Kritika

Utolsó emlékek apámról – Volt egyszer egy nyár

Volt-egyszer-egy-nyár-Frankie-Corio-Paul-Mescal-2

Az elsőfilmes Charlotte Wells tengerparti üdülések só és naptej illatú világában kibontakozó Volt egyszer egy nyár című tudatfilmje melankolikus utazás egy fiatal nő apjáról őrzött gyerekkori emlékei között.

A tizenegy éves Sophie (Frankie Corio) és édesapja, Calum (Paul Mescal) közös nyaralásukat töltik egy törökországi üdülőben, a kilencvenes években. A napok száma véges, örömük, kölcsönös szeretetük és a lány rajongása a férfi iránt azonban végtelen. Ezeket az együtt töltött napokat idézi fel húsz évvel később a már felnőtt Sophie (Celia Rowlson-Hall) régi videókazetták felvételeit nézegetve.

A Volt egyszer egy nyár érzelmi alapját a hiány és a gyász adja, mégis az örök szeretetről és ragaszkodásról szól.

A skót rendező tudatfilmjében az emlékek nem pusztán a főhős memóriájából lépnek elő, az erős szubjektivitás mellett a történet fonalát Wells a videókazetták tartalmára fűzi fel, amelyeken Sophie és Calum nyaralásának részletei elevenednek meg.

A keserédes coming of age dráma így térben és időben, a főhős jelene és múltja között két szálra bomlik. Wells azonban finoman összemossa határaikat, ezzel erősítve az időtlenség és nosztalgia érzését. Megjelenik egy harmadik szál is, amelyen keresztül Sophie érzései artikulálódnak. A zaklatott, álomszerű képek nem csak tartalmukban, de látványvilágukban is eltérnek a többitől.

A nyaralás és maga az üdülő, ahol a film nagy része játszódik egyszerre konkrét és megfoghatatlan, egy védett szigetként jelenik meg, ahova apa és lánya elszökik a külvilág elől. Ebbe a szinte idilli környezetbe azonban betüremkednek az apa problémái, Calum depressziója, amivel a férfi folyamatos harcban áll. A felhőtlen boldogság és a végtelen szomorúság kettőssége adja meg a film melankolikus alaphangját.

Volt-egyszer-egy-nyár-Frankie-Corio-Paul-Mescal-3

A gyerek számára biztonságot nyújtó, imádott, mégis rejtélyes és olykor kiállhatatlan apa karaktere jelenik meg Debra Granik Ne hagyj nyomot! című filmjében is. Ahogy Sophie nem érti sokszor, mi történik szülőjével, amikor magára hagyja, vagy furcsán viselkedik, úgy Tom is egyedül marad, amikor PTSD-ben szenvedő veterán katona édesapja mindent megtesz, hogy elszakadjanak a külvilágtól.

Charlotte Wells már rövidfilmjeiben is elmerült karakterei belső világában.

A Laps egy metrón történő zaklatás történetét meséli el az áldozat szemszögéből, a Blue Christmas egy férj oldaláról mutatja be felesége egyre romló mentális állapotát. 2015-ös Tuesday című munkájára akár első nagyjátékfilmje előzményeként is tekinthetünk, tinédzser főhőse ugyanis édesapja elvesztését próbálja feldolgozni, miközben keddenként újra és újra visszatér a férfi egykori otthonába.

A Volt egyszer egy nyár történetvezetésében és vizualitásában is tele van ellipszissel. Csak annyi információt tudunk, amire a történet érthetősége szempontjából szükségünk van. A film sok mindent sejtet, de kevés dolgot mutat meg. Ilyen például Calum vállsérülésének oka, az apa elvesztése, vagy a már felnőtt Sophie világa. Ez a töredezettség a film egészét jellemzi, az alkotó pedig a lezárásban sem nyújt megoldást. Ahogyan Sophie számos kérdése megválaszolatlanul marad apjáról, saját fantáziájával igyekszik az űrt kitölteni – és erre késztet minket, nézőket is.

Volt-egyszer-egy-nyár-Frankie-Corio-Paul-Mescal

Izgalmas ötlet, hogy a film nem lineáris időkezelését a videókamera felvételei közötti ide-oda tekerés határozza meg. A kiragadott emlékek így időtlenné teszik a lány számára idilli időszakot. Az amatőr kézikamerás felvételek közel visznek a szereplőkhöz, főként Sophiehoz, aki felszabadult, bolondos tizenévesként használja a kamerát. Ugyanakkor ezeken keresztül a nehéz témák, például Calum mentális problémái is tetten érhetők.

Jól adagolja a film a férfi viselkedéséből és problémáinak elszórt jeleiből fakadó feszültséget. Ott lebeg végig a tragédia lehetősége, ami egyre inkább beszivárog a gondtalan pillanatok közé. A film zaklatottságában és Calum saját problémájával való izoláltságában időnként Maggie Gyllenhaal filmjét, Az elveszett lányt idézi.

A skót rendező-forgatókönyvíró dialógusai élettel teliek, és remekül rajzolják meg a gyerek és az apa karakterét is.

Ezt erősíti Paul Mescal (God’s Creatures, Normális emberek) és az elsőfilmes Frankie Corio párosa, akik hitelesen formálnak meg egy szeretettel teli, mély apa-lánya kapcsolatot. Corio természetes, szeretnivaló és egyszerre vagány is fiatal Sophieként. Mescal jól alakítja az egyszerre gondoskodó és féltő szülőt és a mentális problémákkal küzdő hektikus férfit, aki gyereke előtt próbálja elfedni hullámvölgyeit.

A mai fiatal alkotók közül sokan nosztalgiával tekintenek vissza munkáikban a nyolcvanas-kilencvenes évekre, hiszen ekkor élték gyerekkorukat. Ilyen többek között Jonah Hill A gördeszkások című filmje, de két sikersorozat, a jelenben játszódó, de a ’80-as éveket megidéző Szexoktatás, vagy a Stranger Things is. Ide tartozik a Volt egyszer egy nyár is, ugyanakkor az apa-lánya kapcsolat érzékeny, intim ábrázolásával Wells elemeli és kortalanná teszi ezt a különleges történetet.

Kalmár Lalita

Kalmár Lalita az ELTE bölcsészkarán végzett filmszakon, majd később filmírást tanult a METU művészeti karának mesterszakán. Írt kisjátékfilmet, sorozatot, dolgozott színészekkel filmben és színházban egyaránt, a filmkészítés gyakorlatába is belelátott. Szakdolgozatában a bollywoodi film műfaji sokszínűségét vizsgálta, emellett nagy rajongója a szerzői filmnek, illetve a szerzői életutak feltérképezésének.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com