Kritika

Micimackó goes to America – Viszlát, Christopher Robin

A.A. Milne mindenfajta modorosság és hatásvadászat nélkül mesél – Simon Curtis harmadik filmje, a Viszlát, Christopher Robin azonban mindezt nem tudta ellesni mesterétől és tárgyától. Bár igyekszik angolosan tartani a távolságot – műve mégis amerikásan manipulatívra sikeredett. 

A tévéfilm rendezőből valóság ihlette tablókat a filmvászonra szállító direktorrá avanzsáló Simon Curtis az Egy hét Marilynnel és a Hölgy aranyban után szinte szentségtörésnek látszó módon rántja le a vizes lepedőt minden idők egyik legnépszerűbb mesekönyve, a Micimackó szerzőjének, A. A. Milne családi szennyeséről. A Micimackó – és az író más gyerekeknek szánt könyvei is – a szeretet, a béke, az egymásról való gondoskodás szigetei.

Döbbenetesen látni – amennyiben persze igazat adhatunk a filmen látottaknak –, hogy az idilli családot papírra vető alkotó mennyire analfabéta volt a saját családját illetően.

A történet az első világháborút követően indul, ahonnan A. A. Milne (Domhnall Gleeson) posztraumás stresszel érkezik haza. Minden zajra megrezdül, így fia (Will Tilston és Alex Lawther) születése után vidékre menekül feleségével (Margot Robbie). A gyerekre dadus (Kelly Macdonald) vigyáz, Milne pedig barkácsolással üti el az idő. Egy nap úgy alakul, hogy kénytelen ő vigyázni a gyerekre – ekkor teljesen új világ tárul fel apa és fiú előtt is. A közös játék megihleti a régóta nem dolgozó alkotót, és könyvek sorát indítja el. A háborútól megtépázott ország kiéhezve veti rá magát Micimackó és Róbert Gida kalandjaira – és Milne az utóbbi modelljéül szolgáló 8 éves kisfiára, akinek ezzel véget is ér a gyerekkora…

Curtis Frank Cottrell Boyce és Simon Vaughan forgatókönyvéből forgatott filmje messze túlmutat a Milne család történetén: komoly kérdéseket feszeget a gyerek-szülő kapcsolat, a gyereknevelés és a kötődés témakörében. Ez a mélység volt jellemző a rendező korábbi műveire is: az Egy hét Marilynnel a hírnév árnyékos oldalára vitte a nézőt, a Hölgy aranyban pedig komoly politikai és etikai dilemmákat boncolgatott. Curtis harmadik filmje a családot veszi nem kevésbé alaposan górcső alá – a részletekre fogékony közönség biztosan hálásan lesz tanúja egy família szétesésének és újra magára találásának.

A pontos fogalmazás dicséretes – a hatásvadászat azonban közel sem örvendetes.

Curtis bár látszólag angolos távolságtartással vezeti a cselekmény, mégiscsak manipulál. Bevet minden: ablakban révedező szempárokat, kétségbeesett gyereket, nosztalgikus flashbackeket, néhol egyenesen a giccsel kacérkodik – a végeredmény hatásos, de – pont annyira, mint az ifjú Róbert Gida szülei – távolságtartó, és éppen ezért nehezen szerethető. 

A színészektől azért nem vitatnám el erényeiket. Margot Robbie remekül hozza az egyébként elég egysíkúan megírt, követelőző feleség karakterét – Kelly Macdonald aranyszívű dadusa, akit bárki elfogadna magának, triviális ellenpontja. A leggyengébb láncszem most maga Domhnall Gleeson, akit a Star Wars óta egyszerűen nem tudok komolyan venni – bár közel sem ripacskodik annyira, mint az űropera legújabb epizódjában, mégsem érzi az arányokat.

Sajnálom, hogy a végeredmény csak egy erős közepesre lett elég – az izgalmas problémafelvetés és a kétségtelenül népszerű téma megérdemelt volna egy ennél szofisztikáltabb kivitelezést is.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Jelenleg a Filmtekercs Vizuális Kultúráért Egyesület alelnökeként a Filmtekercs offline rendezvényeiért és partnerkapcsolataiért felel. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés