Moziban

Kölcsönözhető nosztalgia – Volt egyszer egy téka

Volt egyszer egy téka

A Volt egyszer egy téka egyszerű YouTube videónak indult, végül fesztiválon debütáló, moziforgalmazásba került dokumentumfilm lett belőle. Néha nem sikerült elkerülni a belterjességet, mégis egy szívet melengető vidám darab egy szomorú aktualitás okán.

Van mindig bennem némi szkepszis a közösségi finanszírozású projektek hallatán, mert ez a 2010-es évek aloe verája, ami mindenre gyógyír. A Volt egyszer egy téka megvalósításának ötlete először az egykor a Corvin moziban található videotéka megszűnésének idején merült fel. Ez volt az Odeon videotéka hálózat utolsó előtti darabja. Ma már csak a Művész moziban van, egyesek szerint az is csak idő kérdése, mikor szűnik meg.

Pedig az Odeon annak idején valami volt.

Az addig csak B kategóriás filmeket forgalmazó „lakótelepi tékák” mellett igazi kuriózumnak számított a ’90-es évek első felében egy olyan hely, sőt, hálózat, ahol Bunuel meg Bergman kölcsönözhető. Ahogy a társalapító, Bognár Péter említette, két nap alatt megnyertük a várost. Végül is ennek elsiratása ez a film, amit a készítők okosan kiterjesztettek a haldokló DVD és a már régen halott videokultúrára. De hát fel lehet-e éleszteni egy már letűnt kort, vagy ez a film megmarad mementónak a tékás és a tékába járás mint életforma bemutatására?

Mert mindenkinek van egy tékás sztorija, és annyira a földön hever a téma, hogy joggal gondolták az alkotók, lehet ebben több, mint volt akkor a fájóan egyszerű Tékasztorikban.

A motiváció és a koncepció nyilván hamar megvolt. Itt volt valami bő 20 évig – ha magát a videokazettát nézzük, mondhatni, 40 –, ami meghatározta az alkotók és a környezet életét. Valami, aminek elmúlta a civilizációs csecsebecsék áldozata lett. Mutassuk hát meg, mit érzünk mi most, amikor valami véget ért, valami fáj! Pláne, ha erre lehet építeni egy közösségi aha élményt. Márpedig lehet, mert mindenki tudja, hogy a hangalámondásos pornófilm egyetlen hanggal az „ah-ah”, vagy hogy vissza kellett tekerni a kazettát, mielőtt visszavitted, különben büntetést kaptál. Kivéve, ha te vagy Kótai Mihály bokszoló, Corvin tékás törzskölcsönző.

Volt egyszer egy téka / Puskás Peti

Igyekeztek minél több ismert arcot beletenni az alkotók a filmbe, talán félve attól, hogy a tékázó törzsközönség nem tölti meg eléggé a mozikat. Ezek a jelenetek egy része, mondhatni, azok, amelyek megmaradtak dokumentumfilmnek, különösen jól sültek el. Pálfi György, Hajós András, az említett Kótai Mihály, Mátyássy Áron és mások mesélnek az első filmes élményekről, videokazettákról, tékás vagy kifejezetten Odeon tékás élményekről. (Mátyássy például még dolgozott is az Odeon Lloyd moziban egyetemistaként.) A kifejezetten eljátszott jelenetek azonban néha kicsit döcögnek. Simon Kornél a Wikipédia szerepében még jó poén, és segít az informálásban is, Mucsi Zoltán prológusa viszont elég tájidegen. Rudolf Péter is hoz néhány geget, de nem mindig ül a megfelelő helyen. Ahogy játékfilmek esetében is kritikusan fontos a jó színészvezetés, ennek hiánya itt is meglátszik.

A dokumentumfilm mint műfaj ebben az esetben mégis sokkal életképesebbnek tűnt.

Noha gondolnánk, hogy az egyébként filmkészítésben amatőr alkotók valami szent, de együgyű végeredményt tesznek le az asztalra, pedig ennél több lett.

És hát miért ne lenne több? A rendező, Csizmazia „Cheese” Gábor ex-tékás egyben a Hetedik sor közepe blog alapítója, a történetmesélés és a kamera használata sem volt tőle idegen. Nem nagy ugrás innen egy dokumentumfilm, még egy szűz kéznek sem.

Végeredményben tehát a Volt egyszer egy téka egy szívderítő darab. Egyszerre tud szólni egy kiemelkedő videotéka-hálózatról, amiről mindenkinek van emléke, ha a ’90-es vagy a 2000-es években volt egyetemista, és egyáltalán a videokazettákról. Tetszik vagy nem, kölcsönöztél az elmúlt 1/3/5 évben filmet vagy nem, szép lassan ez a szakma is meg fog szűnni. Mi sem természetesebb ez a mai 10 éveseknek, akik a film utolsó néhány jelenetében nem nagyon tudnak különbséget tenni DVD és videokazetta, lejátszó, kábelek és egyebek között. Nekik talán már ez a film – és ez a kritika – sem mond semmit.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..