Kritika

Felmentés nélkül – Vogter

A Vogter egy újabb fojtogató, pattanásig feszült, a nézőt félrevezető és kényelmetlen helyzetbe hozó thriller A bűnös rendezőjétől.

Ritkán ér el akkora sikert európai, műfaji elsőfilm, mint Gustav Möllertől A bűnös. A fiatal, svéd születésű, Dániában aktív rendező 2018-as thrillerét Dánia Oscar-díjra nevezte, hollywoodi remake készült belőle a Netflixre (és egyebek mellett a Cinefest fődíját is elnyerte). Az egyöntetűen pozitív fogadtatás után Möller skandináv sorozatokban dolgozott, második nagyjátékfilmjével pedig továbbra is Európában maradt – majd csak a soron következőt készíti angol nyelven, Jake Gyllenhaal főszereplésével, Snow Blind címmel. A Vogter azonban még ízig-vérig dán-svéd film, amely sok vonásában A bűnös folytatása, mégsem mondhatjuk azt, hogy Möller csupán megismételte volna a sikerreceptet.

A Vogter bizonyára nagy nyomás alatt készült, Gustav Möller azonban – ismét Emil Nygaard Albertsen társ-forgatókönyvíróval közösen – biztos kézzel építi tovább a műfaji-szerzői világát, amelyben ezúttal is a bűn és büntetés, önbíráskodás témáit ecseteli hatósági közegben, fojtogató és feszült thrillerként. Talán azért nem tűnik úgy, hogy egy újabb bőrt húztak le A bűnösről, mert annak az egyedi alaphelyzete és az abból fakadó narratív megoldások a legemlékezetesebb jegyei: gyakorlatilag egyetlen főszereplőt látunk, aki telefonon tartja a kapcsolatot különböző, jelen nem lévő személyekkel. Ezekből a beszélgetésekből kell kikövetkeztetnünk a múlt és jelen eseményeit, ebből az egyoldalú, csalóka helyzetből kell felépítenünk egy történetet a fejünkben.

A Vogter ennél hagyományosabb elbeszélésmódot használ

olyan értelemben, hogy több szereplőnk van, akik valóban interakcióba lépnek egymással, de az új film közege is hasonlóan deprimáló, az új szereplők is titkokat rejtegetnek, a cselekmény pedig ezúttal nem is egy végső, mindent megváltoztató fordulatot tartogat, hanem több kicsit. A helyszín egy börtön, itt dolgozik Eva (Sidse Babett Knudsen), a közkedvelt, emberséges börtönőr, aki odafigyel a rabokra, oktatja őket, meditációs foglalkozást tart nekik. Amikor azonban új rab érkezik az intézménybe, Eva az áthelyezését kéri egy másik szárnyba. Ekkor kezd félrevezetni a film: például Eva áthelyezésekor először nem világos, hogy a fiatalember, Mikkel (Sebastian Bull) mellett akar lenni vagy épp ellenkezőleg, távol tőle. A fontosabb félrevezetés pedig azzal kapcsolatos, hogy milyen viszony fűzi őket egymáshoz: itt is más lehet a prekoncepciónk, mint a valóság – ennél többet azonban a minél teljesebb nézői élmény érdekében nem árulnék el.

A Berlinale versenyprogramjában debütált film az alaphelyzet tisztázása után a ki kit ver át, ki kit dominál le kegyetlen játékává válik, mely során Eva és Mikkel nagyon aljas eszközökkel küzd egymás ellen. Hol egyikük játssza ki a másikat, hol fordítva, hol szövetségbe zsarolják egymást, hol ölre mennek. A naturalista jelenetekben is bővelkedő Vogter tökéletes filmklubos, iskolai vetítéses alapanyag, hiszen alapvető morális kérdéseket feszeget: van-e helye a személyes bosszúnak a büntetés-végrehajtásban, megbízhatunk-e egy gyilkosban, kinek drukkolhatunk egy olyan helyzetben, ahol mindkét fél taszító. Fontos, hogy a történet harmadik kulcsszereplője nincs jelen, így eldönthetetlen, hogy melyikük álláspontja mennyire megalapozott – az ő megismerése adhatna támpontot abban, hogy tulajdonképpen kinek van igaza.

Vagy kinek van inkább igaza.

A játékidő során ráadásul a hatalmi viszonyok oszcillálásával párhuzamosan az is változik, hogy mit gondolunk Eváról és Mikkelről, mikor melyiküknek szurkolunk. A korrekt, akár még kedvesnek is nevezhető Evából azonnal szadista, sunyi szivatógép válik Mikkel megjelenésével, a férfi pedig hiába elvetemült bűnöző, ilyen bánásmódot senki nem érdemel, így könnyen megsajnálhatjuk őt. Ugyanakkor Eva indulatai jogosnak tekinthetők, Mikkel pedig hol ártatlan, iskolába járni vágyó, langaléta kamasznak, hol tomboló szörnyetegnek mutatkozik. Így a Vogter nem a jó és a rossz örök harcáról szól, hanem egy ennél sokkal szövevényesebb helyzetről, amelyben ha törvényesen lehetne is, morálisan már bajosabb igazságot szolgáltatni.

A Vogter ugyan nem kizárólag egy helyszínen játszódik, mégsem sokkal többet mutat a világból, mint A bűnös, így hasonlóan klausztrofób élmény. Eva lakását például egyszer sem látjuk, kizárólag munka közben vagyunk vele a börtön szürke, zárt, dísztelen tereiben. Ez a börtön a világ, itt kell létezni, ebben kell megtalálnia a helyét minden érintettnek. A bűnöshöz hasonlóan a feszültség is állandó nemcsak Eva és Mikkel kiszámíthatatlanságából és az állandó cselszövésekből adódóan, hanem a többi, hasonlóan keménykötésű őr és rab is állandó fenyegetést sugároz. Végül pedig mivel erősen problematikus figurákkal kényszerít azonosulásra Möller, ráadásul felváltva, kifejezetten zavarba ejtő élmény is a Vogter. Ennek a küzdelemnek csak rossz vége lehet, ebben a párharcban nem örülhetnénk tiszta lelkiismerettel egyik fél győzelmének sem.

A filmet a Berlini Nemzetközi filmfesztiválon láttuk, további cikkeink az eseményről itt. A Vogter a Vertigo forgalmazásában a magyar mozikban is látható lesz.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com