Bizonyos filmek nemhogy veszítenek aktualitásukból, hanem a bemutatásuk óta eltelt idő alatt még időszerűbbé válnak. Ilyen darab a Volkonogov százados szökésben, mely a világ eseményeinek alakulása nyomán még sokkolóbb üzenetet hordoz.
Az orosz-ukrán háború miatt az orosz filmek és más művészeti alkotások nem örvendenek túl nagy népszerűségnek. Pedig a hatalmas ország lakossága nem egyenlő annak vezetésével és akár még a közelmúltban is találkozhatunk olyan darabokkal, melyek nem csak a múlttal, de a jelennel is szembesítik nézőiket. Ilyen például a Leviatán című film, mely az ortodox egyház és a hatalom kapcsolatáról rántja le a leplet, vagy a Kedves elvtársak!, mely egy múltbéli valós tragédián keresztül tesz fel aktuális kérdéseket.
Natasa Merkulova és Alekszej Csupov rendezését, a Volkonogov százados szökésben-t még 2021-ben, a Velencei Filmfesztiválon mutatták be a nagyközönségnek. Azóta 2022 februárjában kitört az orosz-ukrán háború, ami nemhogy felülírta volna a film üzenetét, ellenkezőleg.
A történet 1938-ban, a szovjet diktatúra legsötétebb napjaiban játszódik. Fjodor Volkonogov százados (Jurij Boriszov) engedelmesen és kíméletlenül szolgálja a rendszert, és embertelen kínzásoknak vet alá minden rendszerellenes, reakciós elemet. Egykori bajtársa öngyilkossága után azonban rettenetes bűntudat uralkodik el rajta és elhatározza, hogy egyenként keresi fel áldozatainak hozzátartozóit, egészen addig, amíg valaki meg nem bocsátja kegyetlen tetteit. Eközben viszont Volkonogov maga is a hatalom kereszttüzébe kerül, az üldözőből pedig üldözött lesz. A százados visszaemlékezései alapján tárul fel a szörnyű valóság, ami alapján
kérdéses, hogy lesz-e valaki, aki megbocsátana Volkonogovnak.
Bár a film az 1930-as években játszódik, a bemutatott tárgyi kultúra alapján az alkotás mégis időtlen környezetet kap. Volkonogov és társai vörös melegítőben és más a korszaktól egyébként teljesen idegen ruhában gyepálják szerencsétlen áldozataikat, ami egyáltalán nem hasonlít a korszak biztonsági szerve, az NKVD egyenruhájára. A film egyébként nem említi nevén a testületet és más konkrét történelmi személyek, például Sztálin nevesítésétől is tartózkodik. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy a szovjet múlt megítélése nem mondható egységesnek Oroszországban. A kommunista diktatúra emlékei és jelvényei mai napig fellelhetőek az ottani közintézményekben, Sztálin sírját ma is friss szegfűk és koszorúk borítják, Lenin pedig a bolsevizmus romolhatatlan szentjeként máig ott fekszik a mauzóleumban. A kommunista időszakot bemutató vagy gúnyoló külföldi filmeket (A 44. gyermek, Sztálin halála) rendre betiltják, saját alkotásaik pedig inkább az orosz nép hősiességére fókuszálnak (pl. a 2013-as Sztálingrád).
Arról nem is beszélve, hogy az önkényuralom kiszolgáló szerveinek emberei mai napig vezető pozíciót töltenek be. Ilyen Vlagyimir Putyin elnök is, aki az NKVD utódszervénél, a KGB-nél teljesített szolgálatot Kelet-Németországban.
A film a bizarr, színpadias ábrázolásmódnak köszönhetően egy kortalan, parabolikus gondolatvilágot tükröz. Hasonlatos mindez ahhoz, ahogyan Jancsó Miklós ábrázolta az elnyomás kiszolgálóit a Szegénylegényekben, ahol szándékosan ábrázolt anakronisztikus vagy korszakidegen egyenruhákat, szituációkat. Ahogy Jancsó sem csupán az 1849 utáni megtorlást örökíti meg, úgy
a Volkonogov százados szökésben sem korlátozza mondanivalóját a sztálini Szovjetunió légkörére.
Ez a légkör pedig a film végéig rendkívül feszült és nyomasztó. A visszaemlékezések alatt válogatott kínzásokat és kivégzéseket láthatunk, melyeket az alkotópáros rideg, a hatásvadászattól tartózkodó naturalizmussal ábrázol.
A film igazi (vörös) csillaga azonban Jurij Boriszov, aki pusztán arcjátékával és tekintetével is képes egy teljes lelki átalakulást hitelesen megjeleníteni és a rideg katonából fokozatosan egy félős fiúcska válik. Volkonogov százados ugyanis a szovjet ateista propaganda ellenére is retteg az isteni elszámoltatástól, félelmében pedig afféle groteszk megváltást vár az elkövetett borzalmaktól. A százados bűnbánata ugyanakkor személytelen és empátia nélküli. Áldozatainak hozzátartozóival gépies, robotszerű módon közli azt, amit legbelül valószínűleg mindenki pontosan tud. Ezek az emberek ártatlanul haltak meg. Azonban, mint azt megtudjuk, a hatalom nem is a bűnös emberekre vadászik, hanem potenciális bűnelkövetőkre. Olyanokra, akik egy kiélezett helyzetben (például háborúban) képtelenek lennének hűséggel szolgálni a rendszert. Ahogy Virág elvtárs mondta A tanú című filmben: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös!”
A Volkonogov százados szökésben legfontosabb kérdése éppen a bűnbocsánatra vonatkozik.
Meg lehet-e bocsátani ennyire súlyos, történelmi bűnöket és felülemelkedni a múlt sérelmein. Erre a kérdésre viszont nem kapunk egyértelmű választ, inkább érveket és ellenérveket, afféle hangos gondolatfolyamot. A kétórás játékidő alatt pedig bár jobban megismerjük a hatalom öklét, valódi szimpátiát nem érzünk iránta. Viszont minden bocsánatkérési kísérlet máshonnan világít rá a rendszer romlottságára, ezért a próbálkozások nem válnak önismétlővé, repetitívvé.
Fontos motívum még az ismert orosz dal, a Poljuska polje felcsendülése, mely változatos verziókban és szituációkban mindig mást és mást fejez ki.
A Volkonogov százados szökésben nem könnyű darab, és az is csodának tekinthető, hogy ez a film egyáltalán elkészülhetett. Érdekes egyébként belegondolni abba, hogy vajon miért engedték meg egyáltalán, hogy az alkotópár leforgassa ezt a mozit. Vajon a cenzorok nem értették az alkotás aktuálpolitikai élét? Vagy ezzel a filmmel akarták demonstrálni, hogy Oroszországban mégiscsak működhetnek kritikusabb hangot megütő művészek? Vagy van még alkotócsoport, akinek a munkájához még a hatalom sem mer nyúlni? Nem tudhatjuk biztosan. Ez a film hiteles kordokumentumként nem állja meg a helyét, de történelmi parabolának kiváló és gondolatébresztő. Rávilágít arra is, hogy felesleges az orosz filmeket a jelen helyzet miatt élből elutasítani. Bár 1991 óta a sarló kicsorbult és a kalapács szilánkokra hasadt, a hatalom mindig megtalálja a maga eszközeit a leszámolásra. Ha mást nem, egy jó magasan lévő erkélyt vagy ablakot.
A Volkonogov százados szökésben kétszer látható a budapesti Uránia Moziban a magyarhangya forgalmazásában: augusztus 27-én és október 8-án.
