaposok 3.

masnaposok3aA farkasfalka visszatér, ezúttal a bűn színhelyére, Las Vegasba. Vajon a gyengécskére sikerült második részt feledtetni tudja a sorozat (jelenlegi állás szerint) záródarabja? Sajnos azt kell mondjam: unalom, Másnaposok 3. a neved.

Pedig ez akár még jó is lehetett volna. Ugyan a formátum alapjaiban még mindig ugyanaz (valaki eltűnt, hőseinknek pedig szoros határidőn belül elő kell keríteni), az első részt ötlettelenül, szolgai módon másoló folytatással szemben itt próbáltak valami eredeti sztorit is alkotni. Ezúttal Dougot tényleg elrabolják (szegény Justin Bartha megint kimarad a buliból), hogy aztán a többiek kénytelen-kelletlen újra Mr. Chow-hoz (Ken Jeong) forduljanak.

masnaposok3

Az előző etappal ellentétben a mostani film nem a konstans deja vút váltja ki. Sokkal inkább a nosztalgiát egy Másnaposok című mozgókép iránt, ami 2009 nyarán váratlanul, minden előzetes figyelmeztetés nélkül áradt be mozikba. Akkor pedig hatalmas sikert aratott, nem véletlenül: egy mindennapi szituációból (Mi is történt előző éjjel?) csinált egy nem mindennapi kalandot egy karakteres arcokból álló csapattal, humoros és ötletes megoldásokkal. Kikapcsolt, szórakoztatott, úgy, ahogy azt kell.

Véleményem szerint az első rész emlékét, élményét nem rontják el az izzadságszagú folytatások, sőt, esetemben az újranézés igényét váltotta ki. Mindenki jobban jár, ha inkább azt választja, mint ezt az epikusnak és a divatnak megfelelően „sötétnek” (vígjátékról van szó, könyörgöm) ígért finálét. Két-három mosolyt talán adott, őszinte nevetést, igazi meglepetést véletlenül sem. Van néhány állatkínzós poén (azért nem kell megijedni), kikacsintások a kezdetekre, visszatérő arcok (Fekete Doug, Jade és „Carlos”), ám ez mind nem elég ahhoz, hogy a néző figyelmét lekösse. A középpontba ugyanis sikerült Alant (Zach Galifianakis) állítani, pontosabban az ő „embergyerek” szindrómáját, ami nagy adagokban inkább idegesítő, mint poénos. Mondjuk rajta legalább látszik, hogy élvezi ezt az egészet; és az is, hogy ezzel valószínűleg egyedül van. Phil (Bradley Cooper) és Stu (Ed Helms) már csak egykedvűen próbálják túlélni immár harmadjára ugyanazt a lehetetlen a szitut. Ha pedig már a színészeken is látszik, hogy unják ezt az egészet, ott már tényleg baj van.

masnaposok3b

Az meg külön negatívum, hogy ha már feltétlenül kell a történetbe egy meztelenül rohangászó szereplő, az ez esetben nem Bradley Cooper. Nem, fiúk még véletlenül sem a bájos Heather Graham. Az ő látványa nem égette volna ki a retinámat.

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com